Kötter Tamás

Adathordozók

A vizsgálat során együttműködő, kommunikatív. A feltett kérdésekre igyekszik pontos, szakszerű válaszokat adni, ami kissé merevvé teszi a beszélgetést. Ő ezt a munkájával magyarázza: ügyvéd.
 
Az explorációból: Kérdésre válaszolva elmondja, hogy harmincöt éves, pénzügyi és jogászi képzettsége van, három éve az apjával közös ügyvédi irodában dolgozik. Érződik, hogy a közös munka fontos szerepet játszik az életében. Mivel a szülei kiskorában elváltak, az anyja nevelte, az apjával való kapcsolata sokáig felszínes volt. Az előző munkahelyét (egy tanácsadó cégnél volt könyvvizsgáló) anyagi okból hagyta ott. „Úgy láttam, hogy itt többet lehet keresni, anyagi szempontból jóval nagyobbak a lehetőségek”, vall döntése motivációjáról. „Ez tulajdonképpen egy családi vállalkozás, apámmal ketten vagyunk benne ügyvédek. Egy titkárnő meg két-három ügyvédjelölt dolgozik nekünk, attól függően, hogy mennyi a munka, illetve mikor jár le a jelölti idejük. Most kevesebben vagyunk.” Érezhetően fontos számára a pénz, amit részben a felesége „vágyainak” tud be. A felesége (Petra) korábban szintén egy multinacionális vállalatnál volt alkalmazásban, de otthagyta az állását, ám vele ellentétben ő nem dolgozik, „jelenleg útkeresésben van”. Kávézót szeretne nyitni, és az ehhez szükséges kereskedelmi iskolát végzi, illetve „a vendéglátóhely koncepcióján dolgozik”. A nyitáshoz szükséges tőkét megállapodásuk szerint a páciensem fogja biztosítani, mely vállalás feszültséget okoz az életében, mivel „az utóbbi időben gyengébben megy az üzlet, kevesebb a bevételünk, így nem tudom, hogy miként fogom előteremteni a nyitáshoz szükséges pénzt”.
A beszélgetés későbbi szakaszában enged a merevsége, megnyílik. Elárulja, hogy szerette egykori munkahelyét, az elegáns környezetet és a „fiatal, dinamikus csapatot”, ugyanakkor a feleségét is szereti, „boldoggá akarom tenni, csak ezért csinálom ezt az egészet”. Gyerekük még nincs, de terveznek. Kettőt szeretnének, „ami nem olcsó mulatság, ha az ember a legjobbat akarja nekik”. Ez újabb indok számára az ügyvédkedés mellett. […] További kérdésre válaszolva elmondja, hogy azért van itt, mert retteg a kudarcélménytől, ami nála – ez a későbbi beszélgetésből kiderül – szorosan összefügg a tervezett kávézóval. A javaslattól, hogy anyagi helyzetét beszélje meg a feleségével, mereven elzárkózik: „Nem akarok neki csalódást okozni.”
 
– Természetesen ott helyben megfellebbeztem.
Ifjabb Alpár László a délelőttöt a bíróság egyik sötét, udvarra néző, még a forró nyári hónapokban is hideget lehelő tárgyalótermében töltötte, ahol elszánt igyekezettel, ám hasztalanul próbálta elérni, hogy üzletszerű kerítéssel megvádolt védencük szabadlábon védekezhessen a nyomozás későbbi szakaszában.
„Nem tudom, mi baja van az öreglánynak”, értetlenkedett néhány perccel korábban a rossz hírt flegma ajakbiggyesztéssel nyugtázó apjának. Az ügyet Varjasiné, apja egykori szeretője tárgyalta. Klárikáról idősebb Alpár László szép emlékeket őrzött, és sosem mulasztotta el, hogy a név- vagy születésnapjára egy-egy csokor virággal, bonbonnal vagy likőrrel kedveskedjen. Varjasiné a figyelmességeket korábban enyhe ítéletekkel, míg az utóbbi időben – most, hogy nem túl fényesre sikerült bírói pályája végén, közel a nyugdíjhoz és a teljes elhülyüléshez, a bíróság vezetője már csak az ügyészséghez futószalagon érkező előzetes letartóztatás elrendelése iránti indítványok elbírálását bízta rá – szabadlábra bocsátásokkal honorálta. Ám ezúttal – habár a szokásos Klára-napi likőrt és virágcsokrot éppen néhány napja adta át sűrű teátrális kézcsókok közepette idősebb Alpár László – nemcsak elrendelte az Alpár család védencének harmincnapos előzetes letartóztatását, de még a rosszindulattól bűzlő, rámenős ügyészt is meglepve szinte át is vette tőle a vádló szerepét, amikor gyűlölettől tajtékozva válogatott dörgedelmeket szórt a megszeppent ügyfél fejére: „Maga a társadalmunk szégyene!”, vagy: „Amit maga művelt, az nem más, mint modern kori rabszolgatartás”, és hasonlók.
