Simonyitól Simonyiig
... - falvától ... Imréig; ... meg vissza.
Gyulán át.
... „Leveles” a simonyi(falvi) táncegyüttes neve, s való, a Leveles ér ott tekereg már Vadász töltésszéle végitől Újfalunak, hogy Simonyit is körbefogja (valamennyire); Imre egy szót nem ejtett róla.
Erről nem.
A Tőz kárpáti-patakai völgymélyével Miske után... Erről sincsen szó Imrénél.
Szamos; jó hogy.
Leveles az istennek sem; pedig most még mintha víz is lenne benne. Nád, káka, „bambusz”.
Simonyi... a Leveles-parti világból.
Ki hitte volna!
Levele a Leveles...
Mert Imre... Hogy is mondjuk.
- Hogy belőlem éljetek meg?! - utasított el mindenkit, aki elővette volna (jelenlétében, meséit hallgatva) a jegyzetfüzetét, hogy belevésse az igaz történetet Imréről (Imrétől).
... Imrének.
Nekünk, esetleg, de másnak?!
Nem is (nagyon) tud róla senki semmit. Azaz hogy; ha K. Géza, a gyulai könyvtáros (fiúi) barát nekiül és egybeszerkeszti mindazt, amit Imre-estjeit követően odahaza sebesen leírt.
Ha élne Görgényi tanár úr - az egy szem irodalomtörténész, akivel baráti viszonyt ápolt, s akiben, úgy tűnik, kivételesen megbízott -; de nem él.
Ha nekiállna mindazt megírni, amit Imre mellett megélt, Imréről (Imrétől és a családtól) tud az egyetlen eleven (Leveles-parti) „legközvetlenebb hozzátartozó” unokahúg, H. Ottilia simonyi magyartanárnő...
Nem nagyon fog.
Imre pedig...
Azon túl, hogy - ha élne s hallaná - eleve kikérné magának, hogy neki bármiféle hozzátartozója lenne... Németh Lászlón, Illyés Gyulán, József Attilán, Márai Sándoron, Sinka Istvánon s a többi (hozzájuk, hozzá hasonlóan) igen nagyokon kívül e világon...
Arról szót sem ejtve, hogy mi köze lehet bármiféle Szmolasághoz, Annabringsághoz; aki (biza!) a legteljesebb joggal fogalmazott úgy az Úr 1970-es éveinek derekán Gizella királyné városában, hogy őbenne az irodalmi est közönsége az Árpád-házi királyok szellemi örökségének megtestesítőjét látja!
Na ja.
SIMONYI SIMONYIBÓL; vissza alig.
Hogy vittem volna! Be a kocsiba s nyomás...
Lassan értem meg, miért nem vágott neki a legutolsó simonyi útnak Simonyi.
Simonyifalva, 1882-
Simonyifalvát a vadászi pusztán 1882-ben alapították azok a mindenfelől jövő magyarok, kisebb részben németek és szlovákok, akik Simonyi óbester uram 1819-ben vásárolt földjét a pénzszűkében lévő bárói családtól a fölparcellázott birtokot (hosszú törlesztésre) megvették - tudja meg, akit érdekel, Kovách Géza Korunkbeli (1983. 12.) falumonográfia-részletéből.
Az adósság megfizetésével évtizedekig bajlódó szegény simonyi nép fia Szmola Imre.
Katolikus falu; 1914-ben épült mai temploma előtti kápolnájáról készült festmény az új paplakban. (A nép, ahogy idejött, azonmód istenházát rakott; ahogy - tudni való - ma is: a falu legfontosabb közhelye a templom.)
A plébánia melletti épületek egyike a dűlőfélben lévő szülőház az Annabring-portán.
- Hevesi József feketegyarmati körorvos szervezi, hogy Simonyi-emlékház legyen belőle!
Ha addig össze nem dől.
-Vályog és vert fal, betonnal aláöntve, de már az sem nagyon fogja meg.
1930-ban (Satu-Nou, Újfalu) az Új Idők Lexikona szerint 2364, K. G. szerint 2358 ember lakja.
