Fekete Vince

A középső birodalom; Jól nem igen de; Angyalkód

A középső birodalom
 
De hogy miért épp egy traktorban? Álmából riad
fel, aztán sokáig nem tud visszaaludni. Telefonja
képernyőjén, WhatsAppon képek futottak be éppen
egy híres üdülőhely ultramodern szállodájából, egy
fogadásról: banánliget, nagy kerek asztal, mellette,
elegáns urak és elegáns hölgyek társaságában, élénk-
piros álarcban mosolyog vidáman a szemben ülők
irányába; jó hangulat, könnyedség, öröm a még tánc
előtti (közbeni, utáni?), vagyis két zeneszám közti
pihenőben; ez nem derül ki. De hogy miért épp egy
traktorban? Ráadásul egy nagyváros közepén, ahol
alig van közvilágítás és koszos és szürke derengés
terjeng a forróságtól összesűrűsödött levegőben,
amikor megpillantja volt feleségét. Menjünk innen!,
álmodja riadtan, majd menekülni kezd, már nem
világos, hogy kiugrik és elszalad, vagy a traktorral
áll-e éppen odébb e furcsa álomban, miután sikerült
valahogy visszaaludnia az üzenet után, túl az éjszaka
közepén. És – újságolja másnap reggel a telefonba –,
miközben fogadásról, álarcról, táncról, banánligetről,
zenéről is szó esik, hogy a feleség egy ugrással hirtelen
elébe került, mire ő kétségbeesésében – hogy honnan, 
ne kérdezze – egy viking harcos fejdíszét öltve, nagy
szarvakkal a tetején, az üldözőjével, mint valamikori
életével, halált megvető bátorsággal szembefordult.
 
 
Jól nem igen de
 
Azt szokta kiáltani, hogy nem bírja
     tovább, előtte nem sokkal üzenetet
küld, hogy vajon beszélhetnének-e
     most, de nem muszáj, majd felhívja
 
és megkéri, hogy nem tudná-e inkább
     ő visszahívni, az elején még nagyon
fel van dobódva, újságolja a hétvégéjét,
     hogy milyen jól sikerült valami, amit
ő szervezett, hogy mennyire talált
 
a szó valakivel, mert Az pont olyan, mint
     ő, milyen, kérdezi, olyan, mint Én,
pont úgy gondolkodik, mint én, hogyan,
     kérdezi, hogyan gondolkodik, de azt
 
válaszolja, hogy pont úgy, mint ő, aztán
     kiböki hirtelen, hogy nem jó felé
mennek a dolgok, a mi dolgaink, kérdezi,
     a mi dolgaink sem, igen, de nem akar
 
most ezeken gondolkodni, mondja, és
     megsértődik, lehangolódik, elment
a kedve az egész telefonálástól, kiáltja,
     már azt is megbánta, hogy beszélgetni akart,
 
s hogy hagyja most magára, saját magára,
     gondolkodni, élni, egyedül, önmagában…
 
 
Angyalkód
 
Miért félne a beszédtől, miért fél-
ne, ha felhívná, miért rejtőzik fel
     nem vett telefonok, megvála-
     szolatlan levelek, sms-ek mögé,
miért fél szembesülni a szavakkal,
mitől tart, hogy el kellene mondania
     mindazt, amiről eddig hallgatott,
     attól, hogy nem merne, nem
tudna nem őszinte lenni, hogy el kel-
lene ismernie, hogy nem tudta végig-
     vinni, hogy türelmetlen volt, és igen,
     elege lett, s hogy miért nem szemtől
szemben, ő, aki mindig is büszke volt
egyenességére, őszinteségére, hogy
 
be kellene vallania, hogy átverte, hogy
elárulta, hogy kiköpte az egészet, aki
     voltak, és úgy érzi magát, mint egy
     balladában, töredezett, hiányos, ki-
hagyásos, elhallgatásos az egész, mert
erre sem válaszol majd, mint az előtte
     levőre sem, amikor éjjel felriadt,
     s azt álmodta, hogy lefeküdt valaki-
vel, és most akkor elküldi tegnaptól
egy hétre az angyalkáit, akik többet,
     jobbat… mindent elmondanak, amit
     annyi idő alatt ő nem tudott, egy hétig
lesznek ott/itt, üzente, egy hétig, s egy
újabb hétig, évig, évszázadig majd újra hallgat…

Vissza a tetejére