„Gondolom, beijedt az újságíróktól, és bizonyítani akart”, lamentált tovább ifjabb Alpár a bírónő szokatlan viselkedésén, mely feltételezésnek rendes körülmények közt, tekintettel az ügyet már a letartóztatástól kezdve kísérő fokozott médiafigyelemre, talán lehetett is némi alapja. Ugyanis K. Lajos, ahogy a különféle újságok és internetes hírportálok emlegették az Alpár család védencét, nem egy közönséges, piti bűnöző volt. A hatvanas éveit taposó férfi idősebb Alpár azon kevés ügyfele közé tartozott, akik kiléptek a Józsefváros homályzónájából, és igazi bűnözői karriert csináltak; ezt az egyik, bűnüldözői körökben bennfentes bűnügyi magazin informatív, minden részletre kiterjedő módon, igaz, szakújságírói zsargontól sem mentesen így foglalt össze: „Anyagi haszonszerzés végett rendszeresen »szervezett« ügyfeleinek magyar nőket, hogy velük szexuális kapcsolatot létesítsenek. Amikor a férfiak különböző szexuális igénnyel fordultak hozzá, ő egy általa vezetett fényképes adatbankból, mely nyilvántartás a fotók mellett egyéb, az adott hölgyre és szexuális szokásaira is kitérő összefoglalót tartalmazott, megkereste az igényeiknek leginkább megfelelő partnert, majd egyeztette velük a szolgáltatás részleteit is: így a titkos légyott helyét, idejét és a tarifát. Az »üzletfelek« bemutatására egy budai villa alsó szintjén berendezett elegáns bárban került sor. A »szolgálataiért« cserébe a lányoktól vagy leadót kért, vagy ingyenes szexuális szolgáltatást magának, mely kérésének a lányok többsége eleget is tett.” Az ügy, amellett, hogy nagy nyilvánosságot kapott a bulvármédiában, azonnal felkeltette a feminista körök érdeklődését és persze haragját. „A magyar államnak és bűnüldöző szerveinek kötelessége fellépni a modern kori rabszolga-kereskedelem ellen”, szólította fel a rendőrséget és az ügyészséget határozott fellépésre a Nők a Nőkért Magazin, miközben újabb kereszteshadjáratot hirdetett a gyengébb nem rendszerszintű elnyomása ellen.
Sem a médiavisszhang, sem a feministák őrjöngése nem vonta volna maga után szükségszerűen a gyanúsított személyi szabadságának ilyen súlyos korlátozását; főleg akkor nem, ha az illető az Alpár család védence, és az ügyet Varjasiné Klárika bírói tanácsa tárgyalja. Egy hatvanas éveinek derekán járó, gyomorpanaszokkal és érrendszeri problémákkal küszködő férfi esetében bőven elég lett volna a házi őrizet – ezzel ifjabb Alpár is tisztában volt. Védőbeszédében a „tisztázatlan körülmények” és a szexuális áldozatból koronatanúvá előlépő, az adatbázisban Kitty néven futó tizennyolc éves lány megkérdőjelezhető szavahihetősége mellett – „ebben az esetben ön sem ártatlan, legalábbis erkölcsi értelemben ugyanolyan bűn terheli, mint amivel ügyfelemet vádolja” – az előzetes letartóztatás ellen érvként hozta fel K. Lajos „megrendült egészségi állapotát”, amit különféle, sebtében beszerzett orvosi igazolásokkal és receptekkel próbált bizonyítani.
De minden igyekezet hiábavalónak bizonyult; érvei ugyanolyan hatástalanok voltak az ügyész bizonyítékaival és Varjasinénak a semmiből feléledő jogászi ethoszával szemben, mint a parittyából kilőtt kövek a harckocsi páncélja ellen.
A meghallgatás végén a tompa unottságáról és az ügyek iránti teljes közönyéről ismert Varjasiné, mint akit teljesen kicseréltek, őrült fúriaként olvasta fel a végzést, amelyben továbbra is a társadalom szégyenének bélyegezte K. Lajost, mert olyan megátalkodott bűnelkövetőt vélt felfedezni benne, „aki szabadlábon hagyása esetén vélhetően még a rendőrségi nyomozás ellenére sem fog felhagyni bűnös tevékenységével”, éppen ezért „fennáll a reális veszély a bűnismétlésre”. Mindezek okán harminc napra el is rendelte az Alpár család védencének előzetes letartóztatását, egyben utasította a jelen lévő rendőröket, hogy azonnal szállítsák K. Lajost az egyik erre a célra fenntartott büntetés-végrehajtási intézetbe.
Nem volt mit tenni, maradt a remény, hogy a fellebbezés nyomán a másodfokon eljáró bírót jobb belátásra térítik ifjabb Alpár jogi és a jó orvosok egészségügyi érvei.
– Sajnálom – tárta szét a karját ifjabb Alpár. – Talán ha te is ott lettél volna, másként alakul.
– Semmi baj – pillantott fel az apja két falat közt a tányérjából.
Idősebb Alpár László szokásához híven a délidőt, de ha tehette, akár az egész napot is az irodája alatt lévő Zóna étterem hátsó, a törzsvendégek és a személyzet által kis túlzással csak szeparénak nevezett helyiségében töltötte.
– Pont így terveztem – folytatta idősebb Alpár, miután lenyelt egy újabb falatot. – Én kértem meg rá Klárikát.
– Ezek szerint tudtál róla, hogy nem fogja kiengedni?!
Dühös volt, amiért az apja eljátszatta vele ezt a kutyakomédiát, bár sejteni vélte az okát; pénzt szagolt a háttérben, s mivel szerette is a pénzt, és szüksége is volt rá, rögtön meg is enyhült az öreg iránt.
