Eső - irodalmi lap impresszum

Petőfi hetvenévesen megözvegyül

1.
Miután anya meghalt, apa elkezdett csajozni.
Ezt anya is kérte. De nyilván apa is akarta.
Voltak nők, akiktől borsódzott a hátunk.
Voltak semlegesek, volt, akit megszerettünk.
De idővel már csak az számított, apa hogy van.
 
Nehéz elképzelni apát egy idegen nő lakásán,
horkant, mert alszik épp, 
vagy ahogy smárol egy kanapén.
Tüsszög egy macskától – pislog, dorombol,
miközben valaki végighúzza tenyerét testén. 
Alsónadrágban fekszik. Az ötvenéves teste,
a hasa, ami a köldöke körül csupasz volt,
a meggyfolt a mellkasánál. Kopaszodó, őszes, vörösbarna haja.
 
Mikről beszélgethettek? Évekkel később
mosolyogva dobott ki csöpögő szerelmes leveleket,
amiket egy anya utáni nőtől kapott.
 
De azt is nehéz elképzelni, milyen lehetett,
amikor jött valaki neki tényleg fontos. 
Milyen lehetett belülről az a szerelem.
Amiért az egyik karácsony előtt apa szó nélkül
Pestre utazott.
Milyen volt, mikor egymás mellett feküdtek, társként.
 
Elkezdtek egymáshoz kötődni;
egy másik szerelmet gondoztak, neveltek,
mint gyereket, kutyát, szobanövényt.
Már nem anyával veszekedett,
nem anyával nem beszéltek egymással. 
Apa már nem anya kegyeit leste.
Nem az ő főztjét dicsérte.
Nem az ő szeszélyes természetén próbált kiigazodni.
 
Mi is megtanultuk a jövevény szokásait.
Habár végül nem ő jött hozzánk, legtöbbször mi mentünk.
Nem vette fel apa nevét, nem házasodtak meg,
ha nincs ott, hogy „né”, a volt férjéhez csöngetünk
karácsonykor, pedig már semmi közük nem volt egymáshoz.
 
Apa képe egy gyertyával. 
Valamiért a halálos ágyánál megígértem apának,
hogy vigyázok a nőjére. Néha tényleg felhívom,
megkérdezzem, hogy van.
Azt mondja, sokszor beszél apa képéhez,
miközben meggyújt egy gyertyát.
Sokszor válaszol is neki apa. Azt mondja.

 
2.
Petőfinek egy éve halt meg a felesége,
fél évvel apa halála után.
Apa mutatta be őket egymásnak ötven éve
a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőn,
és ez csak a kezdete volt az ajándékoknak.
Az ajándékoknak, miket apa adott Petőfiéknek.
 
Szóval most Petőfi bebizonyíthatja, mennyire
veszi komolyan, hogy nem fog csajozni.
Habár, persze, a vén tulok már menni is alig tud.
Csoda, hogy megúszott két infarktust.
 
De még ha ereje teljében is lenne, nem fél lábbal a sírban,
vagy ha például fiatalon meghalt volna egy szabadságharcban...
Akkor sem mondhatná meg se férfinak, se nőnek,
ki mit csináljon.
 
Sándor, hiába reméled, hogy ő bármit a fejfára akasztott
hitvesi fátyollal töröl majd le.   
Anya sem hullajtott egykori hitvese boldogsága miatt könnyeket.
Hogy apa tovább élt pár évvel, hát arról ő pont nem tehet.
 
Senki nem tehet róla. Vannak dolgok, amiket nem lehet
szuronyokkal elfojtani, Sándor.
 
Sándor, a kurvanyádat!
 
Csak ki akartam próbálni.
Ugye most nem fogsz feljönni a sírból,
mint holmi gyalázatosan nyáladzó zombi, csak azért,
hogy lekeverj egy pofont nekem,
amiért azt hazudtam, hogy Júliával apa hozott össze?
Igaz? Sándor!
Apa sem fog feljönni, hogy fejcsóválva mondja:
ugyan, kisfiam! Ugyan...
És anya sem fog úgy nézni, hogy rögtön elszégyelljem magam.
Senki nem fog rám szólni.
Mindenki ott marad, ahol van!
 
Ahogy azt sem dicséri meg senki már, ki is dicsérné,
aki hetvenévesen, amikor bőven rátelepszik az este,
nem keres magának új nőt.  
 
De miért is keresne.
Hogyan is találna.
 
Elhull a virág, eliramlik az élet. Ez így,
mondjuk, igaz, kedves Sándor.
Meg a nyárfa is az, meg a kerti virágok.
 

Vissza a tetejére