Megszabadulni a hagyatéktól (Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes)
Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes. Kalligram Kiadó, Bp., 2024
Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című kisregénye első ránézésre egy botrányregény tüneteit mutatja. Az írónő debütáló kötete így már a kezdetektől játszik az olvasói elvárásokkal. A szexjelenetek és fantáziálások garmadája eszköz, a híradóba illő csalási ügy háttér, az ügyesen felvázolt, de elsőre sztereotipikusnak ható figurák alapozások a komplex emberi kapcsolatok, generációs konfliktusok és kitörési kísérletek ábrázolásához. A tudatosan felépített, sűrű szöveg a psziché pontos ismeretéről árulkodik, miközben fanyar humorával, ritmusával végig olvasmányos marad.
A kötet fejezetei váltakozva mutatják a két főszereplő hétköznapi szemlélődéseit, amelyekből kiderül, hogy mit képesek látni egymásból, magukból és az őket körülvevő emberekből. Szilágyi Balázst és Malik Olgát látszólag csak a munkahely köti össze, véletlenül kerülnek egymás vonzáskörébe. Balázs csalástól sem visszariadó, negyvenhét éves pesti ügyvéd, aki pénzben méri a sikert. Magabiztos, de kapcsolataiban felületes, manipulatív érdekember, szemlélődéséből hiányzik az önreflexió. Ügyvédjelöltje, a harminc felé közelítő Olga viszont visszahúzódó, könnyen elpirul, így tehetsége ellenére nehezen érvényesül. Szorongó maximalista. Pontos megfigyelései vannak az őt körülvevő emberekről, és gyakran elveszik a gondolataiban.
A hasonló élményanyag, közös problémák nélkül valószínűleg sosem keltenék fel egymás figyelmét. Az iroda diplomás középosztálybeli közege egyikük számára sem adott, az idegenség és helykeresés a párkapcsolatukra is kiterjed. Olga csonka családban és szegénységben nőtt fel, Balázs az első diplomás a családban. Hátterükkel mindketten küzdenek, Olgát alkoholista anyja húzza folyamatosan vissza, Balázs „vidékiesen” kisstílű családjától már egyszer elhatárolódott, de anyja hagyatéki tárgyalása miatt újra küzd az érzelmekkel. Olgához hasonlóan Balázsnak is megvan a maga alkoholistája gyerekkori barátja, Mansour Zoltán személyében.
A karizmatikus, de lecsúszott Manszúr a főszereplők egyfajta keresztmetszete. Balázzsal együtt ügyvédként próbálnak kitörni a kazincbarcikai közegből, viszont Manszúr olgai mélységből indul. A bántalmazó, folyton részeg apja csak a bukást várja tőle. Akár Olga, ő is félig magyar, de míg Manszúrt szíriai háttere miatt cigánynak vélik, Olga vonzó, szőke hajat és fehér bőrt kap az ellentmondásos történetekben létező szlovák apától. Végül Manszúr lesz a megtestesítője annak, amiért több-kevesebb sikerrel és tudatossággal mindannyian küzdenek, hogy viselkedésükben is hátrahagyják a családi örökséget.
Manszúr egyfajta két és feledik főszereplővé avanzsál. Jelenléte és mélypontra érése sokkal jobban összefonódik a főszereplőkével, mint bárki másé. Bár neki nem jár saját gondolatfolyam, az erős, néha monologizáló párbeszédeken keresztül többet megtudunk a nézőpontjáról, mint amennyit Olga vagy Balázs megfigyelésein keresztül érzékelnénk belőle.
A szöveg javára válik, hogy ez a privilégium csak Manszúrnak jár. Így az akár pár mondattal tűpontosan felskiccelt mellékszereplők egyszerre szolgálnak a főszereplők jellemrajzaként, és az őket foglalkoztató témák árnyalásaként. Balázs felesége, Lizi, például alig több, mint egy valaha modellszépségű, jómódú háziasszony úri hóbortokkal. Olga ennél sokkal összetettebb vőlegényt lát: Bánk türelmes, higgadt, gondoskodó, tényleg szereti Olgát, de azt már nem akarja végiggondolni, hogy miért. Ennek ellenére Balázshoz és Manszúrhoz hasonlóan szexuálisan mégis tárgyiasítja menyasszonyát, vagy a bevásárlással együtt elvár olyan női szerepeket, amelyekkel Olga nem azonosul. Bánk viszont ellenpont is, a megtestesítője annak, hogy milyen felső középosztálybeliként felnőni, magánorvoshoz járni, háromfogásos vasárnapi ebédet enni porcelántányérról. Olga emiatt épp annyira betolakodó leendő anyósa otthonában, mint Lizi és a pestisége a kazincbarcikai házban.
