Porszívózás; Bújócska; Harminc ezüstpénz; Azóta már Kassai sincs
Porszívózás
Az egyik sarokból felszívtam
a pókhálóval együtt a pókot is.
Talán túlélte, és nem érti, mi történhetett,
hogy az egyik pillanatban még a délelőtti
napsütésben várta, hogy a tavasszal érkező
első bogarak a hálójába akadjanak,
a másikban pedig már egy ismeretlen,
sötét világba szívja valami földöntúli erő.
Talán a halál is csak annyi,
hogy az útjába kerülünk
Isten porszívócsövének.
Bújócska
Amíg mindene megvolt,
könnyen volt hitetlen,
hiszen a saját istenét hordta magában.
Amióta elveszített sikert, fiatalságot, reményt,
csak egyvalaki maradt,
akit meg tud szólítani.
Aki pár éve még ő maga volt,
és aki már nem lesz soha.
Harminc ezüstpénz
Sokszor gondolok arra, hogyan viselem
anyám halálát, ha eljön az idő.
Nem fogom harsányan gyászolni,
de írok majd néhány verset, s kötetbe
rendezem az övét is, ahogyan az apámét.
Amikor megkérdezem, nem kegyeletsértés-e ez,
mindenki azt mondja, az őszinteség nem bűn,
s hogy ettől lesz ereje és tétje a verseknek,
én pedig bólogatok, de tudom,
áruló leszek.
Újra.
Azóta már Kassai sincs
Menjünk a Kassaiba, invitált anyám,
mire én azt hazudtam, ismerem a szakácsot a kocsmából,
bár ne ismerném, menjünk inkább a Rózába, ott jobb a konyha.
Pedig pont azért szoktunk át a Kassai söröző gesztenyefáinak
árnyékába, mert ott emberesebbek az adagok,
és soha nem kaptuk mócsingosan a húst.
Nem is volt baj a szakáccsal, de azt csak nem mondhattam,
hogy képtelen leszek másra gondolni a gesztenyék koppanását hallva,
mint hogy ez az egész átkozott lavina talán nem indul el,
ha az a gesztenye nem apám fejére esik egykor, hanem a sörébe.
Olyan rég ettem velőrózsát, nézegette anyám az étlapot.
Mondja, alaposan megtisztítják a velőt sütés előtt, fordult a pincérhez.
Hogyne, a lehető legalaposabban, jött a válasz.
Fel sem kellett állnom az asztaltól, hogy belássak a konyhára.
A szakács olyan gondossággal tisztította a velőt, hogy arra gondoltam,
talán ha ő műti meg apámat, nem nő vissza a daganat az agyában.
Vissza a tetejére