Magunkhoz, akik hittünk
Nem hiszek a szabad akaratban,
ameddig valaki sebet vághat két gyertya közt
a másik bőrén, miközben az azt hiszi,
beleegyezett.
Addig, ameddig a fejben opálos a fény csillogása,
kőbe zárt köd, mely az érdek örvényébe áramlik,
hogy megtévesszen.
Az érdek és alázat kettős hódolatába, hazug aranykötelékébe.
És befogom fülem, amikor hallom a bókok napkitöréseit,
és látom a vakító oroszlánfejeket.
Amikor rettegő héjként lebegek a szennyes energia-robbanásban,
és szívem helye fehér geoda, földből felvésett és kitermelt
gyönyörű magány.
Addig nem hiszek a szabad akaratban,
míg valaki elszívja és beszennyezi erőmet,
gyertyába és papírba zárja,
öltözékbe szövi,
akárha lenyúzott bőrömet akarná magára venni,
hogy jobban tetsszen a szellemeknek.
Addig nem hiszek, ameddig valaki kristálytiszta lendülettel
lesz ragadozó saját ketrecében, és csak abban bízik,
hogy egy isten eléggé benne lakozhat, ha titokban csinálja.
*
Istenekké teszlek benneteket, mondják az írások
és a szájhagyomány, a temetők leborult sírkövei,
az elhagyatott barlangok és várfalak, nedves katakombák,
nyálkás tömegsírok a föld alatt, belőled is lesz majd valaki,
a lehetőség párduca, szegény gyermek kihaló közösség tetején,
belőled is lehet majd valaki, igazán lehet, suttogják.
Majd megnyílik neked is az éter, ha elmondasz mindent,
csak nem azt, amitől igazán őszinte lehetnél, megmutatod
sebeidet, melyek alatt nincsen vér, megmutatod,
mire lennél képes, ha ez nem volna épp tranzakció,
fehéret a feketéért és a csillogásért, aztán
magad se tudod, miről szól az egész, csak a vakmerő
vágy, felosztva szépen, vértelen sebek alól felvillanó pecsétek,
megnyílik neked is, mondták neked régen, és fejedbe szállt a dicsőség.
*
Szabadíts meg bennünket, kristálytiszta lendület,
elménk opálos ködétől, ne játsszuk meg, hogy
tudatlanok volnánk, szabadítsd meg a romlottak
közt lelkes vagányokat, rafinált csalókat, szeretettel
teli megtévesztőket, jó szagú életművészeket,
akiknek valódi lelke a szürke Duna vizébe fúlt,
szabadítsd meg a köveket tőle, melyek
a folyó medrében csak őrlik, őrlik, míg ő
és fegyverének éle el nem kopik.
Vissza a tetejére