Általános vélekedés ügyvédi körökben, hogy minél kétségbeesettebb az ügyfél, annál könnyebben nyílik meg a pénztárcája. A polgári ügyekben zömében elég, ha az ember szembesíti őket már-már reménytelen helyzetükkel, amelybe természetesen a saját hibájukból kerültek, és felvillantja az ügy anyagi szempontból legalábbis számukra kedvezőtlen végkifejletének lehetőségét; a büntetőperekben – hacsak nem dörzsölt, sokszoros visszaeső bűnözőről van szó, aki szinte hazajár a különböző börtönökbe – a már elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbításának a lehetősége szolgáltat nyomós érveket a folyton emelkedő ügyvédi díj megfizetésére. „Néhány hétig pácolod őket cigányok és nehézfiúk közt, és úgy fizetnek, mint a katonatiszt”, okította az irodába való belépését követően idősebb Alpár László a fiát az olyan fehér-, vagy legalábbis szürkegalléros ügyfeleikkel – mint amilyen K. Lajos is volt – kapcsolatos üzletpolitika fortélyaira.
– Azért szólhattál volna! – mondta szemrehányóan ifjabb Alpár. – Akkor nem tépem annyit a számat.
– Tudom, hogy mennyire lelkiismeretes vagy – hízelgett a fiának idősebb Alpár. – Éppen ezért nem mondhattam el az igazat. Így tökéletes volt az összjáték közted és Klári közt.
– Jól van, semmi baj, megértelek – bocsátott meg egy sóhajtás kíséretében apjának ifjabb Alpár. – Természetesen megfellebbezem – tért vissza az ügyhöz. – Gondolom, ha fizet, Robi majd kiengedi.
Dr. Kalmár Róbert másodfokon eljáró bírónak az volt dolga, hogy fellebbezés esetén Varjasiné és még néhány hasonszőrű társa végzéseit felülbírálja: helybenhagyja vagy megváltoztassa, ez utóbbi esetben szabadlábra helyezze a delikvenst, most éppen K. Lajost.
– Nem – rázta a fejét somolyogva idősebb Kalmár –, nem fogja.
– Akkor ő van beszarva a médiától?
– Dehogyis! – legyintett, mint valami szamárságra, a fia felvetésére idősebb Alpár. – Egy ilyen vén hülye nem szarik már be semmitől, legfeljebb a pörkölttől, amit itt eszik, főleg amikor ráissza az üveg vörösborát – sütött el egy otromba tréfát egykori egyetemi évfolyamtársa és jelenlegi ivócimborája rovására.
– Meg fogom kérni rá, hogy utasítsa el a fellebbezést, amit majd te írsz meg – adott magyarázatot Kalmár jövőbeli döntésére idősebb Alpár.
– További pácolás? – tapogatózott apja K. Lajos személyi szabadságát illető terveiről az ügyvéd.
– Nem érdekel a Lajos pénze – lepte meg a fiát ezzel a jellemétől nagyon is idegen kijelentéssel idősebb Alpár. – Nagyobb tétben gondolkodom.
– Miben, apa? Mégis, ki fizetne a Lajos helyett?
– Hozza meg Robi azt a nyomorult végzést, aztán majd beszélünk róla. Addig írd meg a fellebbezést.
– Komolyan mondom, nem értelek!
Ifjabb Alpár egyszerre volt dühös és csalódott: az apja, noha társak voltak, titkolózott előtte, ami korábban még sosem fordult elő. Ő számított Lajos pénzére, s bár tudta, hogy nem lesz nagy összeg, szüksége volt minden fillérre, ugyanis vészesen közeledett Petra kereskedelmi tanfolyamának a záróvizsgája, egyben a kávézó megnyitásának ideje.
– Fiam, csak annyit kérek, hogy bízz bennem. Hidd el, ez lesz életed egyik legnagyobb dobása – nyugtatta idősebb Alpár a fiát, aki hiába faggatta, továbbra sem volt hajlandó részleteket elárulni a tervéről, amelyről az imént oly sokat sejtetően beszélt.
– Rendben – adta fel a próbálkozást ifjabb Alpár, hogy legalább valamilyen apró részletet kiszedjen az apjából; valamit, ami életben tartja a reményt, hogy pénzt lát Lajos ügyéből. – Akkor most megyek, és megírom a fellebbezést.
– Menj csak – engedte útjára a fiát idősebb Alpár, hogy azonnal meg is állítsa. – És még valami!
– Igen? – fordult hátra kelletlenül ifjabb Alpár.
– Tisztességesen írd meg azt a fellebbezést! Ügyelnünk kell a látszatra.
 
– Jöjjön csak, Józsikám, jöjjön bátran – intett oda az asztal mögül idősebb Alpár a szeparét az étteremtől elválasztó, bizonytalan tisztaságú bársonyfüggöny két összehúzott szára között bekukucskáló férfinak.
Az invitálásra egy ötven körüli, alacsony, vékony, hamuszürke arcú, fénytelen tekintetű férfi lépett be a helyiségbe. Az ökleit széldzsekijének zsebeibe rejtette, nyakát behúzta, mintha váratlan támadástól akarná megóvni a tarkóját. Tett még egy lépést, aztán megtorpant, és körbeszaglászott, mint egy örök veszélyben élő rágcsáló: előbb ifjabb Alpárt mérte végig bizalmatlan tekintettel, majd az idősebb családtagra vetett kérdő pillantást, mintegy magyarázatot várva tőle a harmadik személy jelenlétére.
