Iga
Főszereplőnk a távolsági buszra várt, egy falu központjában, a Balaton felvidékén. Tetszett neki, hogy itt a fedett melegedőben a helybéli lelkes értelmiségiek ingyenkönyvtárat rendeztek be, amíg nem jön a buszod, olvashatsz, egy-egy példányt magaddal is vihetsz, ha cserébe adsz – hozol, itt hagysz – azonos számú nyomdaterméket. Midőn a gyerekkorában híres szovjet regényt lapozgatta, gondolatai elkalandoztak. Azsajev: Távol Moszkvától. Az apjának megvolt ez a vaskos kötet, a szürke álvászon borítóban. Igen, elolvasta, nagy nehezen. Moszkvából idekeveredő mérnök csetlik-botlik e távoli vidéken, a munkások gyakran kinevetik, de szeretettel. Azért küzd, hogy szocialista rohammunkával fölépüljön a gyár vagy üzem vagy mifene, és ő mehessen vissza a frontra harcolni az ellenséggel.
Gyerekfővel nem fogta föl, hogy talán büntetésből küldték ide a mérnököt, s a helyszín Szibéria, talán finom, burkolt célzással a Gulag-munkatáborokra. Amúgy a szocialista realizmus és a sematizmus egyik alapkönyve. Lehet, hogy újra el kéne olvasnom? – éppenséggel vihetné. Csakhogy nincsen csereértéke. Ráadásul eme ódon nyomdatermék erősen dohányszagú, és akkora, hogy nyolc napon túli testi sértés okozható vele.
Na jó – visszacsúsztatta a helyére. Tudott lemondani. De mindenképp szeretett volna magával vinni valami emléket innen. A legfölső polc peremén pici fehér tárgyba ütközött a mutatóujja, leverte, magasakat ugorva pattogott a viharvert szőnyeg borította kövezeten. Dobókocka! – az egyik kedvenc tárgya. Látta, a hatos volt fenn. Szerencsém lesz. Ekkor öt-hat tagú társaság lépett a melegedőbe, ezért gyorsan zsebre vágta. Amazok németnek bizonyultak, zajosan vizsgálgatták a gyűjteményt, találtak a sarokban az anyanyelvükön nyomtatott köteteket, megörültek, egymás kezéből kapkodták a példányokat.
Egész úton hazafelé azon gondolkodott, ugyan miért s hogyan került a megállóba a dobókocka. Az egyik tenyerébe hajigálta, nem ment könnyen, rázott a busz. Háromszor is hatost dobott. Mi a frász, cinkelt? Nem. Utána jött a többi szám, összevissza.
Már a Veszprémet elkerülő útszakaszon vette észre, hogy a négyes sarkába odafirkantották kék filctollal: IGA. Hm. Vajon ki s miért írta rá, láthatólag kapkodva.
Ráért töprengeni rajta. Várpalota, Inota és Pét, a három szocialista város egyesült. Fekete-fehér fotó képaláírása volt ez a felső tagozatos történelemtankönyvben. A fura, egymáshoz simuló szürke betonkürtő látványa örökre beleégett az agya emléktárába. A szövegből kiderült: hűtőtornyok. Most elhalad mellettük az autóút.
IGA. Iga. Ööö… – eszébe jutott, hogy a jóga (yogim) állítólag azt jelenti: járom. Nyilván, mert a jóga fegyelemre tanít. Olvasta valahol. Azért más a járom, és más az iga. Vagy mégsem? Előhúzta a mobilját. A mai napig hozsanna harsant az agyában, amikor e készülékkel hozzáférhetett az emberiség összegyűlt tudásának javához. Röpke billentyűzés nyomán kiderült, rokon értelmű szavak.
A járom vagy iga a szarvasmarha befogására szolgáló eszköz. Ezért nevezik a beléje fogott ökröt jármos ökörnek. Megkülönböztetnek fej- és nyakjármot, a fejjárom homlokjáromra és tarkójáromra oszlik. A járomnak ez a három fajtája lehet egyszerű (féljárom) vagy kettős, így tulajdonképpen hatféle jármot lehet megkülönböztetni. Nálunk csak a kettős nyakjárom terjedt el, ezt külföldön magyar járomnak nevezik. „Rozgonyi Piroska föltette magában, / Hogy megtöri szívét fájdalmas igában… / Feleségül mégyen Lőrinchez azért is.” (Arany János) „Nehéz iga a vénség.” (Mikszáth Kálmán)
Huh… megint tanultam valamit, gondolta. Noha már tapasztalta, az ilyesformán beszerzett ismeretek olyanok, mint amikor az egyetemen vizsga előtt szívja magába az ember az anyagot. Nyolc napon belül gyógyul.
