(1. Darvasival a meccsen)

Előttem két lány, helyesek, látszik, hogy mindent tudnak a csapatról, nem annyira hangosak, szögletnél előveszik a kulcscsomójukat és csörömpölnek. Új divat a Bundesligában, elég finom, csörögnek, csupa német zeneszerző. St. Pauli városnegyed, egy rémhatalmas szobor-Bismarck néz lefelé a Reeperbahnra meg a David-Erich-Gerhard Friedrichstrae nagy szabadság-négyszögére. Groe Freiheit. Odébb kicsivel, Heiligengeistfeld, Budapester Strae, a pálya: a St.Pauli játszik otthon, másodosztály élboly, ha győznek, majdnem biztos feljutnak. A Zwickau ellen, akik rendes frusztrált osszikhoz méltó szorgalommal engedelmesen szedik ki a hálójukból a labdát. Öt sima. A közönség örül, kiabál, söröz és sájszézik, van karlendítés, halálfejes lobogó, barna szerelés, bunkók persze, vadulnak is, de valahogy nem vadak. Mégsem vadak. A kerítésnél fiúcskák mamával, kislány apja nyakában, nincs árok, futópálya, a gyerekek néha benyúlnak és megcsiklandozzák a kapust. Nincs ok rá, hogy ne, de nem fél senki. Hullámzanak, gyorsan körbeér, kicsi pálya, nagyon élvezik, a góloknál is jobban, mert a gólt igazából csak visszajátszva élvezik. Majd otthon, a tévébe’. Itt inkább mégis azt, hogy jön a hullám, ahhoz előbb lebegtetik a tenyerüket, fölugrálnak, aztán le, és kész, így körbe-körbe, héé-áá-héjipijíí, Hamburg, Hamburg-Sankt-Pauli. A 10-es a legügyesebb, nemigen sztárolják. Ha akad egy jobb megoldás, tátognak és hörögnek. Az egyik lány hullámzás közben megcsúszik, beüti a lábát, azt gondozza a környék. Épp gól, akkor abbahagyják a gondozást, röviden vidámkodnak, majd gondoznak tovább. Mögöttem a Darvasi, meg egy felpolcolt karú, hasas német, ha forgolódik, a fejemet ütögeti a gipsszel, amikor gól van, egy darabig verdesi a másik kezével a Darvasi hátát, Darvasi meg rezignáltan tűri. A negyedik gólnál már nem verdesi. Beáll egy fekete a hazaiakhoz, rögtön le is fordul a védőjéről, majdnem belövi, annak külön örülnek. Prolicsapat, proli és alternatív, erre rá is játszanak, még rendes óra sincs a pályán, és az eredményjelzőn kézzel cserélgetik góloknál a számokat. Leakasztja a négyest, meglengeti, boldog üvöltés, aztán egy nagy ötös leng, üvöltés, felakasztja. A helyi Fradi, helyi fradisták, de. A Fradi azért kitömné őket. Meg aztán a fradikeménymag is szétkapná ezeket a füveket-halakat.

(1995. május 26.)

(2. Isabellel a meccsen)

