Mondják, hogy a költészet legfontosabb tényezője a költői személyiség. Ha ez igaz, akkor Simonyi Imrének könnyű dolga van: ő ugyanis költői személyiség-nagybirtokos. A magyar líra történetében gyakori a demokratává sértett úr - de ennek ellenkezője sem ritka. Simonyi az úrrá sértett szegényember megtestesítője.

Egy reggel arra ébredtem, hogy még sosem öltem embert. Pedig valakit meg kellett volna ölnöm. Nem tudom, kit, de biztosan gazembert, hisz ember a bitang.

A hírlapírót, aki egy pesti költőcske fércműveihez hasonlította nyolcszázkilencvenkilenc legjobb versem egyikét, ezennel kihívom fejpárbajra a podolini réten. Stukkolni akárhányszor szabad, a kapásgól duplán számít. Megnevezem párbajsegédeimet: Göröcs Titi (jobbösszekötő), Pásztor József (balösszekötő). Ellenfelem hívhatja Détárit, Nyilasit, vagy akit akar. Gyerekek, reflektort! A legcsinosabb sminkeslányt küldjétek sebeim bekötözni.

 

Vigyázzatok, mert egyetlen úr van itt Gyulán. Vigyázzatok, mert ha vonatra szállok, Pesten is csak egy úr, egy magyar leszen.

 

És lesz akkor sírás-rívás, fogak csikorgatása.

Egy nagy-nagy élet gyönyörű roncstelepén

naponta két-három (s több) lány ha fölkeres,

egy nagy-nagy sóhajt a plafonra küldök én:

az életpörben én voltam a fölperes.

 

Nem párbajoztam én soha. Mit? Hogy ezekkel?

Házam nem ezért fegyenctelep (egyszemélyes).

Vívtam csupán versekkel, nőkkel és szeszekkel -

szerény voltam, habár sohasem túl szemérmes.

 

Pocsék volt a világ... ámde egy kicsi szőke,

egy kicsi szőke szubrett és Gyulán a Színkör...

a vurstliban jól lőttem, és ez volt a tíz kör!

 

Színház... játék... s a nő... Hogy szőke volt vagy rőt-e,

már nem emlékszem... lassan besötétedik...

Tessék, megint csöngettek. Ma Ő a hetedik.