Rendben, de mi indít arra valakit, hogy egy közönséges fehér dobókockára ráírja a szarvasmarha befogására szolgáló eszköz nevét? Inkább az elvont értelem tájékán keresendő a magyarázat, szögezte le önmagának.
Nekilátott, hogy kifundálja a lehetséges históriát. Nagyobb társaság érkezik Balatonszepezdre, hosszú hétvégére. Fiatalok, boldogok. Házaspárok, szerelmesek, néhány úgynevezett szingli. A strandon pecsenyebarnára sülnek. Á, nem valószínű, ilyenkor még nem elég meleg az idő a fürdéshez. Inkább a tágas teraszon napoznak, a nők az újabban divatos merész bikiniben, amelynek az alsója hátul csak egy csík, födetlen a seggük. Keveset beszélnek, ki-ki a telefonját bűvöli. Egy szolgálatkész férfi italokat visz mindenkinek. Bort? Sört? Nem, csavarhúzót, az, ugye, viszki és narancs, ha nem tévedek.
Ismét a Wikipédián kötött ki, és persze tévedett. Dugóhúzó = vodka-narancs. Aha.
Na szóval, isznak, esznek, míg bealkonyodik. Aztán játszanak. Most mutasd meg!-et. Az eljátszandó szó a JÁROM. A férfi, aki most is osztogatja az italokat, segíteni próbál a partnerének, és amikor odanyújtja a koktélt, a kistányéron ott a pici dobókocka. Ám a copfos nő – foglalkozása: a főnök asszisztense – nem veszi észre a föliratot. Így kikapnak.
Idáig jutott, amikor elhagyták Székesfehérvárt. Elégedetten szuszogott. Úgy érezte, jó munkát végzett. Konyec filma. The End.
*
A lengyel túrabusz az isten háta mögötti település kellős közepén rohadt le. Az utasok zúgolódva szálltak ki, haragjukat a sofőrre zúdítva, aki tehetetlenül vonogatta a vállát. Együttérzett a sok peches honfitárssal. Befizettek a méregdrága háromnapos kirándulásra, ami valójában csak a fele volt, a többi az utazás. Nincs annyi eszük, hogy kiszámítsák, meddig tart a Krakkó–Pozsony–Budapest–Balaton-táv egy ilyen otromba és lomha járművel? Amit ritkán szervizelnek, így kiszámíthatatlan, mi lesz most. Ha van némi szerencsénk, nem az akku dobta be az unalmast.
A társaság körbejárta a szabálytalan útkereszteződést. Étterem zárva. Mutatós házak. Távolsági busz megállója, nett épület, benne sok könyvespolc meg egy pianínó.
Iga Gałczyński félrehúzódott a többiektől. Zúgott a feje, enyhén remegtek a lábai. Szívesen megosztotta volna a panaszát valakivel, de senkit nem ismert a csoportból. Úgy volt, hogy Andrzejjel jön erre a víkendre, a pénzt felesben fizették be. Csakhogy két nappal korábban Andrzej lebukott. Kiderült, hogy végig két kapura játszott. Viszonya volt Ewa Wozniakkal, aki Iga utcájában lakott, s valamennyire barátnőztek. Na, ennek is vége. Vége mindennek.
Iga egy angol írónő könyvét hozta magával, hogy legyen mit olvasnia a hosszú úton. Virginia Woolf. A vallomásszerű regény arról szólt, hogy egy nőnek, ha alkotni akar, mindenekelőtt saját szobára van szüksége, amelyet magára zárhat, és a családtagoknak tiszteletben kell tartaniuk, hogy ott ne zavarják. Igának még sose jutott saját szoba, pedig műfordítónak készült, és az is alkotó tevékenység, ha jól csinálják. Íróasztalt se vettek neki, ölében nagy alakú spirálfüzettel fogalmazgatta mondatait néhai apja töltőtollával, amely gyakran megfolyósodott, ha már kevés volt benne a tinta. Ilyenkor lepecsételte a ruháját, rosszabb esetben a fotel huzatát, s hallgathatta az anyja rikácsolását, hogy ő nem képes vigyázni semmire.
A turistacsoport előző este szétszéledt a magyar főváros bulinegyedében. Iga maradt a háromcsillagosnak hirdetett szálloda presszójában, a füzetével és a tollával. De túl nagy zajt csaptak a vendégek. A szomszéd asztalnál svédek vagy finnek mulatoztak. Lengyel konyakot ittak, itt az volt a legolcsóbb rövid. A címkéje szerint Wozniak… az a kurva Ewa, hogy rohadna meg. Iga sírva fakadt. A skandinávok nyomban a pártfogásukba vették, belediktáltak egy pohár konyakot, vigasztalták a maguk nyelvén és angolul, amelyet röhejesen törtek.
