Eső - irodalmi lap impresszum

Magamhoz


A lehetetlenség oroszlánjaként
még mindig vicsorítva vonítasz szerelmet,
a szabályokat, kényelmetlen ruhákat,
leszaggatod másokról, hogy az
elkezdődött végítéletben már szabadon,
szagosan álljanak előtted az illattal csalók,
és nem ígérsz kegyelmet senkinek,
hiszen korgó gyomorral, becsapottan
gyilkolni akarsz, mielőtt téged is leterít
a csalódás, a kényelem és a vágy:
hányszor tűrted, hogy meglessenek és
illemre oktassanak a titokban vétkezők,
gyönyörű magányodat kiplakátolják
perverz kisszobák penészes falaira,
míg a lángoló szavannák útvesztőin át
lopni lopakodtál antilop után.
 
Már csak te maradtál, szólnak rád köhögős
tüdők és dadogós szívek vénasszonyai,
kései hős, hősök kése, éles fogú ragadozó.
Szégyenkezve harapod át a torkukat,
mert ahogy elfolyik vérük, és felissza a föld,
szemükben meglátod, ahogyan
árnyékos, nyirkos halálod összeáll.
 

Vissza a tetejére