A pinkoló
Iskolából rendszerint nagymamához mentem, akihez egyszerű út vezetett, csak kisétáltam az iskola rácsos kapuján, és jobbra kanyarodva elindultam az első, vakolatlan falú ház felé, amelynek hatalmas kertjében hívogatón csillogott a szőlő, de hiába incselkedett velem ez az iskolára néző kert, mert én egy másik udvarba igyekeztem, ahol még szebb és még zamatosabb gyümölcsök termettek, mert nagymama kertjében is volt néhány sor szőlőtőke, és öklömnyi kék szilvák duzzadtak a szilvafákon, beljebb, a kút közelében meg egy terebélyes lombú, öreg cseresznyefa állt, és a szőlősorokon túl pöszmétebokrok és málnabokrok húzódtak végig a szomszéd fala előtt, amiknek a hűvösében a nagy nyári melegek idején nagymama öreg tacskója, Morzsi is meghúzta magát, kilógott nyelvvel pihegett a tüskés ágak alatt, és ilyenkor nem a házra ügyelt, de az első hívó szóra előszaladt, és miután megette a maradékot, vakkantott, és újra bevackolta magát a ligetbe, amit a málnabokrok és a pöszmétebokrok képeztek, és ahonnan tisztán el lehetett látni a kistemplom keresztjéig is.
Ide igyekeztem iskola után, és a vakolatlan falú házat és a csillogó szőlőket elhagyva még következett egy kanyar, ahol régóta egy fóliával borított farakás állt a járda mellett, mintha nem volna gazdája, mintha soha senki egyetlen ujjal sem ért volna a gúlába tornyozott hasábokhoz, és onnan, az érintetlen farakástól már csak egy utcára lakott nagymama, egyetlen nyílegyenes utcácskára volt a háza, és ha szedtem a lábam, néhány perc alatt meg is érkeztem hozzá, de ha társaságom akadt, akár egy órába is beletelt a hazaút.
És amikor az éjszakát is nagymamánál tölthettem, ugyanúgy ezen a nyílegyenes utcácskán indultam el iskolába reggel, miután a rádióban bemondták a hetes híreket, mert ebben az utcában lakott Bereczki is, és minden reggel, amikor erre mentem iskolába, dörömböltem a kapun, meg füttyentettem is, és Bereczki valahonnan messziről csámcsogva kiabált, hogy szabad, amire én betettem magam mögött a kaput, és hátramentem a kiskonyhába, ahol megvártam, amíg Bereczki összeszűkült szemmel befejezi a reggelizést, aranyszínű bundás kenyeret evett, és közben pukkadoztunk a röhögéstől, mert akármilyen álmosak voltunk, mindjárt felemlegettük a sok hülyeséget, amiket odabent, az iskolában csináltunk, és amiket a tanítók sose néztek jó szemmel. Bereczki anyukája az asztal mellett állva tördelte a kezét, és úgy tűnt, komolyan aggódik értünk, mert egyszer biztosan csinálunk valami marhaságot, egyszer biztosan baj lesz, amilyen szeleburdik vagyunk, és amikor megigazította Bereczki vállán az iskolatáska pántját, vagy ha hideg volt, rendesen a fejébe húzta a sapkát, fejcsóválva dünnyögött, hogy igazán felnőhetnénk végre, amire nem mondtuk, hogy Bereczki anyukájának a vágya már régen teljesült, mert nemcsak a csínyek tartottak össze bennünket, nemcsak azon törtük a fejünket, hogyan tolhatnánk ki valakivel, de sok mást is megbeszéltünk, ami igazán csak kettőnkre tartozott, és ami mindörökre a mi titkunk maradt.
Ancsáról is Bereczkinek meséltem először, hogy valahányszor meglátom, furcsa és nehezen leküzdhető bizsergést érzek odalent, sőt igazából nem is akarom leküzdeni ezt a bizsergést, mert jólesik az izgatottság, de mindennél jobban esik Ancsát megpillantani reggel, majd keresni a társaságát a tízperces szünetekben, és egész nap várni, hogy talán megint együtt indulunk el a vakolatlan falú ház felé, ha kicsengettek. Mert Ancsának éles esze volt, és jó humora, és talpraesett volt, pont olyan lányt láttam benne, aki a feleségem lehetne, mert úgy képzeltem el a családot, hogy mérnök vagyok, és van egy okos feleségem, aki humoros, és jól főz, és a gyerekünknek mesét olvasunk lefekvés előtt, és lesz kutyánk.
