Úszik ki épp a ködkupára
(Akvarell)Megtanítja rá
szemedet a köd, hogy
vannak távolságok. Időben,
térben, emberi létben van határidő
meg lépték: és akik megélték a közelt,
a félközelt, a távolt, szöknek a fátyol
birtokából, miközben
láthatatlanok!
Témái lehetnek a semmi
festőinek a táj elkésett világai,
egy-egy személyes deszkaváros
– csatákból szökött hősei, családi
legendák kétes ősei, füstbement gazdagság,
nagyság: emlék-fabatkák – mellett.
És a piszokszín felhőzet
míg rátelepül, rímel remekül
a dalszöveg a nebuláról, s a mester
fejéről a kalap lerepül a hideg sárba,
s az álnok márga a színbe
települ.
Sejtetni kell, közel a part!
– onnan egy szilke áttetsző nedvzöld
a tavasz, és umbra meg cölinkék, csak járjon
a láthatatlan cobolyszőr ecset, s kel a gőzből
egy álkatedrális vagy egy semminagy
mecset... amint száll ki belőle a pára,
kobaltlilával egy vitorlás: úszik ki
épp a ködkupára.
Vissza a tetejére