A Korunkból megtudhatni: 1890-ben már 1402 léleknek ad otthont Simonyi/óbester/falva, 1900-ban 1944-nek - 1477 a magyarok, 422 a németek, 28 a szlovákok, 17 a románok száma -, 1910-ben pedig már 2484-en vannak (2276-ra gyarapodik a magyarság, 162-re fogy a németség, 16-ra apad a szlovákság, 30-ra ugrik a románság).
- A magyarok eljártak a Bánságba dolog után, a németek itthon maradtak. Meg lehetett nézni, milyen kertjeik vannak!
Voltak; mert ma már.
Kovách Géza írja, Imre bácsi is említi valahol: a kisvonattal Gyuláig utaztatták a friss zöldséget a jó simonyi gazdák.
A helyi érdekű vasút - írja Kovách tanár úr Aradon - 1904-ben épült ki Simonyitól Gyuláig, hogy a pártatlan és a térség gazdasági egységét megőrizni igyekvő trianoni döntés jóvoltából 1919-ben megszűnjék rajta a forgalom, 1932-ben pedig föl is szedjék a havaselvei király idetelepített emberei s helybéli kiszolgálói e párciumi vonatocska sínjeit.
(Kellett nekik a Baragánra?)
(Ki tudja, hova nem.)
A népszámlálás 1977-ben 1166 embert lel Simonyiban (72 német, 42 román, a többi magyar), 1992-ben már csak 892-t (a magyarok száma ekkorra 820-ra apad, a németeké 35-re, s az utóbbiakhoz hasonlóan megfeleződött a románság lélekszáma is a 24-gyel...)
- Most 850-800-an vagyunk.
Ám a román faluba - Miskére - telepített községházán 2000-ben magyar polgármester ül, Haász Tibor simonyi gazdálkodó, az RMDSZ jelöltjeként nyert úgy, hogy az ügyesen összeboronált négy faluban a románság van többségben: Miske román, Vadász harmada román, harmada magyar, harmada cigány. Simonyi magyar, s a pici (kétszáz lelkes?) Bélzerind magyar.
- Románok is szavaztak rá!
Így nyerhetett a decemberi fordulat óta másodízben magyar a Kiskörösköz és Erdőhát e fogyó magyarságú (s ettől egyre vegyesebb) zarándi fertályán.
1992: Tőzmiskén az 1162-ből 11, Vadászon az 1164-ből 481, Bélzerinden a 263-ból 258 a magyar.
„Demográfiai hullámvölgy a Kőrösközön” - írja az aradi Szövétnek (1998 februárjában). S való, Simonyifalván is: 1910-ben 359-en K. G tanulmányában 450-en) iskolakötelesek a településen, 1998-ban 63-an.
- Most 70 tanulónk van, a nyolcosztályos simonyi magyar általános iskolába járnak a vadásziak és a bélzerindiek is.
A Szövétnek azt is hírül adja, hogy Simonyiban három év alatt (1995-ben, 1996-ban, 1997-ben) összesen 6 esküvő, 9 keresztelés és 33 temetés volt.
Annabring, meg Szmola már nem él Simonyiban, ellenben Zsóri, Mucsi (még) igen. (Meg Kiss, Farkas, hogy otthon érezd magad.)
- Az anyja Annabring?! Akkor értem, miért mentette 1944/45 fordulóján a szovjetmuszka KGB-pribékek elöl a Szibériába-hurcolástól a németgyulai (németnevű) magyarokat! Köztük lehetett az édesanyja is.
A zsidókat akkor - amikor lehetett (’44 nyarán kellett) - vajh miért segítette.
(Az Ágyától Vadász és Miske felé lévő határban állt egykor Kis-Sarus és Nagy-Sarus, míg a pogány örökre el nem pusztította e zarándvármegyei falvakat. Kis-Sarusi ősöm tán innen futott Csongrádig, hogy Sarusi ma Vadászon s a szintén közeli Zimándon is éljen, míg engedi az új hódító, s nem kell neki is továbbfutnia a betyárbútorokkal... ki tudja, Amerikáig, Ausztráliáig-e?!)
(Bélzerind alatt, Vadász szélitől Sarus felé: kunhalmok egész íve. „Testhalmok”? Alant a két Sarus halomra ölt népe? Ki kimaradt, kimászott, csonkán-bonkán, de megúszta... a Levelestől a Tiszáig szaladt?)
