Mechiat Zina

Délibáb; Eső; Olvasókönyv

Délibáb
 
Kipusztultunk,
mondod.
Ez egy sivatag,
mondom.
 
Háttal állsz az oázisnak,
én fürdök benne.
Megfordulsz.
 
Ez csak egy délibáb,
gondolod.
Elindulsz kutat fúrni.
Elbújok a vízben.
Fázom.
 
Visszajössz egy teli vödörrel.
Nem találsz meg.
 
Csak egy délibáb volt,
gondolod.
Kipusztulunk,
gondolom.
 
 
Eső
 
Belenézek a szemedbe,
és kikanalazom belőled a félelmet.
Gyere, nézz ide,
hadd tükrözzelek vissza.
Veled töltöm be az űrt,
amit szorongásod hagyott.
 
Akkor nehéz leszel, mint a sár.
Ne felejts el könnyezni,
izzadni, nyáladzani.
 
Erős a nap. Ha nem vigyázol, kiszáradsz,
és nemcsak az ajkad reped fel,
nemcsak bőröd szikkad, pereg majd,
hanem te, te magad, porladsz szét
mindenestül.
 
Ne nézz rám így,
nem én csináltam ezt veled.
Nem az én súlyomat viszed,
hanem a sajátodat.
Nem én vagyok a nap,
és nem én vagyok a szél.
 
Eső, az tudok lenni,
hetente egyszer, két órára.
Gondozlak, áztatlak,
mint az orchideát.
 
A villám nem én vagyok.
Csak velem jár,
fényes árnyékként követ.
 
Ne nézz rám így.
Tapogasd inkább ki magad,
úgy, saját magad.
Látod. Kicsi szivacsom,
agyagember lettél.
 
Adok neked esőt.
Hetente egyszer, két órára.
Gyűjtsd össze a vizet.
Időnként locsold magad,
formázd az anyagod.
 
Ha elkészültél,
rád nézek újra.
Akkor majd kérlek,
kanalazd ki belőlem a félelmet.
És verj vissza magamba.
 
 
Olvasókönyv
 
Eljöttek a magas és erős emberek,
hogy meghozzák helyetted a döntéseket.
Szelíden gubbasztasz bokájukhoz kuporodva,
nadrágszárukat húzogatod,
fényes cipőjükre böffentesz.
 
Nem hajolnak le hozzád, nem néznek rád.
Elhullajtanak egy cetlit,
amelyre Braille-írással ütötték a válaszokat.
Elkapod a papírkát, gyűrögeted.
 
Aztán a földet tapogatod,
hátha találsz valamit,
amivel kiszúrhatod a szemed.
Talán úgy könnyebben megérted,
mit üzentek neked.

Vissza a tetejére