– A fiam – biccentett ifjabb Alpár felé az atya, kielégítve a Józsi névre hallgató férfi kíváncsiságát, egyben bemutatva őket egymásnak.
– Örvendek – köszönt ifjabb Alpár.
– Jó napot! – lépett az asztalhoz a férfi.
– Józsi a bűnjelraktárban dolgozik, és hozott nekünk valamit – adott magyarázatot a férfi jelenlétére idősebb Alpár. Majd félig viccesen, félig komolyan a bűnjelraktároshoz fordult. – Hozott nekünk valamit, ugye, Józsikám?!
– Itt van nálam – húzta ki a zsebéből a jobb kezét a látogató, és egy pendrive-ot tett le a két férfi elé az asztalra.
– Nos – dobolt mindkét kezének az ujjaival idősebb Alpár az asztalon –, ha az van rajta, amiben megegyeztünk, akkor – nyúlt bele a szék lábához támasztott aktatáskájába, és letett az asztalra egy vastag borítékot – mi is hoztunk magának valamit, Józsikám.
– Ahogy megbeszéltük, mindent lementettem ide, majd töröltem őket a gépről, kivéve a harminc felettieket, azokat rajta hagytam.
– És a telefon?
– Ugyanígy jártam el.
– Helyes – bólintott idősebb Alpár, és felnyitotta az előtte fekvő laptopot. – Akkor már csak ellenőriznem kell a tartalmat, és ha minden rendben van, akkor, Józsikám, maga már kezdheti is elkölteni a pénzt.
 
– Örülök, hogy ezek szerint jó fordulatot vett az élete – osztozott a pszichológus ifjabb Alpár üzleti sikere feletti örömében, amit a páciense röviden csak így foglalt össze: „Adódott egy anyagi szempontból nagyon jó üzleti lehetőség.” Mivel a terapeutát különösképpen nem érdekelték az Alpár és Alpár Ügyvédi Iroda ügyei, megelégedett ezzel az információval, és rögtön más irányba terelte a beszélgetésüket: „Jól van, és most fordítsuk a tekintetünket a gyerekkorára.”
Pedig ha egy kicsit is érdeklődőbb lett volna, és veszi a fáradságot, hogy rákérdezzen a páciense által említett üzleti lehetőség mibenlétére, ifjabb Alpár ezzel a közte és az apja között lezajlott párbeszéddel lepte volna meg a gyanútlan terapeutát:
„Tudok valakit, illetve valakiket, akik be szeretnének lépni Lajos piacára, és hajlandók százmilliót fizetni a most már a mi tulajdonunkat képező információkért”, adott magyarázatot a bűnjelraktárossal kötött üzletre idősebb Alpár, egyben össze is foglalta a terveit az előbb megszerzett adathordozó, pontosabban a rajta található információk további sorsát illetően. „Ha levonjuk a Józsi hárommilláját, amit én befektetésnek tekintek”, tért rá a jövőbeli üzlet pénzügyi részére, „még mindig marad fejenként negyvennyolc és fél. Remélem, örülsz?! Meglepetésnek szántam.” „Szóhoz sem jutok”, felelte némi malíciával a hangjában ifjabb Alpár. „Komolyan mondom, apa! Nagyon köszönöm!”, tette hozzá egy lélegzetvételnyi szünet után, látva apja megrovó tekintetét, de most már vigyorogva.
„Ez nekem elég is lesz a következő négy évre”, közölte a rá váró összeg további sorsát illetően idősebb Alpár. „Egy-két fagyiba még belenyalok”, kacsintott bajtársiasan a fiára, mint férfi a férfira, akik ismerik az életet, miközben a frivol megjegyzést tette. „Aztán”, folytatta sóhajtva, már egy jóval szomorúbb és unalmasabb jövőt vizionálva magának, „lehúzom szépen a rolót, kiadom a villát Budán, és leköltözöm a Balatonra áztatni a lottyadt tökeimet; nyáron a tóban, télen meg Hévízen. Az irodát és a klientúrát természetesen megkapod. Ha ügyes vagy, abból szépen eléldegélhetsz”, folytatta immár a fia jövőjét tervezve idősebb Alpár.
Sokra megyek vele, gondolta ifjabb Alpár, de nem mondta ki, hogy mit gondol az apja irodájáról és a rá váró ügyfelekről.
