(Á)lomtalanítási kísérlet

Egyetlen kedvesemnek

Mit akar tőlem ez a makacs álom
itt bent a lélek falán s túl
hetedhéthatáron
miféle rejtelemmel repít vissza
kamaszkorom bejárhatatlan tájaira
ahol bőröd bársonyán landolt a szél
s nem volt szebb zene s üzenet
hajad kenyérbarna fényinél
most is csak azt a fényt látom
iramlik országlik felém bennem
ő a megtartó őselem
örökkön égő látomásom
mintha a tenger márvány-hullám
tábláin feküdnék újra
renget ringat meséken óperenciákon
túlra
s mindig mindenütt ugyanaz az arc
tündöklő ragyogású
a lélek legbelső körein
örökkön örökké tiszta vágyú
mert onnan immáron ki nem léphet
csak az az álom ismer s ragyogtat
mint csiszolt gyémántot
tér és idő bűvkörében Téged

Jóslat, cenzurázatlan

Serfőző Simonnak

Állva halok meg mint a fák
felülről nem érhet rontás
csak férgek nyüvek a kéregarc alatt
végül a gyökerek fájdalma marad
a szívben kalcium-fehér félhold
kondenzcsík-szivárvány az égen
elszáll ellobban fejünk fölül
a megzsarolt álom
a megsarcolt isten áldotta öröklét
szavak szomorú fekete varjak
a fűz földre hajló dzsungelében
mint a rontás precízen kimért
koordinátái földrengéses arcodon
Állva halunk meg mint a fák
nem lesz több lombsusogás
csak az üresen hagyott fészek
árva riadalma int utánunk
csak a szél bolond loholása
ahogy összeroppan bennünk
a fölvérző csönd
a fölhasított szájú hallgatás