Bereczki bólogatott, mint az orvosok, amikor diagnózist állítanak fel, és azt mondta, ha Ancsát meglátva merevedésem támad, szerelmes vagyok belé. És ekkor megértettem, hogy szerelmes vagyok Ancsába, mert ha Bereczki mondja, aki nálam lényegesen tapasztaltabb szerelmi ügyekben, mellet is taperolt már sulidiszkó után, és tőle tudtam, hogy a csókolózást ma már smárolásnak mondják, akkor az úgy van. De azt is mondta Bereczki, hogy szerinte a családalapításon gondolkodni még korai, az ő szülei is eltolták, szinte ki se röppentek a szakközépből, máris összeházasodtak, aztán nézzem meg, mi lett a vége, hetente egyszer látja az apját, amire én nem mondhattam semmit, mert Bereczkiékhez képest mi paradicsomi körülmények között éltünk, és egészen jó fej szüleim voltak, akik engedélyezték, hogy néha nagymamánál aludhassak, és hozzá járjak ebédelni is. Fokról fokra, óvatosan kell haladni a szerelemben, ez a fő szabály, dobta el a csikket Bereczki, és mentünk tovább az iskolába, mert már vészesen közelgett a fél nyolc, a becsengetés időpontja.
Én pedig igyekeztem ezt a fő szabályt következetesen betartani, ezért Ancsával eleinte csak a vakolatlan ház előtt álldogáltam, és gyönyörködtünk a színesen pompázó gyümölcsökben, aztán a járdakockákat nézve bandukoltunk tovább, és ezért sose értem időben nagymamához, volt, hogy egy órába is beletelt, míg a nyílegyenes utcácskát megjártuk, mert még időztünk kicsit a farakásnál is, és minden alkalommal egyre hosszabban, és ez így ment egy hónapon át, és én minden ilyen sétálós alkalommal alig bírtam cérnával, annyira kikívánkozott belőlem a titok, minden vágyam az volt, hogy megfogjam Ancsa kezét, és közöljem vele, hogy szerelmes vagyok belé, és hogy ő a megvalósult álom a számomra, akivel együtt fogom leélni az életemet, mérnök leszek, ő főz, és lesz gyerekünk meg kutyánk, de türelemre intettem magam, és valahányszor elváltunk egymástól, a torkomban dobogott a szívem, és hosszan néztem Ancsa után, aki egyszer-egyszer megfordult és intett, és én még mindig ott álltam az útkereszteződésben, ahonnan már csak egy ugrás volt nagymama háza, és integettem én is, és egy alkalommal nagymama már halálra volt rémülve, mert el se tudta képzelni, hol csavaroghatok, hiszen másfél órája haza kellett volna érnem, és ahogy beléptem a konyhába, éreztem, hogy egész testében mozdul, és lendül a keze, az arcvonásai is arról árulkodtak, hogy kész eltángálni, amiért a frászt hoztam rá, de látva az állapotomat, a szédelgő jókedvet, ahogyan aznap hazaérkeztem, felkiáltott, hogy nézd már, csak nem szerelmes ez a gyerek, és ezt az örvendő kérdést Morzsihoz intézte, aki az ebéd maradékát rágta a küszöb előtt, ahol a tálkája állt, mert nagymama akkor már évek óta egyedül élt, épp, mint Bereczki anyukája, csak egészen más okokból.
És elújságoltam Bereczkinek, hogyan is állunk Ancsa meg én, amire Bereczki megállapította, hogy nagyszerűen alakulnak a dolgok, és ha jól sejti, határhelyzethez érkeztünk, ideje lépnem, szerinte időzítsem a vallomást a sulidiszkó idejére, az ugyanis minden szempontból romantikusabb. Igazat adtam neki, és nem győztem várni a sulidiszkót, aminek a napján megint Ancsával együtt indultunk haza az iskolából az utolsó csengőszó után, péntek volt, szép őszi napsütés, és bizsergett a szívem, és az egész testem elárasztotta a forróság, a várható események miatti izgalom, és amikor kiléptünk az iskola rácsos kapuján, megragadtam Ancsa kezét, amit ő meghökkenéssel fogadott, de amikor fölvetettem, hogy most játsszuk azt, hogy én egy kicsit előreszaladok és elbújok, ő pedig a megszokott tempóban követ, és valahol újból összeakadnak az útjaink, akkor Ancsa elmosolyodott, éreztetve, hogy méltányolja a furcsaságomat, hogy én afféle osztály bohóca vagyok, sőt kicsit büszke is arra, ami most köztünk történik, mert nem mindenkinek adatik meg, hogy hetek óta hazafelé baktasson az iskolából egy habókos szerzettel, egy szerethető különccel, akiből hamarosan költő is lehet, aki udvarlóverseket ír szíve választottjának, pedig engem nem a művészet vonzott, én mérnök akartam lenni, aki precíz és előrelátó, és ezzel az előrelátással és precizitással számoltam ki, hogy ha Ancsa azzal a nyugalommal sétál a nagymama háza felé vezető úton, amilyennel sétálni együtt szoktunk, mire odaér a fóliával letakart farakáshoz, pont végzek a pisiléssel.