Szombaton kimentem a Neckar-Stadionba a VfB Stuttgart-Borussia Mönchengladbach-meccsre. A Stuttgart a 8. helyen áll, az ötszörös német bajnok, UEFA-kupagyőztes M’gladbach pedig az utolsó. Itt játszott valamikor Günther Netzer, a kedvencem, hát most nem játszik. Játszik viszont a Stuttgartban Lisztes Krisztián, méghozzá kezdő ember. Egy kis köpcös fogja, 35-ös mez, neve Eberl, vagy nem épp fogja, inkább csak szemmel tartják egymást. Lisztes baloldalt, meglehetősen üres térben mozog, nemigen kerül át máshova. Igazi középpályás cseleket csak tőle látni. Nem sokszor, mondjuk háromszor, de háromszor igen. A 19. percben két csellel átszlalomozza magát a tizenhatoson, ráteszi, a kapusról kijön a labda, visszakerül elé, jobb belsővel a bal kapufa mellett bepofozza, aztán fut boldogan a szögletzászló felé. A hangosbemondó rosszul mondja a nevét. A tévé ran c. műsorában jól. Ő teszi be a szögleteket, az oldalvonal mellől a szabadot, egyszer pedig Balakov legurít neki egy rendes szabadrúgást. Rárúgja, nem épp rossz, de veszélytelen. Két hölggyel vagyok, Ilse, a nagymama és Isabel, a tíz éves unokája. Ők Bobic-hitűek. Kérdem a nagymamától, hogy - ez a szó jutott eszembe, és nem a Bobicra gondoltam - nem veszélyes-e, de látszik rajta, hogy nem érti a kérdést. Akkor vagy tényleg nem, vagy pedig ennyire nem tudok németül. Különben a Bobic se veszélyes, egy fejes, aztán még egy, mellé, a közönség némileg tüntet ellene, a meccs után a sörözőben soha többé Bobicot-hangulat. Lisztes nem jön szóba. Sem így, sem úgy. Kedélyes dülöngélés, csöpp probléma sincs, békében sörözünk a nagymamával, Isabel kólázik. Mindenféle feliratos trikókat hordanak a csávók, abban dülöngélnek, főleg 11-es Bobicot, ő (asziszem csak volt) a kedvenc, de 10-es Balakov-, 4-es Berthold-, 20-as Soldo-, 5-ös Verlaat-, 7-es Djordjevic-trikókat is látni. Utoljára nem tudom, mikor voltam meccsen. Talán Darvasival St. Pauliban, és nagyjából akkor írtam utoljára fociról, a Magyar Narancs-sportrovatos aranykorban. Talán nem határoztam el, hogy máshova ilyesmit nem, de úgy van olykor, hogy noha mintha én döntenék, pedig a dolgok maguktól dőlnek szerteszét. Néha megjegyzi Bakács Tibor, hogy az ÉS sportrovatát direkt rám gondolva találták ki, ez persze szörnyen hízelgő, viszont lehetséges, hogy másnak is ezt mondja. Figyelem, látok-e Lisztes-trikót is, 22-est, de nem látok. Igaz, Akpobori sincs. Ma ő sem annyira villódzik, van egy szólója, az nem megy be, meg egy kapufa-alumínium, marha nagyot dörren. A másik fekete, a 18-as jobboldali védőjátékos Thiam meglepően (engem legalábbis meglepően) jó, vagy inkább gyors (de az jó, nem?). Ezt csupán azért írom így külön, mert egyszer elrúgja az egyik lábával a másik elől a lasztit, ami megeshet a legjobb családban is, viszont én pl., hogy ezt a példát hozzam, még egyszer se rúgtam el. Na jó, lehet, hogy egyszer. A 60. percben Balakov két védő mellett befelé húz, nagy erővel belövi, akkor mintha eldőlt volna a meccs. Aztán mégsem dől el, mert Frontzeck szépít, a M’gladbach nem hagyja, beáll a kicsit rozzant Polster is, lehozzák Pettessont, a csapatuk legjobbját, ezt nemigen értem, viszont nincs is mit érteni, mert a csereember, bizonyos Ketelaer, a 92. percben kiegyenlít. Hogy gondolt-e arra, bírja kérdezi tőle a riporter, hogy ez lesz a végén, mire a Ketelaer három mondata: Tulajdonképpen nem. Valószínűleg nem. Egyáltalán nem. Két perccel az egyenlítés előtt az edző, Rainer Adrion behozza Risticet Balakov helyett, ehhez a cseréhez a gólnak nincs köze. Lisztesnek sincs. Lejön Akpobori és Djordjevic is, Lisztes végig játszik. Én is, nyilván mert igazságtalan vagyok, először a legszívesebben lehoznám Balakovot, aztán az utolsó pillanatban meggondolnám magam, és mégse hoznám le. Mert igaz, hogy negyed órákra simán eltűnik, de az van, hogy jelentőségteljesen tűnik el. Egyébként mindent jelentőségteljesen csinál, ha eladja a labdát, azt is. Látjátok, fiúk, így kell eladni. Azért ront, mert először is mi közöd van hozzá, kis haver, amúgy is hihetetlen, hogy elrontottam, ilyen még nem volt, nyilván kisebb összeesküvés történt az égben. Lisztesnek van mindösszesen két eladott labdája (igaz, abból a kettőből gólhelyzet lesz), a többi rendben, megmozdulásait jellegzetes német hörgéssel díjazza a köz, mintha fél stadionnyi embernek egyszerre lépnének a nyakára, az összkép mégsem meggyőző. Szerintem a mezőny egyik legjobbja, ez azonban így nem jön át. Fut, sőt nyargal, odateszi a lábát, olykor le is adják neki, ám ezt valahogy nem követeli ki magának. Balakovnak nem lehet nem odaadni, már mindig is nála van, miért, hol legyen?, beküldi vagy elszórja, majdnem mindegy abból a szempontból, hogy legközelebb majd megint leadják neki. Föl se merül, hogy nem. Lisztesnél fölmerül. Pedig nagyjából megjátssza, az pedig akkor általában elég érdes is, csak nem üt át, nem ragad meg, újra és újra meg kell történnie. Nincs bebizonyítva. Külön-külön be van bizonyítva, csak egyben nem. Balakovot eleve felrúgják, ha bírják (ahogy az Albertet vagy a Törőcsiket rugdosták örökké), pusztán mert akceptálják. Kis-Balakov, mondja a ran Lisztesre, hát, még kicsi. Meg kellene tanulni, ahogy Varga Zoli mondta, hogyan muszáj futni a Bundesligában, és az még nincs meg. Csomó minden megvan. A stadion szép, födött nézőtér, hűvös, néha kisüt a nap. Sör príma. Ettem virslit is. 23 ezer néző. Vezette Steinborn, jól.

