Alkonynapló II.
(Redukció) Hetek óta nem sétálok a Tarna-parton, nem biciklizek Rácfalura. Rosszul osztom be az időm? Több lett a teendőm, és kevesebb az erőm? Mintha ígéretet tettem volna valakinek, és most megszegném. Emiatt lelkifurdalásom van. Nevetséges. Így hagyok majd el lassan mindent, ami nem feltétlenül szükséges.
(Kísérőszöveg) Ha csináltatok valamit, mert szükséges (fog, szemüveg, lúdtalpbetét stb.), vagy ha megjavíttatok valamit, esetleg újat veszek helyette (fűnyíró, telefon, kapucsengő stb.), L. sose mulasztja el megjegyezni: kitart ez már neked, amíg élsz.
(Tömegmészárlás) Volt egy száraz, esőtlen hét. A meztelencsigák többsége ezt a földben, kövek, deszkák alatt vészelte át. A ház körüliek a terasz alatti borostyánosban húzták meg magukat, és most, hogy visszaváltozott az idő, és megint gyakran esik, tucatszám bújnak elő, és elindulnak tisztázatlan céljaik felé. De itt vagyok, pár centi megtétele után rájuk illesztem a szike pengéjét, és kettészelem őket. Hullámokban jönnek, és miután végzek az elsőt alkotókkal, a másodikbeliekkel meg a többivel már könnyebb a dolgom. Azok ugyanis nem masíroznak tovább, hanem a terített asztalt látva egyből halott társaiknak esnek, és buzgón eszik őket. Ezzel megkönnyítik a dolgomat, mert nem kell mindjárt öldökölnöm, és lélegzetvételnyi szünethez jutok. Vagy ha több nem is, de annyi időm két hullám közt mindenképpen van, hogy megtisztítom a ragasztószerű beltartalomtól a szerszámomat. Ezúttal így járok el a kellemetlen invázorokkal, és folytatom, míg meg nem ritkulnak annyira, hogy kettesével, hármasával jönnek, és elég, ha akkor cselekszem, mikor már nagyobb számban összegyűltek. De az is megesik, hogy megundorodom a látványtól, és a holtakat az élőkkel együtt besöpröm a borostyán közé, és hagyom a fenébe az egészet.
(Kínálat) Megdagadt a bal lábfejem. Utánanéztem lehetséges okainak: 1. mélyvénás trombózis, 2. nyiroködéma, 3. pajzsmirigy-alulműködés. Melyiket válasszam?
(Következmény) Július, és idén még nem voltam Legyezőben. Ez azt jelenti, hogy tavasszal kihagytam a trenka, vadkörte, galagonya, csipke virágzását. Remélem, az ökörfarkkóróét augusztusban nem fogom.
(Úti hír) M. L. az osztálytársaival úton van Montenegróba. Sms-ben azt írja, hogy Dubrovnik közelében járnak. Dubrovnik! Egyetemista koromban két hetet töltöttem ott T.-vel, akit örökké gondoltam szeretni. Plusz a város, a tenger, a délszaki növényzet és a szabadság levegője, mert a volt Jugoszláviáét az otthonihoz képest annak éreztük! Jó volna utalni erre a valaha oly fontos eseményre. De nem bensőséges már a kapcsolatunk. Meg talán nem is érdekelné.
(Decline) Újraolvasom Steinbecktől az East of Edent. Ha jól számolom, harmadszorra. Ismerős nyelvi tájakon járok, mégis olykor alapszavakat kell szótároznom. Angolom is hanyatlik.
(Ultima ratio) T. hatvanéves erdőmunkás, és három válással a háta mögött hosszú távú tervei vannak egy lánnyal. Figyelmeztetem a nagy korkülönbséggel járó veszélyekre meg arra, hogy összeütközésbe kerülhet a törvénnyel is, mert az illető még fiatalkorú. – Nem jó egyedül – feleli. – Azt mondod? – kérdem. – Azt – erősíti meg.