Idővel Iga elfogadott még egy konyakot. Kevés vártatva ott termett egy szőke, vállas férfi, lengyelül szólt hozzá: Szia, te itt? Bizony, én itt. Mér nem jöttél velünk? Igának ekkor esett le, hogy ez a srác is a túracsoport tagja. Vállat vont: Én csak… – nem fejezte be: kicsit egyedül akartam maradni avval a nagy sebemmel.
A következő rundot a férfi – kiderült, hogy Jerzy – állta. Iga lassacskán megvigasztalódott. Andrzej menjen, és szarjon a kalapjába, gondolta. Eme idiómát Wirginia Woolf könyvéből tanulta.
Amikor a presszó zárni készült, Iga éppen suttogva mesélte Jerzynek, hogyan alakult a párkapcsolata, és milyen gyászos véget ért. Históriája közepén tartott. Jerzy szörnyülködött. A skandinávok elszivárogtak. Ahogyan az idő is.
Jerzy szelíd határozottsággal rávette Igát, hogy folytassák a beszélgetést, nagyon izgalmas és tanulságos. Igának jólesett kiöntenie a szívét. Jerzy szobájában kötöttek ki. A minibárból kiitták a miniüvegeket.
Wirginia Woolf az egyik fejezet közepén tárgyilagos mondatban közölte olvasóival, hogy őt az unokatestvére megerőszakolta. Pont. Témaváltás. Iga éppen akkor ért ehhez a részhez, amikor a busz Budapest határához érkezett, amit a társaság megtapsolt. Iga behajtotta a kötetet, hátradőlt. Próbálta elképzelni, hogyan történhet a megerőszakolás. Ha az ember lánya összeszorítja a combjait, kitarthat… vagy nem?
Jerzy semmiféle agresszív lépésre vagy mozdulatra nem vetemedett. Egyszer csak egy dobókockával kezdtek játszani. Akinek alacsonyabb szám sikerül, leveszi valamelyik ruhadarabját. Izgi, de ártalmatlan szórakozás, gondolta Iga. Amikor már csak bugyi és melltartó volt rajta, a férfi még szinte teljesen fel volt öltözve. Ekkor simogatni kezdte Iga vállát. Nyakát. Tarkóját. Finom, suttogta ő.
Mire észbe kapott, Jerzy lerántotta a sliccén a cipzárt, kivette a hímtagját, s Iga bugyiját félretolva, behatolt. Na! Ne! Kérlek! – kiáltotta Iga. De nem képezte meg a szája ezeket a szavakat, addigra hátba vágta az éles fájdalom. A lelki mellett a fizikai. Túl gyakorlatlan volt a testiségben. Igyekezett félretaszítani Jerzyt, nem bírt a túlerővel. Na, bazmeg, förmedt rá egy égi hang (onnan sejtette, hogy nem Istené, hogy női), ilyen a megerőszakolás!
Az volt a legszörnyűbb, hogy amint a férfi lefordult róla, elégedetten horkantott, és kis híján elaludt. Iga oldalba vágta: Jerzy, az anyád kínja, te belém élveztél? A férfi ásított, á, nem rántott hús… tudod!
Igának csak lassan esett le, hogy ez mit jelent. És ha teherbe ejtettél? – vetette ellene bágyadtan. Á… nem hinném – a férfi fölült –, na, későre jár, hunyjunk is valamennyit, megyek, szia – s hozzáfűzte hibátlan kiejtéssel: See you later alligator.
Iga nem tudta, hogy Jerzy évek óta Angliában keresi a pénzt, pincérként, állandó éjjeli műszakban.
For a while crocodile! – fejezte be Iga a mondást a férfi hűlt helyének.
A reggelinél Jerzy odacselezte magát a lány asztalához. Békítően megérintette a térdét. Iga durván arrébb lökte a kezét. Erre a férfi bocsánatkérőn mosolygott, s Iga kezébe nyomott valamit, majd átült máshová.
A dobókocka. Hogy van pofája… rohadjon meg.
Amikor a busz lerohadt az isten háta mögötti faluban, Iga a könyvtárnak berendezett megállóban eldobta a dobókockát. Észre se vette a négyesen a kék filctollas feliratot: IGA.
Négyes volt a szobaszáma. Ha föltűnt volna neki, talán értékeli e parányi szellemességet. A történtek dacára.
Az élet = IGA. Az iga = ÉLET, juthatott volna eszébe. Ha tudna magyarul. Szeretett játszani a szavakkal. Lengyelül az iga és a járom = jarzmo. Az élet viszont = życie. Szójáték nem adódik.
Vissza a tetejére