Regős Mátyás

Hordalék; Hétköznapi éjszakák

Hordalék
 
A dalmát öregember minden
reggel kihúzza kétkerekű
 
kocsiját a vízpartra, hóna
alatt fekhely gyanánt egy köteg
 
kartonpapír. Ősz fején szalma-
kalap, fehér vászonnadrágja
 
bokánál visszahajtva, hosszú
szárú, leharcolt alsó, ócska
 
zokni. Vetkőzik, pucérsága
senkit nem érdekel. Elalszik
 
egy félreeső sziklán. Régen
nem megy a vízbe, délelőttől
 
egész kora estig oldalvást
fekszik, az oldalfekvés jelzi,
 
hogy él. Rozogán öltözködni
kezd, hitvány ruháit magára
 
húzza, sós szemével hunyorog –
magába forduló hullám. A
 
vizet hallgatja, elbóbiskol,
végképp kint ragadt. Összeszedi
 
lassan rongyait, szekerébe
helyezi a hétköznapokat,
 
elindul. Szilánkos bokáin
vánszorog, egyszer megáll, félig
 
visszafordul, nem érti, hogy történt
az a délelőtt – marcangoló
 
napsütésben jöttek a partra,
ő tíz lehetett, kreol horvát
 
fiúgyerek, kiáltozott, more,
more, berohant a hullámok
 
közé, inas teste megfeszült,
aszalta a nap, só rakódott
 
rá, karcolták tengerfeneki
kövek, és álmatag idegen,
 
gyűrött állat lépett partra, a
fényben semmit se látott. Senkit.
 
Továbbindul, kocsiját húzza
a parton, hullámok vágódnak
 
elé. Rongyos hordalék.
 
 
 
Hétköznapi éjszakák
 
Hétköznapokra, átlagos
éjszakáidra gondolok,
anyám.
 
Vacsora után az asztalnál
maradsz, poharadban
bor, dolgoznál, de ferde
képeket látsz, erek
hersegnek füledben –
idős álmokban matatsz.
Elalszol munka közben.
 
Napbarnított tested lenvászon
borítja, alkonyi utcácskán
sietsz, felbőg a tenger,
hiányolt a népes társaság,
integetnek – nyershús-
színű az ég.
 
Összerándulsz, rövid
levélben értesítesz
valakit, kézirata
elfogadható.
 
Szemhéjad riog, ernyed a
szád, fejed előrecsuklik.
Szép arcodon engednek az
izmok.
 
Álmodban nincsenek apák.
Olvasatlan irodalmi művek
fénye világít.
 
Horkolsz talán, csöndben és
szelíden, de nincs, aki nézze, hogy
alszol.

Vissza a tetejére