Még mindig sötét
I.
szól a légvédelmi sziréna –
már senki nem rohan a pincébe.
a vénasszony szőnyeget porol,
beleizzad az ütésekbe.
valaki levest főz üstben,
imádkozik a pattogó tűz előtt.
valaki ablakpárkányon ül,
nézi a felhők arcát.
a cigányok eldöcögnek szekerükkel
a macskaköves úton. halott katonák
otthonait keresik, hogy elvigyék
a felesleges holmit.
a szobrász megnyírja fáit a kertben.
órákon keresztül igazítja őket,
míg kopasz gyermekké változnak,
s kacagásuk kiszüremlik
a törzsekből. azt mondják,
az árvák is elmentek
az utolsó vonattal.
hosszan hallgatjuk
a kertet.
II.
a boltokban elfogyott
a gyertya. bizonytalan, mikor érkezik
a következő szállítmány.
tapogatózunk a hideg, sötét házban.
leverjük a tárgyakat a polcról,
megbotlunk a küszöbben,
nekimegyünk az ajtófélfának.
végül befekszünk a dunyha alá.
valaki forgolódik,
valaki megszólal álmában.
valaki dagadó felhőkbe kapaszkodva
lebeg az ország fölött.
idegen az égi terekben,
madarak ütköznek belé.
reggel egész testét
tollak borítják.
III.
nem tudjuk, melyik napszakban,
de egyszer fény gyúl.
a vénasszony meleg vizet enged
a fürdőkádba, elalszik benne.
a szobrász takarítani kezdi az
elszürkült házat.
valaki rádiót kapcsol,
valaki megvakul, megbotlik
a küszöbben, nekimegy
az ajtófélfának.
elhallgat a kert.
az utcán bolyongó angyalt
senki sem veszi észre.
IV.
mindenki erről beszél.
hogy hogyan jutnak el
zseblámpával a város egyik végéből
a másikba. a betegségről, amelyből
hetek óta nem tudnak kigyógyulni.
a magatehetetlen öregekről.
az elköltözött fiatalokról.
régi és új katonatemetésekről.
a légiriadóról.
azokról, akiknek lerombolták
a házát, de visszamentek
betakarítani a krumplit.
azokról, akiket otthagytak a pincében.
azokról, akik ott maradtak a pincében.
tömegsírokról.
az álmokról.
a madarakról.
hogy nem lehet gyertyát kapni.
hogy nem lehet alkoholt kapni.
hogy hónapok óta először
valaki látott egy gyermeket,
egyedül járja a várost,
valamit kereshet.
senki sem tudja, kié.
Vissza a tetejére