A Zóna étterem felett béreltek irodát, de az ócska lakás csak nyűg volt: hol ez romlott el benne, hol az; az utóbbi időben egymásnak adták a kilincset a legkülönfélébb szakiparokban bütykölő öreg szakik. Az ügyfelekre is kár lett volna szót vesztegetni, mivel szép lassan eltűntek. Nem az ügyvédi munkával vagy a hozzáállással voltak elégedetlenek, Varjasiné, Robi és még néhány hozzájuk hasonló öreg, kiégett motoros, ha felmentésre nem is, de az enyhébb ítéletre garanciát jelentettek; a csip-csup polgári ügyeket az apja már régóta ifjabb Alpárra testálta, aki könnyedén és jól el is látta őket. A gond az idővel volt; minden megváltozott körülöttük. Nem ma kezdődött a lassú lebomlási folyamat, amely újra és újra megtizedelte az egyre fogyó ügyfeleket, akik – ifjabb Alpár úgy látta – lassan végleg el is tűnnek. Itt volt például a két uzsorás, Zöld Márton, az egykor Zöld Marci néven futó magyarnóta-énekes és Kiss Tamás, akit csak Tömítéses Tamásként ismert az utca, mivel a napjait, ha éppen nem az adósait vegzálta, egy sötét, utcáról nyíló, poros kirakatú, csőszerű helyiségben berendezett, autótömítéseket áruló boltban töltötte, amit fedőtevékenységként használt bűnös üzelmeire. Zöld Marci ingatlanfedezetre, Tömítéses Tamás anélkül adott kölcsönt. A két pénzember üzleti modellje ugyan sok mindenben különbözött, ám abban közös nevezőn voltak, hogy mindketten sok munkával látták el az Alpár családot. Egykor. Ám mára már egyik sem volt a piacon. Ahogy a hozzájuk hasonlókat, őket is elsodorták a gyors kölcsönt kevés adminisztrációval kínáló, ráadásul legálisan működő cégek; és ha mindez nem lett volna elég, az adóhatóság sötét fellegei is egyre gyakrabban gyülekeztek a szürkezóna felett.
Egy üres, kimerült bányát szándékozott ráhagyni az apja, és ezen még a rá váró jókora összeg sem változtatott. De erőt vett magán, és úgy döntött, nem adja át magát a csüggedésnek. A kávézó most már rendben lesz, és ezzel Petra is. A többivel meg ráér később foglalkozni, mondjuk akkor, ha az apja beváltja a fenyegetését, és leköltözik vidékre.
 
– Nagyon szeretem a feleségemet, és nem akarok csalódást okozni neki.
A következő ülésük alkalmával ifjabb Alpár ezzel a kétségbeesett segélykiáltásnak is beillő mondattal lepte meg a változatlanul a gyermekkora iránt érdeklődő pszichológust.
– Miért gondolja, hogy csalódást fog neki okozni?
– A kávézó miatt.
– Miért, mi a probléma a kávézóval? Legutóbb – nézett bele a jegyzeteibe a terapeuta – még azt mondta, hogy támogatja a felesége… – újra a füzetébe pillantott – útkeresését. És… – lapozott a füzetében – és, ahogy ön mondta, „adódott egy anyagi szempontból nagyon jó lehetőség” – idézte a páciense korábbi szavait. – Netán valami változott azóta kettejük között, vagy az anyagiakkal támadt gondja?
– Nem. Kettőnk között semmi sem változott. Továbbra is feltétel nélkül támogatom Petrát a terveiben. Nekem ő a mindenem. Nekem senkim sincs rajta kívül – fakadt ki a sírás határán álló hangon ifjabb Alpár.
– Ezek nagyon őszinte, és éppen ezért nagyon szép érzelmek – jegyezte meg a pszichológus.
– Tudja, Petra a legfontosabb az életemben – folytatta a vallomását ifjabb Alpár, biztatásnak véve a terapeuta dicsérő szavait. – Ő volt a legszebb lány, aki valaha is szóba állt velem. Mindig visszahúzódó alkat voltam, amit arra vezetek vissza, hogy a szüleim elváltak, és apámmal sokáig rendezetlen volt a kapcsolatom. Az anyám nevelt, így apakép és férfiminta híján nehezen igazodtam el a nők világában. Petra mindig jó volt hozzám, a legnehezebb időkben is kitartott mellettem. Amikor a fejembe vettem, hogy a jogot is elvégzem, ezért nem tudtam teljes munkaidőben dolgozni, akkor is végig támogatott, és sosem követelőzött, és most… nem is tudom…
– És most úgy érzi, önön a sor – segítette át a pillanatnyi elakadáson páciensét a terapeuta. – Hogy törlesszen.
– Igen. Igen, rajtam a sor, és félek, hogy kudarcot vallok… – motyogta szinte magában ifjabb Alpár.
– Ezek szerint pénzügyi problémák akadtak? – találgatott a terapeuta, hogy kimozdítsa a megrekedt beszélgetést a holtpontról.
– Igen – vallotta be ifjabb Alpár. – Kicsit megugrott a kávézó költségvetése.
– Valóban? Ha nem tart tolakodónak, megkérdezhetem, hogy mennyivel?
Hogy mennyivel? Ifjabb Alpár is pont ezt kérdezte abban a rövid beszélgetésben, amelyet a feleségével a kávézónak kiszemelt helyiségben folytatott. Az egykori édességbolt az V. kerület egyik, akkoriban trendinek tartott környékén várta, egyelőre üresen, hogy hasonlóan az elődjéhez, némi átépítés, bútorcsere, majd rövid, ám anyagi szempontból annál dicstelenebb működés után elnyelje a bérlő, jelen esetben az Alpár család pénzét – de ezt már csak ifjabb Alpár gondolta magában, miután a felesége megmutatta a helyiséget, a belsőépítész és a lakberendező terveit, valamint a tervekhez igazított „korrigált költségvetést”. „Ötvennel”, felelte Petra. „Ötven mivel?”, kérdezte ifjabb Alpár, bár kérdés nélkül is tudta a választ. „Millióval”, mondta Petra, majd optimista hangon, mintegy biztatásként még hozzátette: „A számításaim szerint gyorsan behozza.” „Nyilván.”
