Fotelkirályok dala
„Vasrostélyos kicsiny ketrecben áll
Az oroszlán, a sivatag-király.”
(Petőfi Sándor: A rab oroszlán)
„Fekete karácsony jött ránk, vergődünk
zúzott angyalszárnyain, veséjét, máját
tépjük –: esszük magunkat, fiam!”
(Farkas Árpád: Fekete karácsony)
Az oroszlán, a sivatag-király.”
(Petőfi Sándor: A rab oroszlán)
„Fekete karácsony jött ránk, vergődünk
zúzott angyalszárnyain, veséjét, máját
tépjük –: esszük magunkat, fiam!”
(Farkas Árpád: Fekete karácsony)
december jön és nem enged hibázni
nem figyel rám és nem is kíváncsi
kezem szorítja irányít és lefog
tudom mi fog jönni mégse lázadok
hősködünk heves fotelkirályok
szemünkre száradt a szürke hályog
karácsonyfafénynél játszunk háborút
beront az új év és kacagva szájba rúg
úgy szeretném kipihenni már magam
feledni az utat ami hátravan
vihorászva vágtatni a vesztünkbe
mohaágyra nehezülten fekszünk le
legyen új remény új élet új irány
lessünk kúszó borostyánt pár kúrián
olvadjunk a tájba míg a nap ragyog
mező szélén a mocsárba lerogyok
mezőpárnám legyen végre mezővers
a sötétből jönni ugye elő mersz
tűrtél magadnak verslapokból koronát
most száraz föld szopogatja koponyád
s érkeznek a viháncoló bolondok
csomóznak idegrendszeredre horgot
hadd ficánkolj mint a cikkanó halak
amíg az égbolt fölötted széthasad
középszer a konyha előtt pipázik
szómorzsákkal hizlalja a hibáit
konokul lóbálja csontos kis öklét
ujja közül kihull az öröklét
de ott trónol és bánt mint a gondolat
rángatja a szánkba akadt horgokat
hol találunk be nem sózott hazára
fehér lóhús s apák vére az ára
tanítsuk meg fiainkat táncokra
s mielőtt a boldogságra rászoknak
tépjük le a bajszuk és szúrjuk hason
mondjuk csak ezt érted fiam ez haszon
tanítsuk meg lányainkat hallgatni
ne sírjanak semmi jót nem hagynak ki
szemük alatt rejtsék el az éjszakát
ölükben virágozzon a némaság
olyan szépek mifelénk a férfiak
pálinkagőz önérzet és vérszimat
olyan szépek mifelénk az asszonyok
a ráncaik megíratlan verssorok
s ha egy domb alján kinyúlunk a vérbe
hadd hörögjük akkor is hogy megérte
hűségünk hirdessük fáradt földeken
míg elsodor a forrongó förtelem
rohangálunk szanaszét a világba
nem gondolunk kardinális hibákra
amik körmeink alatt kirügyeznek
csak mert jól ment még ne nevezz ügyesnek
tudom én hogy igazából mit tudok
elég hogy a nyakam körül nincs hurok
hiába pisszeg a léha söpredék
egy helyben forog csak a mókuskerék
balatonba szóköveket dobálok
emlegetem fehérvárt meg mohácsot
szigetvárat budát pécset vereckét
régi templomcsarnokokat verek szét
visszakozni innen nekünk nem szabad
zsandár kehes lován utánunk szalad
kezében gumibot helyett csokor virág
hazám megérte ezer évig várni rád
ágyad a föld s párnád az ég sándorom
belepi az örökséged sár korom
másnak egész világ neked tört részed
farkasok szaván üvöltő költészet
Vissza a tetejére