(- Sáros dűlőnév ma is van Ágyán! A sárosi dűlőt átvágja a belső limes – tájékoztat Ágya feketegyarmati körorvos helytörténésze.)
(- Átmegyünk Ágya Seprős felőli szélén a Tőz hídján, Seprősre menet balra látható a Sáros dűlő. Egy része szántó, egy része erdő.)
(Limes... Gyepűt akartál mondani?)
(- Római limes! Márki Sándor két hetet töltött Ágyán, meg is találta.)
(A magyarnak Ördögárka, a románnak Traján útja, -sánca a limes.)
(- A Kiskörösközön, a Fehér- és a Fekete-Körös között. A Nagy-Körösköz a Sebestől a Fehérig; az Erdőhát a Kis-Körösköznél nagyobb, a Nagykörösköznél kisebb rész.)
Hogy milyen megnyomorított volt e nép (az a nép, amely Simonyi Imrét útra indította), álljon itt egy mendemonda Kovách Géza dolgozatából: „... liter pálinkáért is lehetett egy hold földet kapni a rajta lévő teherrel együtt, mivel gazdájuk nem tudott eleget tenni vállalt kötelezettségének...”
- Amikor Imre megjelent, a család mindig egy üveg pálinkával fogadta! Megkövetelte, oda kellett tenni elé az asztalra.
- Más szerző másképp tudja. Legalábbis E. Glück, Al. Roz, valamint M. Toacsen Arad megyei útikalauzában (Bucuresti, 1979) így vág neki Simonyi ismertetésének:
„SATU-NOU (Újfalu) 19 km-re a D. I. 39-es számú úttól (Miscától követút). Megközelíthető autóval.
Figyelmet érdemel az 356. számú ház, ahol 1930 körül a falu és a környék román és magyar kommunistái gyakran üléseztek. A kutatások tanúsága szerint pártdokumentumokat és Lenin munkáit tanulmányozták.”
Simonyiba az út ma szinte járhatatlan (Ágyára menet tapasztalhatja a portya, van ennél is kegyetlenebb tengelytörő, Ágya bihari várispán korát idézd - az utóbbi rumun civilizációnak köszönhető - hadi utu reá).
ÚJFALUnak nyoma veszett, SATU-NOU viszont valóban ott rozsdásodik a faluszéli táblán.
- „Vinatori” (Vadász helyett), „Satu-nou”... NEKTEK.
A simonyifalvi faluszélen a falunévtábla mindkét nyelven, úgyhogy: SIMONYIFALVA!
A falu fölvette Imre nevét?
- Azt hittem, Simonyi Imre az óbester családjának leszármazottja...
SIMONYI.
... Csak a Szmolát meg ne hallja, sírjából hajintja hozzátok a gyalogszéket!
(Sámlit; sámedlit.)
A kommunisták meg időközben (Hálá legyen Istennek!) megtértek az örök lenini úton jó atyájukhoz.
Szmola, Annabring, Marx és Ts-ai
Szép Szűcs Mária nagyboldogasszonyi védőszentként óvná Simonyit (Imre, tudni való, nem kért belőle); a szentegyház nyitott ajtaja előtt - nyilvánvalóan hunn - gyermekcsapat, szemben a csapszék előtt az órómai civilizátorok indus segédosztag osztozik Bucur nyelvén.
ÉPÜLT 1912-14 ANSCHLINGER FERENC PLÉBÁNOS ALATT.
Rá hat simonyi esztendőre plebánusunk keresztelte Imre bátyánkat?
Itt; hova túl gyakran.
Valamiért.
Szóval hogy sok minden volt Imre bátyánk, vallásos nem.
A szentegyház előtti kőkereszt alján a tábla széle letörött.
(IMÁDUNK) TÉGED KRISZTUS
(ÉS ÁL)DUNK TÉGED MERT TE
SZENT KERESZTED ÁLTAL
MEGVÁLTOTTAD A VILÁGOT.
1937.
Imre lobogója ha a fene fenét eszik sem.
- Az evangélikusok és a reformátusok közös kis temploma szemben!
A legjobbkor jöttél; mire beharangoznak, szinte mindent tudsz (amivel már el lehet indulni).