A kötet nemcsak a mellékszereplőkkel teremt párhuzamokat, vagy épp világít rá ellentétekre. Tárgyak, motívumok, mondatváltozatok hasznosulnak újra különböző kontextusban, miközben a szöveg játszik az olvasói elvárásokkal, ezzel is segítve az újrakeretezést. A berendezési tárgyak jelezhetnek státuszt vagy elvárásokat: Olga számára a pepcós falvédő még nem, de az IKEA már gazdagság. Balázséknál a praktikusságot nélkülöző katalóguskonyha a törékeny családi békét jelképezi, az átrendezések Balázs kiszorítottságát a háztartásból. Máshol egy foltos fotel az apa eltüntetett emléke.
A jól adagolt asszociációknak és az alig észrevehető ismétléseknek köszönhetően a mindent átszövő kapcsolatok nem terhelik le a szöveget. A tehermentesítéshez persze nem árt a szöveg sötét humora sem, ami hol groteszk jelenetekben, hol frappáns megjegyzésekben tör a felszínre. A frappánsság egyébként is jellemző a regény rövid bekezdéseire. Az író nemcsak karaktereket épít könnyedén pár mondatból, környezetleírásaiból egyszerre rajzolódik ki egy otthon és annak a lakója is. De érzésekről, élethelyzetekről legalább ilyen pontos lenyomatokat készít.
A finoman megteremtett gondolati társításokból és mesteri érzékletességű leírásokból jönnek létre a szöveg csúcspontjai. Ezek a szembeállítások ágyaznak meg a traumagubancokból következő, legkevésbé sem evidens pszichológia megfigyeléseknek, amelyeket jó érzékkel csíp nyakon Schillinger Gyöngyvér. Ilyen például Olga önmaga számára is érthetetlen menekülési vágya a nyugodt, jómódot biztosító kapcsolatból, az ösztönös kényszer, hogy lenullázzon mindent. De miért ne ez lenne a világ legtermészetesebb reakciója annak, akinek a rossz az otthonos?
„A nyugalom narancssárga színű, mint a buddhista szerzetesek ruhája.
Narancssárga volt a vékony sötétítőfüggöny gyerekkorában. Beletemette az arcát, és azt játszotta, hogy ki kell venni a függönyön át a játszóteret, fákat. Mindennek áporodott szaga volt, a sarkokban pókháló. Gyerekkorában azt hitte, ilyen az otthon, a pókok, a por, foltok, kilöttyent üdítő, átvérzett lepedő, szagos függöny része az életnek, és ők csak helyet csinálnak maguknak a koszban.”
A jó érzékkel adagolt megfigyelések között a túlhasználás csapdájába talán csak a szexualitás esik. Balázs fantáziálása indikátora ugyan annak, hogy a pusztán testi vonzalom hogyan válik érzelemmé inkább Olga ideája, mint Olga iránt, de ehhez kevesebb maszturbálás is elég lenne. A szenvedélymentes jelenetek kontrasztot képeznek Olga nagyanyjának szellemi hagyatékával, a szerelmi ponyvák világával is, viszont a motívum valamelyest hatását veszti annak kimondásával, hogy a szex a szenvedésből a kijárat. A szexualitás szinte állandó jelenlétének köszönhetően viszont súlya lesz a hiányának. A hátsó szándék nélküli fizikai kontaktus a kiteljesedése annak, hogy mely szereplők képesek valóban kapcsolódni egymáshoz.
A kapcsolódás ígérete a kötetszerkezetben is visszaköszön. A fejezetek narrációja a főszereplők belső világához hasonlóan izolált. Balázs és Olga szemlélik egymást, betüremkednek egymás gondolataiba, de egy kivétellel minden fejezetben csak egyikük nézőpontjából. A kivételben Olga szemszögéből Balázséra váltva látjuk azt a pontot, amikor legközelebb tudnak jutni a másik megismeréséhez.
A tudatosan és könnyedséggel használt írói eszközöknek köszönhetően viszont értőbb olvasói szemlélődéssel ajándékoz meg a regény, mint ameddig Balázs és Olga el tudnak jutni. Ha szimpatikussá nem is feltétlenül, érthetővé és sajnálhatóvá válnak a főszereplők. Szurkolunk nekik, hogy felül tudják írni a hagyatékot, a törtető elmagányosodást, az önbeteljesítő bukást. Ez a feladat viszont nem kevés tudatosságot kíván, hiszen nyakon kell csípni a szülőktől átvett frázisokat, vagy épp el kell jutni odáig, hogy rohadjon meg valaki, még ha nem is az összes.
Vissza a tetejére