Börtönmenedék

Ahogy magam mögül kikandikálok,

és előjönni nem merek,

mert minden pórusomból félelem szivárog,

hogy elnyel, buhh! a rengeteg

- bolond beszéd; a dzsungel itt, belül van,

és ég, s kénköves bűzt lehel,

öt perc, s kicsorbul minden üdvtan:

kit kínra kiszemeltek, az nem tűnhet el.

Dsida is tudta: ki él, el nem rejtőzhet -

ki kell kortyolni’ bürökpoharát.

Rosszba fektetett időt és erőket?

Csak élvezze tőkéje hozamát!

Sms nem jön, abroncs szét nem pattan,

varázsszőnyeg el innen nem repít;

nem találtam magamnak helyet a csapatban

- magányosan az ember meccs nélkül veszít.

Mögém kerülnék, hogy legalább lássam,

van-e a marionett mögött valaki

(tépázott-gúnyás és belül hazátlan;

salakként mérgezik bennrekedt szavai).

A bújkálóban reménység kóvályog:

hogy műtenék ki bár belőle részeit,

addig is lapít, és csodát sóvárog -

Ki lesz, ki majd előmerészkedik?

Statikai prognózis

                             ’[több, mint] kétes szándékok hópora alatt

                                                               roskad az erkély’

                                                 Várady Szabolcs nyomán

Annyi fényt se adva lobbanunk ki,

mint gyufafejnyi foszfor.

Sötét kor és hideg. Válnak is tőle.

Csak a cinikus (ki markába röhög)

és aki fehér holló (tudniillik boldog), marad talpon.

Teremtő akarat? Ha hajt még valami,

a halálfélelem már csak az ostor.

A légszomj csak kevesekben szül reményt,

(reményt kuporgatni; sajátos

[visszás?] szerep ez)

hogy így nem mehet tovább, tehát

jönni fog egy jobb kor.

...S talán ez is önáltatás, és repedez

 még tovább is a balkon.