Novellák, tárcák, esszék, jelenet (Bajnai Zsolt: Csálé képek)
Bajnai Zsolt: Csálé képek. Picasso Média Tanácsadó Kft., Bp. – Szolnok, 2022
A könyv a szerző negyedik kötete, műfaji szempontból vegyes írásokat tartalmaz. Mégsem érezheti az olvasó valamiféle maradékelv alapján szerkesztett könyvnek, mert az eltérő tárgyú és szerkezetű műveket az író látásmódja, világszemlélete egységbe forrasztja. Bár a könyvben több humoros írás is olvasható, ez a humor nem derűs, nem úgy szórakoztató, hogy elfeledtetné az olvasóval a gondjait, éppen ellenkezőleg: kőkemény szatíra, amelynek olvasásakor az ember nem megnyugszik, ellazul, hanem felháborodik, hogy úgy mondjam, kinyílik a bicska a zsebében. Ilyen például a Gravitáció Elszámoló Hivatal és a könyv végén olvasható jelenet, a Szépkorú Kielégítési (SzéK) Program.
Vannak a könyvben olyan írások, amelyek inkább tárcának tekinthetők (Három perc), mások inkább esszék, mint szabályos novellák (Aggasztó titkok).
Több novellának is gyermekszereplői vannak, ez gyakran valami jópofa bumfordiságot kölcsönöz az írásoknak. Ilyen a Két kis k. a kurvázós téren, amelyben még az sem egészen biztos, hogy a szóban forgó lányok valóban elszöktek-e Budapestre a vidéki városból, és tényleg meztelenül álltak-e ki egy erkélyre, vagy csak a vágyaktól túlfűtött, nagyot mondó kamaszok fantáziája színezi a történetet.
Ennek szinte a fordítottját olvashatjuk a Mérgezésben. Ez a látszólagos érzelemmentességgel megírt, sűrű szövetű novella idős emberekről szól, egy öngyilkossági kísérletnek és következményeinek leírása. Ha az előbb említett novellában a fantázia színezi a cselekményt, itt az elviselhetetlen életéből kilépni akaró asszony tette szinte visszhang nélkül marad a környezetében, s minden úgy folytatódik utána, mintha mi sem történt volna.
A rövid tárcák, esszék mellett részletezőbb, hosszabb írások is olvashatók a könyvben. A Hasznos-ház című elbeszélés a maga tizennyolc oldalnyi terjedelmével a kötet egyik leghosszabb írása. Egy romos ház megtekintésekor megelevenedik a múlt. Nem magában az elbeszélésben bontakozik ki konfliktus, inkább száz év konfliktusos történelme az írás tárgya, emberi sorsokban elbeszélve. Rövidebb, de hasonló jellegű az Öt generáció is, amely akár zanzásított családregénynek is tekinthető. Ez az írás azonban kevésbé meggyőző, az adott terjedelemben vázlatosnak hat. Sikerült viszont a szerzőnek ezt a vázlatosságot elkerülnie a Képeslapgyűjtő című elbeszélésben. Szerintem ez a kötet legjobb írása; az olvasó akkor sem érez csalódást, ha arra gondol, hogy ebben az elbeszélésben benne van minden, ami kibővítve, részletezve, finomra hangolva szükséges egy jó családregényhez. Főhőse egy, a lakótelepről szinte ki sem mozduló nő, aki elmondja csak látszólag eseménytelen életét, amelynek komor szürkeségét képzeletben tett utazásokkal és messzi tájakat, távoli városokat bemutató képeslapok gyűjtésével próbálja elviselhetővé tenni.
Bajnai Zsolt hősei, már amennyiben alkalmazható rájuk ez a szó, gyakran önsorsrontó figurák, akik mintha behunyt szemmel botorkálnának a végzetük felé. A jó szándék és a szerencse sem elég, hogy letérjenek az útjukról. Az Ötmilliós lány elcsépelt szerencsetörténetként indul, azután gyors fordulattal egészen más irányt vesz. Főszereplőjét így mutatja be az író: „látszott, hogy reggeli sminkjét tovább tartott elkészíteni, mint amennyi időt addig önszántából könyvek olvasására fordított.” A lány váratlanul hatalmas összeget nyer olyan időszakban, amikor annyi pénzért a faluban még nagy portán álló kockaházat lehetett volna venni, de ő menekülni akar a faluból, és nincs ötlete, hogy mihez kezdjen a városi ház vásárlásához kevésnek bizonyuló nyereményével. Így azután viszonylag gyorsan megszabadul tőle. Kifizeti anyja adósságait, hátralékait, hogy azok azonnal újra halmozódni kezdjenek, vesz néhány fölösleges dolgot, illetve a maradékot elviszi néhány mámoros éjszaka és „kölcsönkérik” alkalmi barátok, ismerősök. Bár az író nem kíséri tovább a novella főszereplőjének a sorsát, sejthetjük, hogy élete ugyanúgy folytatódik, mint a nyeremény előtt, s az ötmillió csak emlék marad.
