Béke


Hát szóljatok, papok, a béke csendjén,
A szentgotthárdi erdők végtelenjén,
 
Hol száz szikár levél, álmatag
Piros bogyók szorongva alszanak!
 
Sirok felől fehér ruhában, fent a
Felhő kereng, mint éji reverenda.
 
A kancsóhűvös kolostorba menvén
Csak szóljatok, papok, a béke csendjén!
 
Bronzhangotok sikongva, sírva messze,
Az árva lelket félni ne eressze.
 
Ki roppant fák közt fárad jámborul,
Az Úr irgalma rá is ráborul.
 
Az Úr irgalma olyan egyszerű,
Nem cicomás, papos, nem kegyszerű.
 
Az Úr békéje végtelen szelíd,
És ismeri bolyongó híveit.
 
És ismeri, kit erdők bokra fog,
És megbékélnek a magányosok.
 
Mert fenn vigyáz a fák fölött az érsek,
Ezüstös lelke súlyos és temérdek.
 
Szívét az esti szélbe szórja el,
… A béke csendjén barna őz fülel.
 
Jöjj, kecsketejjel tengő égi pásztor,
Te állj a dombra nyári virradáskor.
 
Te hószakállú Szent Gotthárd, beszélj!
… És tiszta béke kél, és tiszta éj.
 

Vissza a tetejére