Eső - irodalmi lap impresszum

Narancs


Már második hete tartott a hirtelen jött tavaszi meleg. A langyos levegő átölelte és simogatta a téli hidegtől kicsattogott bőrt. A kisbolt kilincsét lenyomó kéz mintha egyszerre tíz telet vészelt volna át a szabadban. A vénasszonyon most lenge rongyok lógtak. Mári felvonta szemöldökét a pult mögött, keresztbe tett karja fölött undor telepedett az arcára. Az asszony esetlenül fordult az ajtóra, hogy hangtalan finomsággal csukja vissza, majd meglepő fürgeséggel indult ismét a pult felé. Fejkendője a szemöldökét súrolta. Sötét arca mélyen barázdált, mintha több száz éves lenne. Mári sosem értette, hogyan lehet meg még a banya összes foga.
Eseményszámba ment, mikor évente egy-két alkalommal bejött a faluba. Gyanakvó félelemmel tekintett rá mindenki. A régi világban valamiért mindig volt nála narancs, ő látta el a falut gyümölccsel télen is, aztán lassan változások jöttek, emberek tűntek el, főleg, akik sokat jártak hozzá, kiutálták, rágyújtották a házát, de sértetlenül mászott ki a romok közül. A tűzben csak a ráragadt neve nem égett el.
Egy kis tarisznya aljáról aprópénzeket kotort elő, kiszórta a maréknyi banit a pultra, majd a hűtőben fekvő parizerre bökött, aztán a mutatóujja mellé kinyújtotta a maradék négyet, és kezét Mári elé emelte, mire az papírra vágta az öt vékony szeletet.
Még valamit?, kérdezte türelmetlenül, mire az asszony ismét levegőbe emelte mutatóujját. Mári még elcsodálkozott a szutykos kéz végén levő tiszta körmökön, mielőtt hátrafordult volna.
Gyomorkeserűt, mondta az asszony Mári kezének, mely előbb a vodka felé indult.
Ejsze ünnepel? A dekás keserűt a parizer és az aprópénzhalom mellé rakta, majd ujjhegyével húzgálta maga felé a leszámolt érméket, visszajáróként az asszony elé tolta az utolsó kétbanist, amit a banya lendületből visszacsúsztatott, mielőtt zaklatottan a tarisznyába söpörte zsákmányát.
 
Narancs könnyű, de mégis lassú, megfontolt léptekkel hagyta hátra a falut. Érezte a fák rügyező energiáját, ilyenkor mintha kortalan lenne. A falutól szinte félórányi sétára lakott a folyó melletti füves placcon, a part magasabbik részén, védve az áradásoktól. Kunyhója már napok óta nem füstölt. Ahogy közeledett, egy hosszú hátú, barna kutya fogadta, dereka majdnem kettétört a boldog farokcsóválástól. Majd a fia bukkant elő a folyóból. Mosolygott az anyjának, élvezte a tavaszi hideg vizet a testén, aztán a napnak állt csípőre tett kezekkel, száradni.
 
A kunyhóban tömény gyógynövényszag fülledt. Narancs begyújtotta a kis kályhát, a fia kenyeréből két vastag szeletet vágott, és a kályha lapjára tette pirulni, mellé egy kis fazékban vizet forralt. A megszáradt gyógyfüveket nagy üvegekbe szortírozta, néhány friss lapit pedig mozsárba hányt. Elővette a parizert és a gyomorkeserűt, a kis szekrényéből sajt került elő. Négy szeletet a fia tányérjára rakott, az ötödiket a csillogó szemű kutyának adta. Mindene megvolt. Sajtért, kenyérért, pálinkáért, tejért, lisztért gyógyított. Kinek mi volt, azt hozta. Ritkán néhány bani is leesett. A fia megszáradva jött be a sötét helyiségbe, kihúzta bajszát, majd asztalhoz ült. Mélyeket hümmögött, míg Narancs behozta megszáradt ingjét és gatyáját. Még evés közben magára kapta mindkettőt. Végül felállt, bólintott az anyjának, ő pedig a szeméből olvasta, hogy jön majd, amint tud.
 
