Nárcisz a csatában; Papagáj; Kiborgsáskák
nárcisz a csatában
anyádtól önelfogadást, apádtól
önértékelést kellett volna tanulnod;
helyette most projektált sérelmeid
– felnőttéleted terhétől szabadulnál.
minden felelősséged másé:
mit nem ért ezen a munkaadó,
a főbérlő, a szomszéd meg a pasid?
a pszichológusodtól azt kapod,
hogy vétlen áldozat vagy – ezért fizetsz
neki: életedért felelősséget sose vállalj!
dőlj hátra bizalommal, itt végre valaki
főműsoridőben, óránkét egy tízesért
nem a telefonját nyomogatja. együttérzően
bólogat, hiába villog a némított mobil.
papagáj
első hó, lebegő nagy pihék.
amikor csendben vagy, ő lapít.
de fognod kell csőrénél akkor is,
bosszúja éles, szárnya gyenge,
hiába röptetted két karnis között.
kint macskád, kutyád s vagy
fél perc haladék – a halál az udvar fölött
köröz. kora tavasz, tél vége, súlyos teher.
afrikában van az otthona. persze
hogy nálad bent a konyhában,
meleg és gőz és a sült hús szaga.
nemzőerő helyett alugyűrű a lábán,
számlálhasd, mennyi a rabidőd vele.
költöztök családdal, százötvennel
a sztrádán. délebbre húztok végleg,
ahol a délimadár jól szeret. nem mar
és nem fél, nem szorong többet,
és kézből vacsorál, hogyha engeded.
kiborgsáskák
azok a kiborgsáskák jutnak az eszembe,
új programot kapnak a rovarok,
már nem repülnek kendőnek, szoknyának,
zizegő szalmakalapnak. ami ma fontos,
holnap – mint egy káposztalepke – átvitorláz
a figyelem felette. mindegy, hogy te, én
vagy ő. úgy manőverez más vadászmezőkre,
mint drón, szivárványos, katonai szitakötő. nano-
részecskével turbózzák a sáskákat újabban,
nem a harmatos fűre, hanem robbanószerekre
csapnak le nyaranta. már nem a szerelem:
letarolni szagos, dús dombú rétet… hadászat,
terrorelhárítás. békefenntartó nanorovarok
dörzsölik lábukat.
Vissza a tetejére