- Hévízi Ottilia magyartanár, a fő utcán Vadász felől!
Szmola Imre rokona.
Szmola.
Simonyinak Simonyi.
Matyelka Mária kántor.
- Szlovák? Nálunk azt mondják, tót!
Az asszonyok meg:
- Szmola? Nincs. Az utolsó Szmola Magdi néni volt.
Az is elment.
- Vagyunk vagy 850-900-an! Mind magyar. Egy román család jött, talán Balánbányáról, tizennégy gyerekkel. Elterjedt, hogy itt meg lehet élni.
Azok ott szemben, akik a csapszék előtt hangoskodnak?
- Vadásziak, itt nincs egy cigány se! Átjárnak, itt fogadják fel őket a gazdák.
A szentegyház tornya alatti hirdetőtáblán a fölhívás:
S i m o n y i f a l v a v i s s z a v á r.
„Vándor felhők fenn az égen,
Ha majd egyszer kis falumhoz értek:
Álljatok meg az alvégen,
Édesanyám házát keressétek.”
„Itt születtem én ezen a tájon”
„Hogyha ír majd édesanyám,
Írjon a falunkról.”
„Hazavágyom csendes kis falumba.”
(Imre nem - nagyon - vágyott.)
Szeretettel várjuk 2000 Augusztus 12-én, Szombaton Kis falunk találkozójára.
Kérjük, jelezze részvételi szándékát.
Imre „vajh - jönne-e?
Gyula (város) - melynek e múló század legnagyobb írója volt - (vajon) képviselteti-e magát a simonyiak találkáján Simonyiban a maga Simonyija nevében?
Amilyen költője a következő száz évben sem nagyon lesz.
Ha tudna róla, sem (nagyon).
(- Nem volt Imre olyan nagy író! - így a belevaló mai véghgyulai intelligencia.)
(Mint egyesek - még ma is - hiszik.)
(- Népi író volt.)
(Azaz hogy: nem divatos. Lejárt szavatosságú.)
(Hogy legalább annyira urbánus is lehetett, akinek Márai és Sinka - Illyés meg József Attila - egyként az istene volt?!)
A szentély fölött - a magosban - az íven:
DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK.
Körben a keresztút állomásai. (Az egyiken mintha.)
(Ha nem szentségtörés.)
(Imrét látnád.)
Enyhely a kereszt alatt e kietlen világban. (Hogy a magyaroknak, ne említsd, mert nyomban antiglobálisnak kiáltanak ki.)
(Globalice Imre.)
Ahol... emlékeznek rá!
Ahogy ő...
?
Úgy-e?
A nők; itt is ők töltik meg (harmadrészt?) a misére a templomot; a sok gyermekmellett pár ember.
(A kóruson, hogy ne legyen föltűnő... a hitük?)
- Maga az új plébános?
Majdnem azt hitték.
- Azt hittem, helyettesít.
Az oltárképen Szép Szűz Mária a Kisdeddel; alant az oltárterítő körül hét pici ministráns.
- Volt már tizenhét is!
A paplakban kiderül: a templomépítő atya 1904-től 1922-ig volt Simonyiban plebánus, így minden bizonnyal ő keresztelt 1920 Szent Mihály havában is.
- A plébánia utáni ház volt az Annabringeké! Annabring bácsi hentes és mészáros volt. Hévízi Ottilia magyartanárnő nagymamája Annabring.
A római katolikus anyaszentegyház simonyifalvi egyházközségének (e korszakbéli) keresztelési anyakönyve 173. lapján a 60. sorszám alatt - ha igaz - olvasható:
Imre, fi, törvényes, római katolikus, atyja Szmola Imre tiszthelyettes, anyja Annabring Mária, született 1920 szeptember 14-én, keresztvíz alá tartatott 19-én, keresztatyja Marx Ferenc molnár és neje, Weiszmann Franciska, keresztelő lelkész Anschlinger Ferenc.
Szmola Imre és Annabring Mária fia, Imre az Árpád-házi királyok szellemi örököse Vazul, s nem Orseoló Péter vonalán.
- Imre Marxról is (mélyen) hallgatott!
Mi mindenről nem.