Mert ha túlságosan izgatott voltam, mindig vizelési inger tört rám, és ez fogott el az utolsó óra végét jelző csengőszó után is, a sulidiszkó napján, és amikor kiléptünk az iskola rácsos kapuján, felmértem, hogy nem vagyok képes parancsolni a szervezetemnek, ezért miután viszonoztam a mosolyt, ruganyos léptekkel megindultam a farakás felé, de másodperceken belül futásra váltottam, és ahogy elértem, és bevetődtem mögé, már le is rántottam a cipzárt, és dőlt belőlem a pisi, zsizsegett a fólia koszos széle, és megkönnyebbülten sóhajtoztam, és a fejem kissé oldalra billentve kilestem a farakás mögül, hadd lássam, hol tart Ancsa, és közben arra is ügyeltem, hogy mindebből ne vegyen észre semmit, nehogy megszégyenüljek, hogy közeleg az első randi, és máris pisilnem kell, ezért próbáltam elterelni a sugarat az ellenkező irányba, nehogy Ancsa lába elé csorogjon mindaz, amiért ezt az egész hacacárét kénytelen voltam kieszelni, de ügyesen manővereztem, és ahogy végeztem, felrántottam a cipzárt. És abban a pillanatban éles fájdalom hasított belém, ami aztán a talpamtól a fejem búbjáig szaladt. Lenéztem, és rémülten észleltem, mi okozta ezt az ismeretlen fájdalmat, amikor is a nevemet hallottam, Ancsa szólongatott csilingelő hangon, egészen közel járt már, hallatszottak a léptei, mert ő is elfogadta a játékszabályokat, és nagyszerűen alakította a szerepét, úgy tett, mintha sejtelme se volna, hol bujkálhatok, pedig nála jobban senki se tudta, hol rejtőzöm, hiszen minden hazatérésünk alkalmával lecövekeltünk itt, és nevettünk, és innen folytattuk tovább az utunkat azon az egyetlen utcácskán, ami nagymamához vezetett. És akkor a csípős fájdalom újból jelentkezett, minden moccanással előcsalogattam, minden mozdulatra belém hasított, hogy a fogam is vacogott tőle, és libabőrös lett a karom, és csak szűkölni tudtam, így, szűkölve léptem ki Ancsa elé, mert nem hagyott cserben a precizitásom és az előrelátásom, Ancsa ebben a pillanatban ért a farakáshoz, és amint elé toppantam, ragyogott, de rögtön azután elkerekedett a szeme, és én csak nyöszörögtem, és mutogattam, hogy a pinkolóm, a pinkolóm, és sziszegtem a fájdalomtól, és fogtam a pinkolót, ami hullott volna ki a félig nyitott résen, de csak görbült, mint a piaci hurka, mert a cipzár két apró sárga foga konokul harapta. És Ancsa a szája elé kapta a kezét, sikkantott, és hátrálni kezdett, majd sarkon fordult, és lehajtott fejjel elindult a másik irányba, és nem azokkal a könnyű léptekkel haladt, amilyenekkel hetek óta együtt andalogtunk az iskolából jövet, a vakolatlan falú háznál, a fóliával borított farakásnál és azon az egyetlen utcácskán, ami nagymama házához vezet.