(Július) Hallom a szarkát, a szajkót, a gerlét, örvös galambot, de a kakukk, a sárgarigó, a nádi poszáta hangja nélkül olyan üres a nyár.
(Szentjánosbogarak) Hosszú évekig nem, most viszont három estén át is észleltem őket a sötétben. Nem röpködtek a levegőben, nyugalmi helyzetben voltak a borostyánleveleken a terasz szélén és a fűben az udvaron. Felgyulladtak, földöntúli zöldes fénnyel világítottak, aztán kihunytak. Ezt a ciklust ismételték, egymástól függetlenül, felváltva vagy egyszerre. Először nem fogtam fel mindjárt, mi ez a jelenség, de mikor tudatosult bennem, megrendültem, mert az a régi éjszaka jutott eszembe, mikor gyerekkoromban először láttam ilyet, és naivul azt hittem, valami csoda, amelyben azért részesülök, mert aznap apám fogalmai szerint jó gyerek voltam, vagy legalábbis nem volt rám panasza.
(Gólyák) A belvíz elárasztotta, feltört Szárazrét ugyancsak gazdag lehet táplálékban, mert sűrűn látogatják a gólyák. Az udvarról a fáktól, házaktól sem ezt a desztinációt, sem a másikat, a két utcával odébb lévő fészküket nem látom, de őket magukat igen, mert alacsony légi folyosójuk a telkem felett nyúlik el. A költési és a nevelési szakban kizárólag a szülők használták, de miután a fiókák megtanultak repülni, és belátták, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, követik példájukat, és megnőtt a forgalom. Az öregeket hovatovább már lehetetlen megkülönböztetni, mert nem etetnek, nem szállítanak többé semmit a csőrükben, hanem ők is helyben elfogyasztják a zsákmányt.
(Madárijesztő) Megszántam magam, és elárvult konyhakertemben ötször háromszemnyi kukoricát vetettem. Kikelt. Csökött, de túlélt két jégverést, és már csövel. Hogy ne egyék el előlem a madarak a termést, három lécből, sosem viselt sárga esőnadrágból, kiselejtezett fakózöld pizsamafelsőből, halloweenarcmaszkból és lyukas szalmakalapból madárijesztőt szerkesztettem, és mögéjük állítottam. Hogy távol tartja-e majd a szárnyas tolvajokat, nem tudom, de engem az első napokban mindig megijesztett, mert valahányszor oda esett a pillantásom a teraszról, azt hittem, valaki idegen van ott.
(Semmi…) Semmi nem olyan, mint volt, mint amilyennek lennie kellett volna.
(Néha…) Néha úgy emlékszem az életemre, mintha nem velem történt volna.
(Diszkréció) M. L.-t felvették az E. L. Egyetemre, biológia szakra. Ez megnyugtat, de hogy miért éppen a biológiát választotta, nem árulja el. Tudom, persze, hogy a gimiben előnyben részesítette a természettudományi tárgyakat, de matekból, fizikából, kémiából ugyanilyen jó volt.
(Óhaj) Megfigyeltem, hogy ha elfelejtek vagy elvétek valamit, újabban lehülyézem magam. Legyen még úgy is, hogy megdicsérem.
(Akira) Nem akar felnőni. Már hároméves, és olyan játékos, mint egy hat hónapos kölyökkutya.
(Megállt idő) M. K., ha él még, hetvenegy éves, de bennem tizennyolc maradt.
(Hol?) M. L.-t szemlátomást irritálja, ha megsimogatom vagy titkon megérintem. Hol van a kisfiú, aki esténként úgy aludt el, hogy fognom kellett a kezét?
(Kommunikáció) Etetés után A. mindig a karámkerítéshez jön, feje magasságában a rács közén kidugja a jobb mellső lábát, és várja, hogy megérintsem. Miután ezt megtettem, elveszi, és elégedetten elmegy emészteni.
Vissza a tetejére