Filip Tamás

Füst a víz felett; Egy kő; Annie Ernaux olvasása közben; Az üres füzet

Füst a víz felett
 
Robinson és Péntek hosszú hétvégére készül.
Nem mennek sehova, eleve nem otthon vannak.
Nem kémlelik az örök vizet sem, ha
eljön az idő, úgyis megpillantják a vitorlát,
meghallják az ágyúdörgést, mely után
leeresztik értük a mentőcsónakot.
 
Ide jól jönne pár sor Babits vagy Füst
vagy egy apokrif Biblia kitépett lapja a
cetről, mely nem öklendi ki Jónást, hanem
megemészti lassan, és mert az Úr hiába várja
prófétáját, dühében elpusztítja a Várost,
mit éppen Jónás ellenére akart megmenteni.
 
 
Egy kő
            
           (Takács Zsuzsa olvasása közben)
 
Nem tudom, hogyan kelünk át,
kompunk hogyan talál rést
a hajóktól zsúfolt Szuezi-csatornán,
El fogunk tévedni, mondja a kapitány.
Hogyan is bízhatnám magam rá?
Ne kelljen átkelnem, azt szeretném,
vagy ha mégis, a túloldal Velence
legyen, csak ne ez.
                               A napszak mi volt?
Szemkápráztató fényre emlékszem,
de mégis a Hold sötét oldala
nézett le ránk, mint egy kő, mellyel
ajtaját támasztja ki egy öregember,
s az ajtó örökre nyitva marad,
mert nincs ereje, hogy odébb tolja,
amikor be akarja csukni.
 
 
Annie Ernaux olvasása közben
 
Talán felnőni, igen.
Ahogy a szív nagyobbodik,
feszül, magába zár, s egyszer
csak kienged magából annyi
meg nem élt életet.
Látod, hogy milyen gazdag
a leszedetlen termés,
nem érik be, hiába lesz
nyaradnak megannyi fénye.
És más se tud mit kezdeni vele,
nem költhetjük el a másik
ember eldobott millióit.
 
 
Az üres füzet
 
Ismerlek téged, jobban, mint te önmagadat.
Nem kell tudnod, ki állított az ajtód elé.
Nézd, tetteid írom ebbe a füzetbe, de
még egyetlen tollvonás sincs benne, mert
nincs mit írnom, te semmit nem csinálsz.
 
Fogságot teremtő képzeletben élsz,
tökéletesítetted a magányt, de ne félj,
kitalálok neked egy életet, melyben vannak
kalandok, színek és rohanás, leírom egy
papírra, becsúsztatom a küszöböd fölötti
parányi résbe, és ha elfogadod, a tiéd lehet.
 
Úgy teszek majd, mintha nem venném
észre, amikor végre elhagyod a lakást.
Én maradok a helyemen, mintha figyelnélek
tovább. De ezt a verset nem olvashatod,
pedig neked szól, mert ez a vers csak
a fejemben létezik, és ahogy téged én,
engem is csak kitalált valaki.
 

Vissza a tetejére