Petőcz András

Öregemberszonett – Feküsz; Öregemberszonett – Hiába minden

Öregemberszonett – Feküsz
 
Ahogy feküsz az öregember, úgy,
igen, csak így történik, ami történ,
már nincs kíváncsiság, nem kíván,
mert minden is ugyanaz mindig.
 
Csak feküszöl, mondja valaki, ő az,
aki még aggód, életben tartani akar,
téged, aki nem, aki nem voltál soha,
mert eleged van, mindenből eleged.
 
Csak feküszöm, s jó feküszni csak,
azt hiszem, hogy messze a messze,
megengedhetem a könnyű spleent.
 
Jólesik, nincs kétség, tagadni kár.
Feküsz, és nézed a semmit, ahogy
majd záratlan szemgolyód bámul.
 
 
Öregemberszonett – Hiába minden
 
Nem tudom, akarnám-e másképp.
Hogy nem egyedül, hanem hogy valakivel.
Semmi esélyem ilyesmire, de mégis.
Talán meg kellene próbálnom újra.
 
Nem gondolom, hogy bármi ilyesmi.
Hogy érdekes lehet még bármi is bármikor.
Nem is kellene beszélnem erről.
Mert minek is ilyesmiről gondolkodni.
 
Magamban fogok, valami sivár helyen.
És jó lesz, ha végre, ha egyszer.
Eljönnek azok, akikkel egykor.
 
Ott ülnek majd az ágyam mellett.
És figyelnek, miképpen távozom.
Hogyan is szivárgok közéjük végre.

Vissza a tetejére