Perszephoné születése; Alámerülés a Sztüxben
Perszephoné születése(Majd Zeusz odaajánlja lányát Hadésznak)
Elhullott vadak csontjából
rakjatok palotát, finom
mohából ágyat vessetek,
ma Démétér megszüli
gyermekét. Leány lesz,
suttogják a kövek, az avar –
a közepénél fogva vette fel
leejtett kendőjét az anya.
Magasra röppennek a
darvak, és nagyot csobbannak
a lucskos égben, elfolyik
a magzatvíz. Lüktetnek a fák,
ütemesen tágulnak évköreik,
megroppan kérgük, és sietve
jönnek a dúlák mindenfelől, puha
kezük zsenge pázsit, homlokuk
verejtéke hideg üvegen
kicsapódott pára. Már távolról
látják a vajúdó istent, de mire
odaérnek, lassan beköszönt a nyár.
Alámerülés a Sztüxben
Itt vagyok, valahol
mégis ottmaradtam,
elhagytam magam,
elhagylak téged,
titeket. Magam vagyok,
mégsem egyedül: idegenek
lelke tapad hozzám,
bizseregnek, mint
a kocsmazaj zsibbadt
végtagjaimban. Alámerülünk
a Sztüxben, velük fekszem
és velük kelek fel,
tort ülünk együtt, és
ünnepi orgiát, száz
kéz tépi ruhám és hajam.
Mint oszló dög egy
autópálya szélén,
fekszem a zsongásban,
hangokkal és fényekkel
átitatott falak között valahol
már kihirdették a végítéletet.
Vissza a tetejére