Kisfalunk
A 70 simonyi kisdiákból 56 (valamennyi katolikus) hittanos.
- Aradra 22-23-an járnak be iskolába.
600 katolikus, 150 evangélikus.
Hegedűs János plébános úr Karácsony óta szolgál Simonyiban.
A protestáns lelkipásztor Kisjenőből jár ki, de ideköltözik; darabig a katolikusokhoz is máshonnan jött, ha kellett, a helyettes.
A bennszülött lakosságon kívül a bányák bezárása miatt idemenekülő pár bányászcsalád is él Simonyiban, közülük kettő gyímesi csángómagyar.
- Mind magyarok! Lelkes kis falu.
Sokan kint vannak Ausztráliában, Ausztriában, Németországban.
Majdnem kertszomszéd Haász Tibor, az új (miskei) polgármester; sikeres vállalkozó, ezért támogathatta a falu.
Igen nagy szüksége van rá.
- A Haladás tsz magánkézbe került, a föld egy részét az aradi Agrocomesu fölvásárolta; kis tejgyárat alakítottak ki egy régi épületből, új festékgyárat építettek. Marhatelepet vettek, modernizálták, de tőkeszegények, bezárták.
- Többnyire mindenki a maga saját kis földjét műveli, abból élnek a simonyiak. A zöldséget Váradra viszik.
Régen, míg föl nem szedték, Gyuláig vonatkoztak a friss veteménnyel és gyümölccsel a jó simonyi svábok s magyarok.
- Három társammal összefogtam és megvásároltunk egy téeszistállót. Százötven-százhatvan hektáron gazdálkodunk, mikor mennyi.
Csak: nagy a szárazság, április óta nem esett.
- Állatnak takarmány; most hetven disznónk van, volt száz is, s negyven-ötven bikaborjat hizlalunk.
Boldogul, ahogy lehet.
Szép ház, szép család; nagy szárazkapu (amilyen a faluban csak kettő-három), mint Biharban (a Fekete-Körös völgyében a tehetős magyar falvakban).
Eredeti képzettsége szerint kertész, Csombordon végzett.
Olyan három és félezer - miskei, vadászi, bél- /avagy kis-/zerindi és simonyi - embernek a polgármestere a simonyi gazda.
A keleti szomszéd Apáti virágzó román falu.
- Viszonylag sok a fiatal, oda az emberek visszamennek.
Innen a kommunizmus alatt volt nagy elvándorlás, kilencven óta folytatódik.
Aradból, Biharból, Tömösből
Simonyi a románidőben 1968-ig Bihar tartományhoz, a kisjenei járásba tartozott, azelőtt és azóta Arad megyei falu.
Aradi, Imre mégis egyfolytában biharozik, költeményeiben csak Biharról ejt szót, Aradról véletlenül sem.
A Fekete-Körös valóban csak egy jó futás.
- Az emberek innen Belényesbe, Szalontára, meg Pankotára jártak; meg talán hogy Imre Bihart magyarabbnak érezte.
Szmola Imre úgy gondolta.
(Jól fejbevág, ha szembe leszmolázod!)
(A szövegszerű szövegeket szövögetve szövegelő komprádor-e-litbélinek sem kell több: -Emréről egy szót se!)
(Aki így érez, az - persze hogy - NINCSEN.)
(NYOLCVAN év ENNEK.)
(Mit nem.)
(„Évforduló.” „Monográfia”.)
(Az hiányzana.)
(Üveges Szmolának a hanyattesés, tokos Annabrignak a.)
(- Ne bosszants.)
(„Imre nem volt.”)
Hévízi Ottilia Simonyifalva egykori iskolaigazgatója, magyartanár, Imre bácsi unokahúga.
No lám, mégiscsak van legközelebbi hozzátartozója!
Valamiért ezt is letagadta.
- Hogy belőlem éljetek meg
Nem tudta, hogy ebből...
Belőle!
Bármiből, ami nem talmi érték...
„Gyulán”; „Békésben”; „Magyarhonban”; „Európában”.
Nemhogy őbelőle, a mestereiből sem.
Esetleg ha marad Szmola, ne adj isten Annabringnak adja ki magát.
Nem, ő simonyi.
...-ból való.