– És most mihez kezd a helyzettel? – kérdezte a terapeuta.
– Nem tudom. Annyira lelkes, annyira szeretné ezt a kávézót, hogy képtelen vagyok megmondani neki, erre már nincs fedezet.
– Pedig attól tartok, kénytelen lesz beszélni vele.
– Értse meg, nem akarok csalódást okozni neki.
 
– Szóval fifti-fifti. Ötven neked, ötven meg nekem.
Idősebb Alpár két pénzköteget tett az asztalra, egyiket a fia, a másikat saját maga elé. Elégedett volt, a terve sikerült, a pénzt bevasalta.
– Többet is kérhettél volna – szólalt meg a még mindig az előtte fekvő pénzköteget bámuló ifjabb Alpár. – Ráadásul ezektől!
Az utóbbi megjegyzése már nem az apja árképzésének szólt, hanem a bűnjelraktáros által leszállított pendrive, illetve a rajta szereplő adatok vevőinek kritikája volt.
– Szerinted mit tudnak ezek a kiöregedett strigók a finom dolgokról, a nőkről, a romantikáról, Lajos vendégeiről, akik nem garniszállóba akarják vinni a lányokat. El fogják baszni az egészet! – szidta tovább a triumvirátust, akik arra készültek, hogy az K. Lajos letartóztatásával megüresedett piaci rést betömjék.
Az idősebb Alpárral közel egykorú, nem túl bizalomgerjesztő megjelenésű férfiak kétségkívül legfeljebb akkor láttak szépségszalont belülről, amikor kirabolták, és az öltözködésük is hagyott némi kívánnivalót maga után, legalábbis ahhoz a kifinomult olasz stílushoz képest, amelyet ifjabb Alpár még a tanácsadó cégnél tett magáévá, s amelyhez még a Józsefváros legsötétebb bugyraiban is márkavédjegyként ragaszkodott. Nem véletlenül hívták a Zóna pincérei a háta mögött „hercegnek”. És az aznap a homokszínű lenvászon öltönyt felhőkék, kevert anyagú inggel és barna hasítottbőr mokaszinnal viselő „herceg” a vevőkről alkotott kissé sarkos, bár a látványt kétségkívül visszatükröző véleményét ezek távozása után nem is rejtette véka alá:
– Baszd meg, apa, honnan exhumáltad őket?! Úgy néznek ki, mint a Zámbó Jimmy.
– Mit kellett volna csinálnom? Hirdettem volna meg az interneten?! – tárta szét a karját idősebb Alpár, majd bosszúsan, mintha egy pillanatra ő maga is belátta volna, hogy hibázott, legalábbis az árképzés tekintetében, már magát felmentve így folytatta. – Ezeket ismertem, baszd meg! Ezek meg ennyit ajánlottak. De most már mindegy, elmentek! – csapott a levegőbe, mintegy elsöpörve az orra előtt láthatatlan szemtelen légyként cikázó kétségeit.
 
A nyomozó pont az ellentéte volt a bűnjelraktárosnak. Jóval fiatalabb volt nála, nagyjából ifjabb Alpárral egyidős. Hideg, szúrós fegyveracélkék szeme, oldalt és hátul felnyírt
sportolófrizurája volt, márkás teniszpólót viselt, amit majd szétrepesztettek dagadó izmai. A megjelenése, a megfontolt hang, a magabiztosságot árasztó mozdulatok energikus, nagyravágyó férfi benyomását keltették – éppen ezek miatt a tulajdonságok miatt figyelt fel rá ifjabb Alpár, és választotta leendő társául.
Egy korábbi ügyben találkoztak, és mivel koruknál fogva egy nyelvet beszéltek, rögtön megkedvelték egymást, és ahogy ez már a rendőrök és az ügyvédek sajátos viszonyából következik, kölcsönös szívességeket tettek, amelyek mindkét fél megelégedésére szolgáltak: hol a főhadnagy hagyott ki valamit a jegyzőkönyvből, hol meg ifjabb Alpár beszélte rá az ügyfelét, hogy javítandó a nyomozó felderítési statisztikáját, valljon be néhány bűncselekményt, vagy dobjon fel valakit.
De ezúttal nem néhány piti bűnözőről és a felderítési statisztika kozmetikázásáról folyt a szó.
– És a te szisztémád működni fog? Úgy értem, hogy ilyen árak mellett lesz rá kereslet? – tette fel a kérdést a nyomozó, miután ifjabb Alpár rövid, de annál szakszerűbb kritikával illette a természetesen még mindig előzetes letartóztatásban lévő K. Lajos üzleti modelljét, amelyet egyszerre tartott amatőrnek, elavultnak, alulárazottnak és fejlődésképtelennek.
A Zóna különtermében ültek, és az ebéd végén jártak.
Idősebb Alpár nem volt jelen, éppen Varjasinéval egyezkedett a bíróságon, igaz, nem is tudott a találkozóról. „Később majd tájékoztatom”, válaszolta ifjabb Alpár a korábban az apja holléte felől érdeklődő rendőrnek. „Vagy nem”, tette hozzá, de már csak magában az időközben üzletemberré avanzsált fiú.
