Géczi János

Vers a látványosságról; Vers az eltakart birodalomról

Vers a látványosságról
 
Szaggatott krétavonal rögzíti
a helyszínt, ahonnan kiemelték.
Olyan, amilyennel a csupasz modellt
rajzolják a lepedőn körbe,
hogy a pózba visszataláljon.
S az áldozat körül a tetthelyre
húzott kontúr, mely a zsákmányt körbe-
fogja, s utoljára megnevezi.
 
Vászonra felkenve gazdagabbnak
látszik. A szövet színárnyalata
és a zöldarany dekoráció
nem másolják, hanem új nézetet
adnak számára. Hozzátették,
amiről nem eshetett volna szó,
a két kéz remegő színtársulatát
s a képszél fájának a díszletét.
 
A történet áll, az eseménye
nem mozog, ideje a nézőtől
származó, de hogy pillanatkép,
vagy a jelenetek egymást követik,
az az érzékek megcsalása.
 
Az alak, jövőnek meredő orr,
behorpadt has, peckes testtartás,
a festőt idézi, ki jelenetté
rendezve többször megfestette,
hogy sokszor s ismét tegye, az iszonyt,
amely a vérengzését szegélyezi.
 
 
Vers az eltakart birodalomról
 
Az átkok házőrző kutyák.
Nyomor idején göröngy terem.
Holdként világít az északi hegy,
 
barlangjában fallabdaterem van.
A szavaktól feltámadnak a holtak.
Az ember télen gyík, nyáron madár.
 
A teknőc a hegyormokon
esőért füttyentget, kiabál.
Vak mesterek építenek várost.
 
A tyúk toll helyett gyapjat visel.
Forró napokon gőz gomolyog.
Áldoznak kutaknál, forrásoknál.
 
A kanonokok asszonyra lesnek,
aranyat és gyöngyöt reggeliznek.
Hogy isten lehetsz, a nyelv teszi.
 
Van, hogy nincs, van, hogy van a semmi.
Idejekorán születni, meghalni,
tudni akarni, és már nem akarni.

Vissza a tetejére