Lázár Kinga

Farkasvakság; Altató Rémusznak a farkasokról; Malvina a hegyekbe költözött

Farkasvakság
 
Tömött szekereken érkezzenek a férfiak, kezükben korhadt nyelű, életlen fejsze, hátukra szíjazott gyolcsban legyen nyers hús, kemény szélű kenyér. Az utasítás: az utat takarásban láttatni, majd megérkezni (hangosan, de nem közönségesen), lányt nemzeni, kezeket szorosan a combon tartani – de elmenni az első párnára csorgatott nyálfoltok előtt. Ami maradhat: hokedlik csendje, festett kendők, piszok a hosszú körmök alatt, felásott kert, vetőmagok. Az asszonyok ne sirassák ezeket a férfiakat, legyenek készenlétben, üljenek a kapu előtt vagy a konyhában. Távolról szagolják ki, hogy mikor változnak a szelek, az arcuk és a talpuk legyen kemény. A háló besötétítve, ételt ne főzzenek soha, innen ne látszódjon, hogy mikor esznek. Az állataik dión éljenek és mézen, mindig kövérek legyenek, a tekintetük sosem nyugodt.
 
Innen nem látszik más sem: vajazó kés, pirítós, paradicsom, olívaolaj, sekély tál sótartó gyanánt. Pohár víz éhgyomorra, fogmosás: rajtad gondolkodom meg a képeken, az asszonyokon, hogy mi legyen a gyolcsba csavarva, sózott vagy nyers hús, a konyhák és a háló szagán (hogy különböznek), meg azon, hogy az állatokat ki eteti meg. Amiről hallgatok, csak hazugság lehet (ezt mondom neked és másoknak), izzadok a beszivárgó fény alatt, és barátkozom a követelőzéssel. Maradnak az asszonyok, a férfiak, a szekerek és a szén.
 
A nőket a csont után kell elnevezni, a csuklójuk mindig vékony, ékszereik rézből legyenek, előttük szenes víz. Az arcuk maradjon rezzenéstelen, hogy sűrűn vágyakoznak, csak akkor derülhet ki, ha egymás bokáján felejtik a kezüket. A nyelvet ne ismerjék jól, az információátadás mindig csak két test között jöhessen létre: szemmel, tenyérrel, vállal. Legyen háttérzaj, lehetőleg állatok hangja vagy vízcsobogás, ritkán a tenger.
 
A világos szeműekről azt mondják, hajlamosak a gyengénlátásra és gyakran megesik, hogy nem mondanak igazat. Szürkületkor nehezen szokik hozzá a szemem a fényviszonyok változásához. Tapogatom a nyakszirtem, ellenőrzöm a rugalmasságát. Ha otthon hazudnom kell, inkább nem eszem: nálunk a bűntudat fejadagonként szűkös, vajban mérjük és kenyérben. Amikor rólad beszélek, szépítek, addig is kiváltalak a képekkel: keményített gallérok, foszló rongyszőnyegek, vörösre festett kavicsok.
 
Végül ne maradjon más, csak a hangok, amit látunk, arról eleget beszéltem. Dorombolás és női nyöszörgés összecsenghet, de a szárnyasok legyenek elrekesztve, a tyúkudvarról nem szűrődhet be semmi. A kutyákat eresszék szabadon, csaholjanak. A hátsó kertbe mindig csak egyvalaki mehet ki, a vadakról mindenki tud, de este már nem hozzuk szóba.
 
Nem látni valamit be, meg, át: magyarázatképpen hivatkozni vakságra.
 
 
Altató Rémusznak a farkasokról
 
Először az ablakból nézve képzeld el őket:
a szorításuk legyen erős, nyakszirtjük merev.
Hímek általában, de a nőies vonások maradjanak felismerhetőek.
Harapásuk hagyjon nyomot a kulcscsontom környékén,
ne beszéljünk egy nyelvet, ha megcsókolom őket, taszítson az utóíz.
 
Rémusz neveletlen volt és konok,
az anyját nem ismerte, húgai nélküle játszottak:
amire én tanítom a nőkről, azzal marad.
Öreg már és házsártos, tejet itatok vele, dióval mosok rá.
Lányai születtek, beszédesek és szépek,
nappal egymást szappanozzák a patakon,
éjszakára nem jönnek haza.
 
Kedves légy velük és gyengéd,
de ne hagyd, hogy megcsaljanak.
Amit én ígértem nekik,
az fog téged is megvédeni.
Maradjunk csendben, mikor érkeznek.
Kezedet tartsd az asztalon,
a combom nem látszódhat ki az ing alól.
 
Amire lehunyná szemét, felverik a kutyák.
Estére kiengedem őket.
A szabadság szűkös: a nyikorgó kapu,
a kavicsos mellékút, a diófák közti háromszög,
a tyúkudvar éjszakai dongása.
Minden tetten ért róka kivált egy árulást. 
 
Nevettesd meg őket. Beszélj szépen,
tölts tejet vagy likőrt.
A szőrszálakat felseprem,
a viaszosvásznon legyen egy gyertya.
A konyhában égjen ki az izzó,
ne lásd, amikor egymást nyalogatják.
 
Féltékeny, de nem kér belőlem.
Amikor ketten maradtunk,
esténként cukrot pergeltem konyakba,
hogy könnyebb legyen a hallgatás.
 
Ha elmennek, ne haragudj rájuk,
csaholnak a kutyák, és te is folyton nagyot mondasz.
Olcsó trükk a csont és a szenes víz,
megvetem az ágyakat,
menjünk aludni.
  
 
Malvina a hegyekbe költözött
 
Mire sikeresen elfelejtett mindent,
meglátta az első kék gólyát.
Kék vagy fekete,
Malvinának mindegy,
hímzett zsebkendőbe köpködte
a magokat a meggykompótból.
 
Néhanapján irigylem Malvinát,
őszes, vastag szálú haját, rugalmas testét,
hogy az undort és az éhséget nem ismerte,
ha ismerte volna,
valószínűleg gyakran össze is keveri őket.
 
Amikor először látom, alig magasabb nálam.
Apró fogaival főtt csirkenyakat rág,
udvarias, de figyelmetlen,
székkel kínál, majd folytatja az ebédet.
 
Malvina nem azért költözött a hegyekbe,
mert menekülni vágyott.
Elvonulása nem felszabadító,
nem is rejtőzködés.
A felejtést sem önszántából gyakorolta.
Ami maradt végül: a csúcsok nevei
meg néhány feleslegesnek hitt információ
a költözőmadarakról – nem volt nehéz hát belátni,
hogy hova is tovább innen.
 
 

Vissza a tetejére