Sepsiszentgyörgy, 2021
„Hálónk. Vergődünk benne némán.”
Farkas Árpád: Fehéregyháza, 1849
Farkas Árpád: Fehéregyháza, 1849
Látod, Árpád, már körülette koponyádat
ez az év, mint száraz kenyerét a kisgyerek.
Visszafojtott viharok, jégesők zihálnak,
s az ostoba idő messzire táncolt veled.
Forgatott s forgat egyre. Mint árnyékos szárnyak,
porlanak, remegnek, összezárnak csontjaid,
de felszálló versed sirályfehér világa
nem tűnik el, itt időz, s éheseket tanít.
Rohadt világ ez, hol mi még darabig húzzuk.
Megszoktuk, arccal a fal előtt. Ki Erdélyt szeret,
véres homlokkal hátrálgat hegyeid között,
idézgeti soraid, lüktető szívrendszered.
Halálunk is vergődik, ahogy életünk, némán,
s az édes szavak, idegen partra szakadt halak,
tátognak levegőégért, álmok maradékán.
Néped kapaszkodik maroknyi, feslett ég alatt.
Ne haragudj ránk érte, inkább értünk, Árpád!
Elég súly így is, hogy kiégett, szomorú
fű fedi a búzát és Sepsiszentgyörgy árkát,
s nem múlik – sötéten bugyog a háború.
Majd átrágja magát a szó a romokon, s jön még
perce a csodának. Nagyot kiált táj s ember,
az ifjak szabad szája. Tűnnek a hamis törpék,
éjszakád besüti a nap, s kenyerünk megkel –
Vissza a tetejére