A nyolcvanas évek
megfogta fagyott kezeimet
két sebes csonk mondtam
semmi élet nincs bennük
nem tartozol nekem semmivel
nem emlékszem hol tuszkoltak fel
a vonatra és arra sem hogyan
kerültünk egymás mellé
olcsó pálinka és romlott darált
hús szaga áradt belőlem
a gyors fagyhalálban bíztam amikor
végre elbúcsúztam gyanútlan
szeretteimtől
nem szabad idő előtt meghalnod
válaszolta a lány és finoman becsúsztatta
a szederjes csonkokat a két melle közé
majd összehúzta rajtunk a vastag
vatelinkabátot és magához szorított
így fogunk élni mostantól mondta
éjszakai szerelvények rianása
a folyosókon vakító porhó
körömmel megkapart jégvirágok –
ide születnek kétvérű gyermekeink
de valaki ránk hívta a rendőrséget
Urlaţi-nál szállhattak fel sehogyan sem
sikerült megállapítanunk hányan voltak
nem hagytuk magunkat –
akkorra már dermedt lábaim
meztelen lábai mellett melegedtek
a báránybundás női csizmákban
Ţăndăreinél frissen borotvált újoncok
két oldalról lőttek ránk érezni lehetett
hogy megtévesztették őket reszkettek
a félelemtől legszívesebben átálltak
volna mind a mi oldalunkra
hóálcáik messzire csattogtak a szélben
leghamarabb március idusán indulhatnak
oszlásnak
a nyomkövetők fényénél pillantottam meg
először szép arcát a különleges rajzolatú
vágásokkal
évek telhettek el legutolsó sírása óta
akkor már közel jártunk a cernavodai
vashídhoz a vonat zakatolását teljesen
elnyomta az űrszelvény jellegzetes
üvöltése a jégszilánkos viharban
a hídra ért a bezúzott ablakú
vagon restaurant is amikor
meghúztuk a vészféket és kiugrottunk
a ködpárás Duna felett gomolygó
éjszakába
Vissza a tetejére