Eső - irodalmi lap impresszum

Valaki más


Fakul bennem sok elhagyott táj,
Garázsbolt, panelok, alkonyat,
Olajszag, vasút, másodosztály,
Próbálom néha az arcokat
 
Egy kicsit élesebben látni,
De még a „derengés” is erős.
Lassan bárkiből lehet bárki,
Sütött, nem tudom, vagy tán esős
 
Volt a délután – már egyre megy.
Mit csináltam: azzá kell válnom.
Negyven voltam vagy negyvenegy,
Se fénykép róla, se egy lábnyom.
 
Ment az a falépcső föl, épp ott,
Szemben a Körös-torokkal?
Úgy nyikorgott tényleg, s a légyott
A mámorban vörösborokkal,
 
Meg ki tudja, mivel oltva félszt,
Megteremtetett egyáltalán?
Ha sietsz, súgta, még visszaérsz:
Sok volt a kevés túloldalán.
 
Szivárványt a nap szít bennem,
A párától mindössze homályos.
Ennyi élni, mondjuk, hogy fekszem,
Sötéttel kezd ma a világos.
 
Példáim ritkán jók példának,
Ha őriznek, úgy érzem, szerencse.
Minek is mehetnék én másnak,
És az a más ugyan mi lenne?
 
Akartam régen ezt mondani,
De mindig jött idegen akarás,
Hogy eltévedt bennem valaki,
Árnyékom árnyék csak, takarás.
 

Vissza a tetejére