– Természetesen működni fog – vágta rá gondolkodás nélkül ifjabb Alpár, aki ezúttal az apja helyét foglalta el az asztal mögött, a bejárattal szemben. – Ez olyan termék, amely teljesen unortodox módon viselkedik a piacon. Egyrészről soha nem esik az ára, másrészről nemhogy időnként csökkenne, hanem folyamatosan nő iránta a kereslet.
– Ez nekem kezd kissé bonyolult lenni, nehezen tudlak követni – szúrta közbe a nyomozó, kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet, amelyet ifjabb Alpár a közgazdasági előadásnak is beillő fejtegetésében tartott.
– Semmi gond – mondta elnéző mosollyal az ügyvédből közgazdásszá visszavedlő ifjabb Alpár, hogy aztán türelmesen ismét belekezdjen. – Figyelj, elmagyarázom. Az internet, illetve a különféle oldalak és alkalmazások segítségével egyre több férfi lép be erre a piacra, ezért folyamatosan bővül, legalábbis nem lanyhul a kereslet, ugyanakkor – emelte fel mindkét kezének mutatóujját, hogy ezzel is jelezze, fontos ponthoz ért az okfejtésében – a rendelkezésre álló áru mennyisége, legalábbis ami a Lajos által prezentált első osztályú árut illeti – folytatta ifjabb Alpár, akit egészen felvillanyozott, hogy visszatérhet az üzleti világba, és tudását újra a piac szolgálatába állíthatja –, nem nő, hiszen a természet eleve limitálta a fiatal és szép nők számát. Ebben a piaci helyzetben túlkeresletről beszélünk, ahol az eladó diktál, vagyis mi választjuk ki a klienseket, és mi szabjuk meg az árat. Most már érted?
– Kapiskálom.
– Örülök neki. Egyébként neked ezzel nem is kell foglalkoznod – vette le a nyomozó válláról a marketing- és üzleti tervvel kapcsolatos munka terhét ifjabb Alpár, hogy egy képességeihez sokkal jobban illő feladattal bízza meg. – Neked az lesz a dolgod, hogy eltakarítsd az útból a Lajosunk helyébe lépő bohócbandát. Tessék – nyújtott oda egy vaskos dossziét a nyomozónak –, itt van az utóbbi idők összes disznósága, amelyet külön-külön vagy együtt elkövettek. Fiktív cégek, áfacsalások, számlagyár és hasonlók. Gondolom, ezekkel már rá tudod venni őket, hogy némi bűnbocsánat fejében lemondjanak a terveikről a javunkra.
– Ők véletlenül nem az apád ügyfelei? – kérdezte a nyomozó, miután átlapozta a dosszié tartalmát.
– Apám hamarosan visszavonul.
– Értem.
– Helyes – bólintott ifjabb Alpár. És ha nem haragszol – állt fel az asztaltól –, mennem kell. Most, hogy Lajossal együtt a bemutatóterem is eltűnt, ideje új helyszínről gondoskodnom.
– Látom, mindenre gondolsz.
– Ez egy komplex üzlet. És még valami – húzta szét a szeparét az étteremtől elválasztó függönyt ifjabb Alpár.
– Igen?
– Legközelebb a Belvárosban, a bazilika környékén találkozunk. Olyan büdös ez a hely – nézett végig apja királyságán, és az orrához emelte a zakója ujját –, mintha fáradt olajjal főznének. Hetente vihetem az öltönyeimet tisztítóba. Te nem érzed?
– Hm – nyomta az orrát a vállához a nyomozó. – Tényleg – fintorodott el ő is.
 
– Hogy fordulhatott ez elő?! – csapott az öklével az asztalra ifjabb Alpár.
– Nem tudtunk mindhármukon egyszerre rajtaütni, a másik kettő meg az adatok meglettek, de ennek valaki leadta a drótot, és sikerült meglépnie. Aztán, gondolom, összerakta a képet, és így jutott el az apádhoz – vázolta fel az idősebb Alpár halálához vezető eseményláncot profikhoz illő hideg, tárgyilagos hangon a nyomozó.
– Nem tudtam, hogy ilyen veszélyesek – ingatta a fejét az idegességtől fújtató ifjabb Alpár.
– Ezek régiek, a Boros, a Seres, a Prisztás idejéből valók. Ezeknek nem kell
sok, hogy öljenek.
– És én biztonságban vagyok? – pillantott fel a nyomozóra ifjabb Alpár.
– Nyugodj meg, senki sem tud a mi kis üzletünkről.
– Rendben – fújt egy nagy levegőt ifjabb Alpár, aztán már nyugodtabb hangon így folytatta a nyomozó eligazítását: – Az apám neve semmiképpen sem merülhet fel az üggyel kapcsolatban.
– Nem fog. Ezt a kettőt már megdolgoztuk, nem lesz gond velük.
– És a harmadik?!
– Ő sem fog beszélni.
– Senkinek sem – tette még hozzá vészjósló nyugalommal.
– Rendben – dőlt hátra a székében ifjabb Alpár.
– Van még más?
– Drágám – lépett be ifjabb Alpár felesége a helyiségbe, de nem jutott
közelebb a férjéhez, mert a rászegeződő komor tekintetek megtorpanásra késztették.
– Igen?!
– Zavarok?
