Könnyű dal a nehézről, Mikor még fényes voltam, mint a vasárnap, Titok, Levélváltás
Könnyű dal a nehézről
Lapozgatom a kockás árnyakat;
könyv lesz belőlük; könnyből – olvasat.
Nehéz volt nagyon bánatom:
megírtam hát, és átadom.
Kiadják majd, vagy kiadom,
olvassák, és újraolvasom.
Ezer példányos bánatom;
ezer polc lesz az otthonom.
Lapozgatok, és nem tudom,
jól teszem-e, hogy Te tudod:
életről való bánatom.
Életre szóló bánatom.
Mikor még fényes voltam, mint a vasárnap
Papunk szólongatta a szétrémült nyájat,
a kéttornyú, szívünknek drága, üresen kongott;
szél el nem fújja azt a két tornyot,
de elfújta a tornyok csendjét:
szállt a tárogató bujdosó hangja.
Kunhegyesen sok-sok vasárnap délután
az árokparton sírdogált anyám.
Akkor még fényes voltam,
mint a vasárnap délután.
Ha bealkonyult, aludni kellett,
mikor még verve volt jó a gyermek,
s az ágy megvédte álmodóját.
Nappal játszottunk, mi hoztuk a gólyát;
fényesek voltunk, mint toronyban a csókák,
mint a vasárnap délután:
az azelőtt, a sohamár.
Titok
Aztán összébb húztam a bájmosolyt.
Fogyó, kitelő (alko)hold;
lesz, ami lesz, nincs, aki volt.
Szavak rángatott kitartottja lettem,
és fizettem, sokkal fizettem.
Alkonyzónákból írt sorokkal fizettem.
Szárazvirágszemű anya,
fia nélküli –
az egyik fele fél,
a másik elhiszi.
Rád még nagy egek várnak, írta
a Kedves, mikor elhagyott,
s jósolt nekem feljövő napot.
Jó, aki jó.
Egy párna, egy éj, egy takaró;
apró rongyokból varrt győzni akaró
zászló.
S lelkem mélyén az ördög
hinni kezdte az angyalt;
ám ha egyik győzött,
a másik meghalt.
Megáll az ember, meghajlik bután:
titok itt minden megnyíló virág,
a föld, a szél, a szétfolyó vizek,
házunk felett az ég –
hogy hiszel,
hogy hiszek:
ördögöt, angyalt, zászlót.
Levélváltás
„Az ön versei nagyon pesszimisták.
Küldjön más verseket!”
Másvers
Vagyok fűzfaágon
mászingáló macska;
hogy a bús picsába’
maradtam magamra?
Vissza a tetejére