(Stuttgart, 1999. március 20.)

(3. Periklészel a meccsen)

Az Olympia-Stadion abszolút a régi, 1936-os dizájn, csak alaposan lepattant. Most kezdik megcsinálni, ki vannak plakátozva a tervek, Leni Riefenstahl sem ismerne rá. Megyünk Perivel megnézni a Herthát, vagyis ő inkább a Wolfsburgot, én pedig a stadiont, meg Király Gábort és Dárdai Pált. Perikles Monioudis, ahogy a nevéből félig-meddig kitűnik, német író, öt-hat éve berlini, Svájcban született, egyszer együtt voltunk egy Wiepersdorf nevű keletnémet falucskába, nagyokat pingpongoztunk, simán elkentem. Viszont játszott ellenünk tavaly a frankfurti könyvvásáron a német íróválogatottban, akiket simán elkentünk volna, ha ő nincs, mert így csak göröngyösen kentük el őket, a Peri három gólt rúgott, és remek volt. Nagy szív. Majd jön magyarul a könyve, akkor egyéb is kiderül. Most az a program, hogy február 10., tavaszias vasárnap fél 4, Bundesliga-meccs. Gyönyörű napsütés, úgy ülünk, szembe süt, de jó. A Wolfsburg zöld, zöld farkasok, ugye, az edzőt pl. Wolfgang Wolfnak hívják, a városka Hitler alatt felvirágzott Volkswagen-birodalom. A Hertha Berlin kék, de ez félrevezető, mert van egy kemény-szélsőjobb(nak mondott, bár némi szokásos karlengetésen kívül igen békés) mag. Csupa csúnya ember, elcsigázott prolik, némiképp unter, de nem vadulnak. Pedig (simán, ugye) kikapnak otthon, noha a Wolfsburg kiesés-veszélyes, a Hertha meg, ha nyerne, az már 4. hely. De nem úgy megy, végig a farkasok támadnak, a hazaiak csak kaszálnak, a bíró sípolgat, a közönség sííí-rííí, du Arschloch-ozik, ez a leg-keménykedés. Az Arschloch a németek anális fixációjának szép kerek jele, Schi-Ri pedig Schiedsrichter-t jelent, ezt még nem hallottam, le kell fordítani. Szép gólok, Juskowiak kettőt rúg, Király csak nézi. Egyszer kimozdul a félpályáról teljesen egyedül kapura törő kilences elé, aki ijedtében csúnyán melléemel, na ez biztos a tekintély miatt volt így. Egyébként amikor a magyar játékosok Berlinbe kerültek, Perikles azt mondta, hogy szerinte semmi esélyük csapatba kerülni, ehhez képest teli volt a stadion 1 KIRALY feliratú trikós gyerekekkel. Viszont Dárdai nem játszik, ez 1:1. Igaz, Király sem annyira, a meccs elején nagyjából a térfél közepén lemegy angolspárgába, néhányszor elrúgja a labdát, egyszer olyan rosszul, hogy utána egy védő csak szabálytalanul tud menteni, és ebből a szabadrúgásból lesz az első gól, na de mindegy. Aztán a bíró a kitartó arslohozás ellenére a végefelé ad egy kegyelem-tizenegyest, de ez sem segít. Hertha BSC-Wolfsburg 1:3. Berlin, kb. 30 ezer néző, vezette Herr Segglyuk, jól. Lemegy a nap, telihold van. Egy doboz fél literes Regensten Pils 55 Pfennig.

(Berlin, 2001. február 11.)