- Mindkét ágon rokonok vagyunk! Édesanyám Annabring Terézia, nagyapám Annabring János hentes, a felesége, nagyanyám, Porubcsánszki Anna, akinek az anyja Szmola Veronika.
Szépanyja, Édem („Veronika nagymama, talán az ’édes mamám’-ból lett az Édem!”) meghalni visszament Endrődre, ahonnan idejött a családdal falut alapítani.
- A Szmolák Gyomáról, vagy Endrődről, az Annabringek az Arad megyei Hidegkútról, románul Zabrani, jöttek.
A katolikus, valamennyire szlovák Szmola Endrődről való lehet, Hidegkút meg amúgy („hivatalosan”) Temeshidegkút... a mai Aradban.
- A családban valahonnan öröklődött az irodalomszeretet: a Porubcsánszki ágon egy unokatestvér New York-ban lett újságíró, Imre költő, én tanárként.
A legszívesebben külön Simonyi-műsort állított volna össze; a végén annyi lett belőle, hogy berakott egy-egy verset Simonyitól az ünnepi rendezvények összeállításaiba.
- Imre Désaknay nevű, 1956-ban a Dunántúlon élő három unokatestvére részt vett a forradalomban. Kettőt halálra ítéltek, a harmadikat életfogytiglanra. Egyiküket kivégezték, a másik kettő Amerikába került. Az egyik Porubcsánszki 1911-ben kivándorult, hozzámentek.
Oti 1951-es születésű.
- Velem kiveszett a család.
... Simonyiban.
(Simonyi - még hogy - Simonyi nélkül, Szmola- és Annabring-talan is lesz.)
De ezt: hagyjuk.
Tartás, örökség
- Az apja? Baleset érte! Fölmászott a fára, leesett. Nagymamámtól hallottam.
Az anyja meg.
- Marika néni... nehéz természetű volt. Amikor özvegy maradt, azt mondta, nem megy el dolgozni, mert ő tiszthelyettes felesége!
- Azt sem értem, Imre miért nem dolgozott.
- Utoljára 1956-ban járt itthon és óriási cirkusz volt. Nem Imre, ő hallgatott.
Az édesanyja, a juss miatt; de erről szót se.
- A semmiért.
Mert hogy annyi maradt az Annabringeknek a szovjetparadicsomi Nagyromániában.
- Ötvenhat őszén, mert azt emlegette, sietnie kell haza, kezdődik az írókongresszus! Közvetlenül a forradalom előtt lehetett.
- Örökség?! Semmi.
- Nagyapám (Annabring János, Simonyi Imre anyjának a testvére) későn nősült, harmincévesen; az apjuk Annabring Péter volt, borbély.
(Lám, ezért - is - lehetett oly elnéző Imre bácsi a Kurtuczból lett Sarusival!)
- ...Anyjuk Grünwald Barbara.
Hidegkútról, mely nekik még - Tömösvármegyében - Guttenbrunn volt.
- Minden nyáron jöttek, emlékszem a sok ajándékra, amit hoztak! Imre elé tettük az üveg pálinkát.
- Legyen miből, de ne legyen kit taníttatni! - mondta, rágondolva, „jussolás közben”.
Ilyen volt.
Hogy aztán Gyulán.
(Gyulán nehéz munkával kereste kettejük kenyerét.)
Keressem meg Végh-Gyula városában azt az elvált asszonyt, aki mindenkinél többet tudna Simonyi Imréről mondani?
Sokat.
- Gyulán; úgy tudom, ott halt meg az apja.
Ha.
- Imre nagyanyja, Veronika néni kilencvenvalahány évesen ment vissza meghalni Endrődre.
Amúgy.
- Alkata magas, sovány: Annabring! A Szmola-ág meg: borzasztóan feltörekvő!
„Kész a leltár.”
- A Porubcsánszkit sem kellett félteni, összeszedtek egy csomó földet.
Hogy későbben a kollektív.
- A német föld jobb volt.
Szülő, ház
- Borbély dédapámnak (Imre öregatyjának) ötvenévesen reszketett a keze, nem tudott dolgozni! Az övé volt az Annabring-ház a templomnál.
„A templomnál” tehát a Templomuccában.
Kovách Géza megírta volt...
