Serfőző Simon

Amit most látok; Csak az a nap; Verseim

Amit most látok
 
Amit most látok, már nem látom többé,
elmúlik emléke is, akár az iromba földeké.
Elmúlik fölülem a mostani magasság,
ki tudja, hová lesz, s válik örökre semmivé.   
 
Nem ugyanaz lesz az útszélen ácsorgó idő sem,
mint ami télen kint áll a hidegben.
A trampli madarak sem ugyanazok lesznek,
a mostaniak is mind a múltamba vesznek.
 
S minden, amit most látok:
az útszélen magányosan kullogó szél,
a munkaerő-odúkkal zsúfolt peremváros,
a járdák eső utáni vízállása is mind más lesz.  
 
Más a kongásától visszhangos világűr,
s a bolygók csillárvilágítása az égen.
Én is más leszek, mert akit most látok,
a távolba vész, s nem látom soha még egyszer.   
 
 
 
Csak az a nap
 
Csak az a nap,
az ne jött volna el.
Fekete lobogóját ne tűzte volna
fölénk a reggel.
 
Ne jöttek volna érted,
akik kocsijukra tesznek.
Legszebbik ruhádba
fel is felöltöztettek.  
 
Lábadra adták cipődet is,
ki tudja, hol jársz már benne.
Nem ezen a világon,
végtelenül messze.
 
 
Verseim
 
Verseim, ritka látogatóim,
de sokszor megvárakoztattok!
Napokba telik, mire papírjaimon megjelentek,
soraitokat olvashatom.
 
S végre színt vallotok,
hisz többet tudtok rólam,
mint én magamról gondolok.
 
Talán a világhoz is
szigorúbb vagyok,
mint képzelem?
Netán engedékenyebb,
elnézőbb gyengeségei fölött,
mint kellene?
 
Hisz sokszor önmagával se bír,
csak győzhessen mindenen és mindenkin.
S a kamatlábak – ki máson! –
rajtunk akarnak mindig két lábbal taposni,
s elvakítani a bódítások is,
mint gödreikben a kivilágítatlan utcák,
botorkáljunk csak,
semmit ne lássunk.
 
S amire sokszor szavam sincsen,
csak nézem,
mint magasságából a fa,
az ember mire képes.
 
Verseim, kimondani
helyettem is segítsetek!
 
 

Vissza a tetejére