A délutáni méhduruzsolás egyszerre erősödni, mélyülni, majd szaggatni kezdett. Narancs kinézett a kunyhó ajtajánál két össze nem érő deszka között, ezt magában kukucsnak hívta. Egyelőre csak a fák közös hajlongásait láthatta. Aztán a zúgás egyre élesebb és recsegőbb lett. A kutya vakkantott. Narancs felemelt egy üveget, friss gyógyfüvek voltak benne, ezeket is a mozsárba szórta, egy kevés pálinkát töltött rájuk, amit még tavaly hozott a pásztor, és határozott mozdulatokkal elkezdte kifacsarni a levelekből a gyógyító nedveket. Közben a zaj egyre közelebb jött, már hallotta a traktort, ahogy megáll a kunyhójától néhány méterre, és hogy két férfi beszélgetni kezd. A kukucshoz ment, hárman voltak, és az óriási gép. Hát most?, gondolta el, míg visszament a munkaasztalhoz, és az alkoholos kivonatot egy kis gyógyszeres tégelybe töltötte. Érezte, hogy a férfiak hezitálnak. Gyávaságuk beszivárgott a kunyhóba. Majd egy ismételt morgás után ajtócsapódás, és egy újabb férfihang töltötte be a nyugodt mezőt.
A fiú elment?, kérdezte az új hang szigorú tónussal.
El.
S a vénasszony?
Nem t’om, vártuk a…
Nem néztétek meg?
Vártuk a főnököt.
Héj! Bent van?, mormogott az új hang, miután gazdája haragosan dörömbölt a deszkákon. Az ajtónak nem kellett sok, kinyílt. Naranccsal szemben egy vasalt inges, pókhasú ember állt.
Pedig megörültem, azt hittem, csak szót fogadott, és elhúzta a picsáját. Narancs lassan a kályha felé fordult, felemelte a fazekat. Teát?, kérdezte nyugodtan, és a férfiakra nézett.
Ne húzzon fel, mama, inkább pucoljon kifelé a házból, mert bontjuk el. Megmondtam, kész, ennyi volt, kell a hely, nem azért vettem meg, hogy itt bassza nekem a rezet a mezőmön. Mehet a fajtájához, megmondtam, segítünk, a cuccait bevisszük, ahova mondja. Na! Egy, kettő!
A pókhasú megfordult, és valamit odaszólt a többi férfinak, akik közül az egyik megfordította a traktort, egy másik pedig a pókhasú terepjárójáról egy acélkábelt emelt le. Narancs lassan szürcsölni kezdte a teáját.
Na, mire vár, megmondtam, takarodjon kifelé, nincs időm itt egész nap. Ne nehezítse meg, a kurva életbe! Na, ti is, mire vártok?, ordított a két férfira, akik kapták magukat, és az acélkábel egyik végét a kunyhó ajtaja fölötti szellős gerendába akasztották.
Na, gyere, Öcsi, jó, jó, még, hóó!, ordították közben a tolató traktornak, majd az acél másik végét hozzákapcsolták.
Ne basszon meg már, na, kiáltotta a pókhasú ismét, eldobta félig elszívott cigijét, karon ragadta Narancsot, és kiráncigálta a kunyhóból.
Mit akar elvinni? Kiáltotta közben az asszonynak, aki némán tűrte a vonszolást, azt kérdeztem, mi a szart akar a kunyhóból kiszedni, mi? A vonszolt asszony megbotlott és elterült. A kutya morgott, de csak a gazdájához húzódott. Semmit? Na, akkor ott bassza meg! Odafüttyentett a fiúknak. Na, tapsra vártok?, kiáltotta, mire a hatalmas gép belebőgött a kutya csattanós ugatásába, és mintha játék házikó lett volna, erőlködés nélkül húzta szét a kulipintyót. Narancs a földről hallgatta, ahogy egyszerre törik össze minden gyógynövényes edénye.
Így. Takarítsátok el, mert holnap jönnek a szakik építeni az istállót, mondta még a pókhasú a terepjáró ablakán kihajolva, ahogy az összedőlt épület zajai elültek, majd felmorajlott a mély hangú járgány, és elhajtott.
Narancs arrébb vonszolta magát kétségbeesett kutyájával, és egy fa tövéből nézte végig, ahogy a férfiak pótkocsira pakolják gyógyfűszagú életét.
 
 

Vissza a tetejére