De én még annál is lassabban értem nagymamához, vánszorogtam azon az egyetlen utcácskán, és a házfalakat tapogattam, mintha vaksi volnék vagy rokkant, és az éles nyilallás folyton visszatért, aztán tompa zsibbadás váltotta fel, de nem az a fajta zsibbadás, ami Ancsa látására keletkezett odalent ezekben a mámoros hetekben, és újabb csípős fájdalmat éreztem, majd megint a bizsergés jött, és nem mertem nagymama színe elé kerülni, aki szerencsére már azzal számolt, hogy úgysem érek haza időben, ezért ahogy beléptem a kapun, mindjárt elfordultam az első szőlőkarónál, és elbotorkáltam a szemközti falig, ahol a málnabokrok és pöszmétebokrok húzódtak, óvatosan leengedtem a hátamról az iskolatáskát, és moccanni sem mertem, mert minden mozdulatra belém mart a fájdalom, és kétségbe voltam esve, mert mérnöki előrelátásom is cserben hagyott, nem tudtam, hogyan lehet megoldást találni a helyzetre, nem volt elképzelésem, mi lehet a következő lépés. Lehunytam a szemem, mélyeket lélegeztem, és arra gondoltam, hogy ha összeszorítom a fogam, és egyetlen rántással kiszabadítom a pinkolót, megúszhatom a további gyötrelmeket, mert akkor már másfél órája szüntelenül szenvedtem, és folyton rázott a hideg, pedig szép, napsütéses őszi délután volt, már a sulidiszkó előkészületeit is megkezdték az iskolában, a takarító nénik fölmosták a tornatermet, és a technikatanár összedugta a kábeleket, de én a málnabokrok és a pöszmétebokrok ligetében álltam megfeszülve, és lassan lélegezve arra összpontosítottam, hogy ha összeszorítom a fogam, és egy gyors mozdulattal felrántom a cipzárt, talán már csak egy utolsó, rettenetes fájdalmat érzek, de aztán egy csapásra megszűnik minden kín és szenvedés, és ha esetleg egy darabka bőr a cipzár kicsi fogai közé szorul, hát üsse kő, majd beheged a seb, ki fogom bírni, csak meg ne tudja nagymama, és meg ne tudják a szüleim meg Bereczki, és a Jóistenhez kezdtem fohászkodni, hogy Ancsa elfeledje mindazt a látványt, amiben ezzel a különc játékommal részesítettem, és estére, amikor a tánctér kellős közepére vezetem, már ne legyen semmiféle emléke a történteknek, múljon el minden nyomtalanul, de legalábbis amennyire csak lehetséges. És ahogy fogtam a cipzárt és fohászkodtam, arra gondolva, mennyivel egyszerűbb dolgom lenne most, ha annak idején beállok ministránsnak, ahogy nagymama mindig kérte, a bokrok sustorogni kezdtek, és a tüskés ágak alól kidugta a fejét Morzsi. Fölpillantott, és nagy szemeivel, amikben hála volt és bizalom, kíváncsian nézett, és megéreztem ebben a nézésben a bátorítást, és nyöszörögve mutattam neki a pinkolóm, hogy látod, milyen nagy bajba kerültem, mit fogunk most csinálni, amire Morzsi kinyújtotta a két mellső lábát, ráfektette széles barna fejét, és az állkapcsát mozgatta, mintha kérődzne vagy az utolsó falatokat rágná, és közben egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. És akkor két ujjamat összecsippentve újból megragadtam a cipzár fülecskéjét, és mielőtt felrántottam volna, véletlenül, mintha Morzsi mágikus nézése babonázott volna meg, mozdítottam rajta egyet, de az ellenkező irányba, lefelé, amitől az addig a cipzár fogságában vergődő pinkoló egy csapásra kiszabadult a szorításból, és kifordult a résen, és azon a borsónyi felületen, ahol a két fog megszorongatta, kissé bepirosodott, de nem hiányzott egy darabja sem, ép volt, mintha meg sem történt volna az előző másfél óra. És én álltam nyitott sliccel a málnabokrok és a pöszmétebokrok takarásában, az éles fájdalom helyébe könnyű sajgás lépett, éreztem, hogy szakad rólam a víz, és ahogy kínomban, de mégis fölszabadultan a magasba emeltem a fejem, hogy mélyet szippantsak a finom kora őszi levegőből, hogy erőt vegyek a folytatáshoz, pont a kistemplom keresztjére láttam, ahol lassan, kiterjesztett szárnnyal köröztek a gólyák, és éreztem, hogy visszatarthatatlanul pisilnem kell.
Vissza a tetejére