A Végtelen bosszú című novella főszereplője úgy érzi, bosszút kell állnia elviselhetetlennek vélt életéért, amelyet széthullóban lévő családja, kiégett, nemtörődöm, mindent a legkevesebb munkával megoldani akaró tanárai, klikkesedő osztálytársai, egyszóval környezete tesz elviselhetetlenné. Az utolsó pillanatban összegányolt, dögunalmas március 15-i ünnepi műsort valóságos szenvedéssé teszi a résztvevők számára szándékosan végtelenül hosszúra nyújtott és bűnrossz fuvolajátékával. Megteheti, hiszen tudja, hogy tanárai, akiknek fogalmuk sem volt, mit fog előadni, örültek, hogy lesz valami műsor, nem fogják ezért elmarasztalni, sőt, amikor végre abbahagyja a fuvolázást, megkönnyebbülten még meg is tapsolják.
Kétségtelen, hogy vannak ilyen tanárok, osztálytársak, mint a novella szereplői, bár valószínűleg ritkán fordul elő, hogy egyetlen iskolában jöjjenek így össze. De itt többről van szó. A főszereplő úgy érzi, bosszút kell állnia „[a]z elmúlt tíz év valamennyi ünnepségéért. Az évnyitókért, az október hatodikákért, az október huszonharmadikákért, a városnapokért, az iskola alapításának évfordulóján tartott megemlékezésekért, a karácsonyi ünnepségekért, a március tizenötödikékért, a nőnapokért, a ballagásokért, a pedagógusnapokért, az évzárókért, a különleges, kiemelt, de persze ünnepséggel egybekötött eseményekért meg a versenyekhez kapcsolódó, elmaradhatatlan műsorokért. Nyomorult tizenhét éves létemre legalább száz ünnepi műsoron voltam már túl. Megszámlálhatatlan szarul elmakogott versen, unalmas beszéden, hamis dalon...”
Írásom elején említettem a Gravitáció Elszámoló Hivatal és a Szépkorú Kielégítési (SzéK) Program című szatírákat. Két abszurdról van szó, amelyekben azonban nagyon is létező figurák szerepelnek, nagyon is létező szituációkban.
A Gravitáció Elszámoló Hivatal abszurd alaphelyzete, hogy az állam saját szolgáltatásának tekinti a gravitációt, és pénzt szed azért, hogy a tárgyak nem fölfelé „esnek”, és az emberek nem kénytelenek a levegőben úszva közlekedni. A fizetési hátralékban lévő kiszolgáltatott ügyfél és az unott, de fölénye tudatában gorombáskodó ügyintéző viszont valóságos alakok.
Hasonlóan abszurd kiindulópontból válik realista novellává a Szépkorú Kielégítési (SzéK) Program. Egy cég állami pénzből gondoskodik a szépkorúnak nevezett hetven felettiek részére biztosított szexuális „egészségügyi szolgáltatásokról”. Eddig az abszurd, ám az már maga a valóság, hogyan lopják szét a pénzt anélkül, hogy bárkinek bármiféle szolgáltatást nyújtanának.
Bajnai Zsolt új könyve egy, a világra nyitott szellemű, kísérletező kedvű író munkája. Mint a leírtakból is kitűnik, a kötet nem csupán műfaji szempontból nem egységes – van benne néhány kevésbé sikerült írás is. Ám ahogy egy író munkásságát általában, egy kisprózákat tartalmazó könyvet is a legjobb darabjai alapján igazságos megítélni. Bajnai Zsolt könyve pedig, a már méltatott Képeslapgyűjtő és néhány más novella alapján azt mutatja, hogy amikor az író a leírás helyett az ábrázolásra fordít több figyelmet, akkor izgalmas elbeszélés lesz az eredmény. Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy érdemes volna nagyobb lélegzetű munkával is kísérleteznie.
Vissza a tetejére