Eső - irodalmi lap impresszum

Elmúlik


Elmúlik a gyerekkor, és elmúlik a fogfájás,
elmúlik a szerelem, és elmúlik a fiatalság,
elmúlik a kamaszpanasz, és elmúlik a pattanás.
Elmúlik e világ hiúsága, és elmúlik e világ dicsősége.
Elmúlik a Római Birodalom, és elmúlik a drogkartellek
világuralma. Elmúlik a kolerajárvány, és elmúlik
minden idétlen frizuradivat. Elmúlik a bántalmak emléke,
és elmúlik a majálisok önkívületig való részeg és
izzadt táncolása. Elmúlik éjfél és vele egy kimondhatatlanul
hosszúnak tűnő nap, elmúlik negyven év munkaviszony,
és eljön a nyugdíj. Elmúlik a bejáratott cipő szorítása,
és elmállik a cipő, mely új korában még szorított.
Elmúlik a nyár izzó hősége, hogy jöhessen a szutykos
ősz, és elmúlik a tavalyi hó, aztán lehet, hogy idei hó
már nem is lesz. Elmúlnak a zsibbadt vidéki délutánok,
és elmúlik a nagyvárosi kávéházak nyüzsgése.
Elmúlik a zsibongó strandélet, és elmúlik a szorongás,
már nem is emlékszünk arra, hogy min szorongtunk
tavaly ilyenkor, csak arra, hogy ma min szorongunk,
bár jövőre már erre sem fogunk emlékezni, hiszen
elmúlik. Elmúlnak a boldog békeévek, és elmúlik
a háború, hogy átadja helyét egy újabb és még
kegyetlenebb háborúnak. Az elmúlt háborúk
geometrikus sorokba rendezett hófehér keresztjei
közt elviselhetetlen harsánysággal üvölt a gyep
harsányzöldje, rajta elmúlt megemlékezések virágai
fonnyadoznak, felette meg madarak röpdösnek bolondul.
De elmúlnak a madarak is, ahogy már annyi
madárgeneráció múlt el, mióta az elmúlt háborúkban
megölt testek elporladtak, és újabb és újabb fészekaljak
keltek ki és porladtak el a madáréletek háborújában.
Elmúlik a kínos feszengés, és elmúlnak a végtelen
beszélgetések, elmúlik az éjszakai bepisilés,
az allergia meg az asztmás hajlam. Ami nem múlik el,
azt majd később kinövi a gyerek, amit nem nő ki,
ahhoz hozzászokik, mintha mindig is így lett volna,
majd elmúlik, ha elmúlik ő maga is. Elmúlik a frász,
amit a ház felett tízpercenként elhúzó repülők
moraja keltett bennünk, Úristen, ehhez nem lehet
hozzászokni, de pár hét múltán már észre se vesszük,
és azon töprengünk, a repülő lett kevesebb, vagy
csak mi szoktuk meg, ahogy az ember hozzászokik
mindenhez, ami nem múlik el. Elmúlik a múlt iránti
nosztalgiánk, és feltámad a múlttá vált jelen iránti
nosztalgiánk.
Ami nem múlik el, az is elmúlik,
lejár a szavatossága, elkopik, kilyukad, elkoszolódik,
nem indul többé, kidobjuk, eladjuk, elajándékozzuk,
újat veszünk helyette, az is elmúlik. Mert elmúlik
az újnak újszerű állapota is, a megkíméltsége,
használtas lesz, viseltes, hozzánk idomul,
kézhez szokik, kicsit kinyúlik vagy összemegy,
itt-ott behorpad, kihasasodik, megfakul észrevétlen.
Elmúlnak a színek, az ízek, a szagok, pedig élénkek
voltak, megszokhatatlanok, idegenek, mostanra
otthonossá szelídültek, egymásba oldódtak, a múlás
időzítője már dolgozik bennük. Elmúlnak a soha
vissza nem térő árzuhanások, az új generációs, hipermodern
típusok, a tomboló sztárkultuszok, az engesztelhetetlen
dühök, az ellenállhatatlan csáberők, a mindent kontrolláló,
elpusztíthatatlan kiskirályokból reszketeg aggastyánok
lesznek, járókerettel járnak, unokáik támogatják őket,
elmúlnak a felhős napok és a verőfényes napok.
Ami elmúlhat, az el is múlik, jobb a múlhatatlanba
fektetni be ingó és ingatlan értékeinket.

Vissza a tetejére