Szolnok, 2022
Farkas Árpád versére (Fehéregyháza, 1849)
látod, sándor, hogy szopja koponyánkat e század!
felnőtt lassan, már katonasorban van;
háborúra mindig lesz elég ok,
tolakodik az érdek. mindegy, ha
megbocsáthatatlan.
mint a hymnus zivatarai közt, úgy vagyunk:
egymást átkozzuk, öljük, nem csak képzeletben.
árulunk és elárultatunk. gyűlölet éltet;
nem kell, hogy bárki szeressen.
bolond egy ország ez, látod, eszi magát,
ahogy bennünket is. hősök legyünk, kofák?
a szabadság csak egy szó: világít. kicsit furán.
de a végén egyre megy: deszka vagy szarkofág.
a verseid, sándor, elhasznált lelkiismeretünk
villanófényei: romantikus tévedések –
cikkanó, semmi kis halakként vergődnek
a világháló börtönében, könyvek lapjain.
nincs már nép, csak férgek, szétesett tömeg;
álmok sincsenek, se morzsamaradékuk. talán
forradalom sem volt soha – rég feltálaltak minket
a történelem hatalmas asztalán.
Vissza a tetejére