– Nem, nem, dehogy – felelte egy rövid, de annál mélyebb csöndet követően ifjabb Alpár, miközben rendezte arcvonásait. – Már úgyis végeztünk – mondta, hogy egy pillantással már el is bocsássa a nyomozót.
– Csak mert a vendégek hiányolnak – magyarázta a nő jövetelének okát.
– Akkor én megyek is – mondta a nyomozó. – Bocsánat – oldalozott el a még mindig a bejáratban álldogáló Petra mellett.
– Laci, ki volt ez? – kérdezte a nő, miután összezárult a nyomozó mögött a Zóna különtermét az étteremtől elválasztó függöny.
– A rendőrségtől jött az apám ügyében – legyintett, mintha csak egy
semmiségről lenne szó, aztán már egy kicsit határozottabban, ahogy egy parancsot adnak ki, még ezt tette hozzá: – Ne foglalkozz vele!
 
– Őszintén sajnálom, ami az apjával történt. Kérem, fogadja részvétemet.
– Köszönöm. Nagyon kedves öntől.
– Felfoghatatlan, hogy manapság még ilyen előfordulhat – tűnődött el a pszichológus idősebb Alpár tragédiáján.
– És most hogy érzi magát?
– Nem túl rózsásan – felelte ifjabb Alpár. – Azt hiszem, jobban kellett volna vigyáznom rá. Nem lett volna szabad hagynom, hogy ennyi idősen ilyen veszélyes emberek ügyeivel foglalkozzon.
– Ne eméssze magát, maga semmiről sem tehet. Az önvádat, amit most érez, a tragédia okozta sokk gerjeszti – nyugtatta a páciensét a terapeuta.
– És a felesége? – váltott témát rövid csend után a pszichológus.
– Mi van vele?
– Rendeződtek a közös dolgaik? Fontos, hogy most ön mellett álljon.
– Ezek szerint megoldódtak az anyagi problémái? – kérdezte a pszichológus ifjabb Alpárt, miután a páciense beszámolt neki arról, hogy „sikerült rendbe hoznom a pénzügyi helyzetemet”, így elhárult az akadálya, hogy a feleségével közösen megnyissák a tervezett vendéglátóhelyet. Azt is elárulta, hogy végül a kávézónál jóval merészebb ötlet mellett tették le a garast, „úgy döntöttünk, hogy pezsgőbárt nyitunk”. Majd ezzel fokozta a terapeuta meglepődését, amelyet az előbbi bejelentése váltott ki: „Személyesen is részt fogok venni a működtetésében.” Mindezt már nem egy gyászoló, hanem egy tettre kész, alkotó ember magabiztos, optimista hangján közölte ifjabb Alpár, majd a pszichológusnak a hely jellege iránt feltámadó érdeklődését kielégítendő, így folytatta: – Kellemes férfiakra és nőkre számítunk, akik kulturált körülmények között ismerkedhetnek.
– És ezzel, ha jól érzékelem, abbéli félelme is oldódott, hogy csalódást okoz a feleségének.
– Igen, örülök nekik, hogy legalább Petrával minden rendben, és annak is, hogy végre elkezdheti megvalósítani az álmait.
– Én is őszintén örülök neki – nyugtázta a pszichológus a választ.
Ifjabb Alpár azon kevés páciense közé tartozott, akiket a terápia során őszintén megkedvelt. Minden alkalommal meglepte és meg is hatotta az a tiszta szeretet, amelyet ifjabb Alpár a felesége iránt érzett, a hangnem, ahogy róla beszélt. A munkája során ritkán találkozott a rajongás ilyen fokával, sőt szinte egyáltalán nem. A pácienseinek jelentős része gyűlölte a házastársát, és kimondatlanul is azt várta tőle, hogy erősítse ebbéli érzületében, s adjon erkölcsi felmentést, mintegy menlevelet a házasságtörésre, vagy hozza meg helyette a döntést a válásról. Meg volt róla győződve, hogy ifjabb Alpárnak eszébe sem jut megcsalni a feleségét, vagy elválni tőle, sőt valódi, mély érzelmekkel, szívszaggató módon szereti; ahogy tőle telik, minden erejével harcol érte, és mindent megtenne a házasságukért. És győzött, összegezte magában az elmúlt hetek eseményeit. Hosszú ideje nem volt része itt, a rendelőben hasonló felemelő, már-már katartikus élményben, s bár szíve mélyén tudta, hogy ebben nem kis szerepet játszott a pénz, megengedte magának azt az önzést, hogy részben, még ha kis részben is, saját sikerének könyvelje el, hogy páciense megszabadult a félelmeitől.
– A magam részéről azt gondolom, hogy a szerető család és az élvezettel végzett munka a legjobb terápia az önt ért tragédia feldolgozására – foglalta össze a pszichológus mindazt, amit az ifjabb Alpár előtt álló gyászmunkáról fontosnak tartott.
– És minden alkalommal, amikor belép a bárba, gondoljon az édesapjára. És arra, hogy milyen büszke lenne önre, ha látná, hogy mi mindent vitt végbe – mondta most már mintegy útravaló gyanánt a terapeuta.
– Igen – bólintott komoran ifjabb Alpár, hogy egy lélegzetvételnyi sarkvidéki csönd után még ezt tegye hozzá: – Azt hiszem, nem is tudnék másra gondolni.
 
 

Vissza a tetejére