Filip Tamás

A nincs-ház lakói; A porban meghal a mag; Mélytenger benned; Jegyzet

A nincs-ház lakói
 
Hát, megérted ezt is.
Nincs mérleg, mely
elbírná a semmit.
A fáradt ég felhőket cipel,
és nem tudsz segíteni.
Ha megpróbálnád,
elsüllyednél, csak mész
a fövenyen egyedül,
nincsenek nyomaid.
Habok kapaszkodtak
belétek, küzdelmetek
nem látta senki.
Akik a parton álltak,
rólatok beszélgettek,
de mire hazaérnek,
elfelejtik. Ti nem juttok
haza sosem, pedig
nincs-házatok ajtaja
nyitva, és hiába vár
gőzölgő ebéd az asztalon,
ti mégis káprázatokkal
akartatok jóllakni.
 
 
A porban meghal a mag
 
Most már egy mozdulat
szobraként állsz mindörökre,
az isten-embrió meghalt benned,
és szívedet megmérgezték skorpióid.
 
Az Éden fáinak magjait a szél
az Édenen kívülre fújja, de az
eleven zöld a falakon belül marad;
 
belekapaszkodna a pillantásod,
de te azt nézed inkább, ahogy
a porban meghal a mag.
 
 
Mélytenger benned
 
Az álom olykor űrséta a földön,
amikor utánanyúlnál, elúszik
minden tárgy, a pohárból
kibújik a bor, folyékony
szoborként ellebeg, nézed,
ahogy alakját változtatja,
és megrészegít a látvány.
Milyen furcsa, hogy ma még
egyetlen szót sem szóltál.
Mélytenger hallgat benned,
lakója tüskés halszörnyeteg.
Ő tőled retteg, s ha tudná,
iszapba fúrná magát előled.
 
 
Jegyzet
 
Az éjszaka vak, mégis
látja, hogy nem tudsz aludni.
Átizzadt párnád is veled
szorong, fázik a lábad
a takaró alatt. Fölkelsz,
rákeresel az Édenre, mennyi
találat, istenem. Visszafekszel,
újra elolvasod, barátod tegnap
mit írt. A nők szörnyetegek.
Forgolódsz hajnali halálodig.
 

Vissza a tetejére