- Akkor biztos.
Annabring Péter borbé.
-Aztán nyitott a házban hentesüzletet a nagyapám, átadta neki.
Imre nagyapja építette a házat.
- Úgy tudom, a 171. szám a plébánia mellett. Össze akar dőlni. Itt született.
Nem a Szmola-házban?
-A Szmola-házban nehezen lakhattak!
A Malomuccán van a Szmola-ház.
-Lakhattak máshol (lakhatott az új pár), de Mariska néni biztos hazajött szülni az anyjához!
Meg aztán az leégett; úgy tudják, a zsuppfedél azért fogott tüzet, mert „valaki” – a falu hogyne tudni, ki volt ez az akárki - méregből fölgyújtotta.
(Van olyan falu, ahol az ilyen esetre ne lenne magyarázat? Tettes pláne.)
Ez még.
- Simonyi-emlékházat akartak csinálni az Annabring-házból az Illyés Alapítvány segítségével, 171 a ház száma! Zsóri Jánosé a ház.
(Zsóri, akár e sorok rovójának kígyósi öreganyja.)
(Gyulán, Csabán, Kígyóson, Simonyiban... Oly egyremegy?!)
- A temetőben egymás mellett állt Annabring Péter és fia, Annabring János sírköve, a nagyapámén a márványtábla. A másikon, Imre nagyszüleién, a műkőbe vésve a név. Mindkettő megvan a kiszedett sírkövek között.
- Újat csináltattam, de már csak a nagyszüleimnek.
Tótul ha, svábul ne
A kérésre, hogy támogassák meg némi központi összeggel a Simonyi-emlékház létrehozását, az érintett közemberek azt válaszolták:
- Ha mi ezt kiverekedjük (mert miért ne, ha nagyon akarjuk, elérhetjük!), a kákán is csomót keresők azt mondanák, hogy magyarkodunk!
Kérjék meg inkább a szlovákokat vagy a németeket, hogy Simonyi Imre Annabringságára avagy Szmolaságára hivatkozva ők szerezzenek a havaselvei székesfővárostól némi (fanarióta) pénzt!
Szóltak hát - hallani, ej, regö rejtem! - a fölbátorított (lebeszélt) emlékházállítástervezők:
- Kérnétek tán ti...
Simonyinak egy kis aprópénzt a Házra!
Annabring, Szmola.
(Még jó, hogy Imre nem hallotta.)
(Mert ő - Ő, s nem ti - aztán.)
(Mindhalálig.)
Szóval hogy egy kis mani (leu, lei, lej, bani és bán) nekik is elkelne...
(Mondottuk volt: ha ezt Imre...)
Se sváb, se tót.
- Na ez az.
Így nem jár.
(Mondották - ? - volt Ámmen helyett a jó urak.)
SIMONYIFALVA.
Simonyi meg a faluja.
„Kurva egy szülőfalu volt.”
Ki tudja!
A Jóisten.
(Mert ha Ő sem...)
Rendületlenül
A hazáról az utolsó szó jogán
S esténként még megfoltozom a zászlót.
Azt a régit! - Ha a piros híjával
van a pirosnak: József Attilával.
S a hóhér a feliért ha vérrel hinti;
fehérrel írom rá: Bajcsy-Zsilinszky.
S ha valaki bepiszkítna a zöldbe
ráhímezném: ez a Házsongárd zöldje.
Hol Fél-Magyarország ÉL zöldelőn:
édes Dsida, drága Karácsony Benő.
S hogy: „Krúdybiedermeier”?, az a kín! -
Szinbád gyötrelme: Széplány-Podolin!
S ha akárki (tán éppen Ő?!) erővel
tépné meg: hát akkor Szabó Dezsővel.
Igen e megszaggatott, ez volt AZ A zászló:
EZ volt az ifjúkor! EZT foltozom.
Ó, tépett zászlóm: rongyos ifjúkorom!
Végső mulatsága ez már a vénnek.
Tettnek nem sok. Ámde elég reménynek.
Ifjúkor? Tépettség? Foltok? Régi zászló?
Ó, folt-hátán-folt-Márai! Ó, folt-szent-Németh-László!
- mennydörgé Imre, valahol mélyen,
Vissza a tetejére