2011. október 19. szerda

a balkán kettős arca

belgrád mindig magával ragad

ahogyan hihetetlen módon

magával ragadhat a rút

a tisztátalan ám ha kell nagyon

emberi: a balkán kettős

arca ez világvégi piszkos

buszpályaudvarával a

közlekedés bekalkulált

ráérős késéseivel

ám megkérdik segítsenek-e

vinni a koffered és azt

hiszik magyaros hangsúlyaid

valamelyik szerbiai

vidék nyelvjárásának jelei

folyton azt kérdezik az ország

mely részéből érkeztél oda

divatlapok oldaláról

lelépő hölgyek s kéregetők

közé s ha leülsz a mindig

zsúfolt kávézók valamelyik

asztalához a napernyő

alá zavarba ejtően

fiatal kisgyerekek nyújtják

oda a markukat néhány

dinárért és a tősgyökeres

belgrádi lakosok gondolkodás

nélkül előveszik már nyitják

is pénztárcájukat te meg

csak ülsz és szégyenkezel hogy lám

(nem először) újra hárítasz

2011. december 14. szerda

kalitkába zárt

még nem számolta hány lépcső visz

a kameničkán és a zeleni

venacon át felfelé s még tovább

később már lépcső sincs csak újabb

és újabb emelkedők egészen

fölig majd a knez mihajlován

hirtelen vége a hegynek az utca

felújított dísztégláin csak

a gyalogosok visszhangzó léptei

a könyvesbolt kirakatában

szerb nyelvű kosztolányi-fordítás

pacsirta édes anna egy régi

fordításban kalitkába zárt

élet volt a pacsirta címe

a kisvárosi lét kalitkáját

cipeli maga is a hegyre

fel majd onnan vissza le

miközben benne ő maga a

csapzott madár – mi jön még? szétnyomott

torta öregség elhízás? a

gyalogosok között akár a

többiek ő maga is egy zárt

egyre zártabb külön magány