Eső - irodalmi lap impresszum

(Versek 1998-ból); (Alföld)

(VERSEK 1998-BÓL)
 
Esőfelhők mögötti fény.
Mozdulatlan pók, almaillat.
Pupillád sárga mezői.
Nyomaink lassan megtelnek vízzel.
Egy villámsújtotta tölgy.
 
            *
Szőlőszemen átvilágító nap. Pohár falára
száradt borhab. Voltál-e egyáltalán.
Mintha valami távolodna, tőlem el,
egyre messzebb.
Az utca végében vitorlák száradnak
Két vödör ribizli erjed a lépcsőfordulóban.
A kerítés árnyéka lassan
rám csúszik.
 
            *
Keményre fagyott almák a kerti asztalon.
Pulóvered beleakadt a kilincsbe. Az ikrásodó méz
ízével kezdődő napok. A dér még délutánra sem
olvadt le a fűről. Látom, ahogy lehunyt szemmel
a folyóhoz beszélsz. Üres komp jár a partok között.
Nyelvem hidegen karistol fogaidon.
 
            *
Gyűrűdön koronás oroszlán. Kitapintom a régi sebhelyet.
Talpadat egy kagyló hasította fel Dubrovnikban.
Apám egy szlovén költőről elnevezett hajón utazott
oda negyven évvel korábban. Fekete-fehér fénykép
egy fiatal nőről, akinek soha nem fogom megtudni a nevét.
A padlásszobában mozdulatlanul áll a vastag cigarettafüst.
 
            *
A völgyben teherautó erőlködik.
Ez a rettenetesen lassú naplemente én vagyok.
Sátrat vertem magamban.
A forrás gödrében pikkelyesre száradt sár.
 
            *
Elloptam egy ladikot. Sötét és hínáros volt a víz.
Aludtál, a bokád véres volt valamitől.
A nyár utolsó napján érkezett meg a képeslapod.
Éjszakánként a távolodó üstököst figyeltem.
 
            *
Pókhálós kamramély. A gyalupadon sörösüvegekben
a rézgálic. Kifakult, kék kötény az ablak elé akasztva.
Csíkokban fény a döngölt földön. Az ácsbalta nyelén
nagyapám tenyerének lenyomata.
 
            *
Narancsot eszem a kamra előtt. A héját is lerágom belülről.
Az árnyékban hófoltok. Sílécek a sárban. Reggel egy
sündisznót találtam a kút mellett. Csak a tüskés bőre
volt, belül semmi. Mintha kikanalazta volna valaki.
 
            *
Álmomban kétfejű birkákat láttam. Sorban vágták le a fejüket
vézna, hófehér kezek.
Suhogtak a pengék, mintha egy csapat hattyú
szállna fel a vízről. Aztán hegedűk kezdtek hullani a ködös,
téli égből.
 
            *
A kopott nyugágyon aludt. Mellén nyitott könyv.
Ide-oda pörgette a lapjait a szél.
Tizenkét nap volt hátra az életéből.
 
 
(ALFÖLD)
 
Nehezen találok szavakat a síkságra.
Volt néhány év,
amikor gyakran megfordultam egy alföldi kisvárosban.
Reggelente kijártam a Tisza holtágához
vagy a város határán túl kezdődő tanyavilágba.
Kitoltam a régi női biciklit a kamrából,
és nekivágtam a nyílegyenes utaknak.
Elemi élvezetet okozott az emelkedők hiánya.
Elvadult földeken kerekeztem át,
néztem a távoli Mátra halványkék vonulatait,
vagy elkötöttem egy ladikot,
és beeveztem a holtág keskeny csatornáiba,
ki egészen az élő Tiszáig.
 
Figyeltem, és kerestem a szavakat,
amelyek közelebb vihetnek a síkvidék szívéhez.
A síkvidék nyelvét kutattam a zsombékos árterekben,
az elhagyott tanyákon,
a magányos akácok alatt.
A síksági emberhez is nehezen találtam az utat.
Bajuszos, konok tekintetű férfiak pálinkás pohárral a kezükben.
Kérdezik, honnan jöttem.
Mondtam, északról, a hegyek közül.
Kissé legendásan hangzik ez,
de olykor megengedtem magamnak ennyi rejtélyeskedést.
 
Tényleg mintha a távoli birtokaira lelátogató ifiúrnak néztek volna,
aki szemlét tart éppen a jószágai fölött.
Megrémített ennek a viselkedésnek az archaikus ösztönössége,
nem tudtam mit kezdeni vele. Vannak a hegyek, és van a síkság,
van ez a két világ, és ez a két világ nem közösködik.
A kártyák le vannak osztva régtől fogva, ezt mondták ezek a tekintetek,
és ebben a leosztásban nekünk nem lehet jó a lapjárásunk.
Így volt ez mindig, és most már így is marad.
 
Rotyogott a lebbencs a bográcsban, ittuk az eperpálinkát,
és a vége mindig sírás lett, vagy üvöltözés,
vagy egyszerre mindkettő.
Hogy a koszos kurva isten átkozná el ezt a rohadt életet.
Az én jó anyámnál nincs jobb a világon.
Aztán alvás az asztalra borulva,
a lebbencs dermedt maradékában darazsak fuldokoltak.
 
A vonat átdübörgött a közeli vasúti hídon, és csak arra tudtam gondolni,
hogy a következő, Debrecenből érkező járattal el kéne tűnnöm innen örökre.
Aztán el is tűntem, de egészen máshogy,
mint képzeltem. Más történet.

Vissza a tetejére