Feltartóztathatatlanul; Csaka
FELTARTÓZTATHATATLANUL
A toronyházak alsó szintjén kivilágított termek,
melyekben futnak-futnak, fekete sziluettként
végtelenítve helyben futnak az emberek,
és közben áramot fejlesztenek, ők tartják életben
az összes épületet, ha egyszer abbahagynák a futást,
kihunyna minden villany, a bojlerek többé nem
melegíthetnék a vizet, az edényekben nem főne vacsora,
elhallgatna a hajszárítók mohó zihálása,
örökös fagyosság uralkodna el a hajsütő vasakon,
a hűtők ellenben szisztematikusan megbuggyantanák
a bennük rejtőző ételeket, ezért kell, hogy fussanak,
soha oda ne érjenek a toronyházak alsó szintjén
az apró sziluettek, ha egyik-másik közülük összeesik,
kiég, lábánál fogva behúzzák egy hűtőházba,
ahol már rengeteg hozzá hasonló, elhasznált bábu
hever egymáson, ők tartották mozgásban ezt a rendszert,
de helyükre újak kerülnek, amint a végkimerültség
fogatlan szája elnyel egyet-egyet. Kivilágított irodákban
ezen meg azon az emeleten, a hatodikon, a másodikon,
a nyolcadikon, matematikai haladvány szerint
szintén emberalakok ülnek, előttük nagy stósz papír,
kicsi számjegyeket és betűket rónak a rubrikákba,
amint kitöltöttek minden kockát, a lapra pecsétet
nyomnak, szignózzák, dátummal ellátják, és átteszik
egy másik stósz tetejére, az egyik stósz növekszik,
a másik stósz csökken, mintha végtelenül lassú
lifttel, milliméterről milliméterre, papírlaponként
haladna valaki felfelé, és ezek az apró
súlyáthelyeződések összeadódnak, ahogy
a vízcseppek csöpögnek a cseppkőbarlangban,
finom mészbevonatot hagyva a felületen,
melyről leválnak, és a felületen, melyre rápottyannak,
ezek a papírélnyi csökkenések-gyarapodások
is valamilyen rejtelmes módon táplálják az épületek
energiaháztartását, talán minden átlibbenő lappal
kinő egy hajszál az újszülöttek fején, talán egy-egy
cseppel több vér képződik az épp menstruáló
asszonyok szervezetében, talán pár hímivarsejt
fejlődik ki a férfiaknál, és az idősek bőréről pár
pigmentnyi bőrlemezke hull alá robajjal, talán egy
hólyagnyi rozsdával több képződik az ezüstszínű
zománcfestékkel lekent föld alatti parkoló vasajtaján,
s a kihűlt motorral várakozó autók kerekében
folyamatosan csökken a nyomás. A romlás és a
növekedés észrevétlenül araszol, rejtélyes módon
szabályozza az életet, lehet éjjel, lehet nappal,
ahogy a közeli folyóágban is változhat a vízszint,
de a futópadon állandóan mozognak a fekete
körvonalak, és az irodákban is halmozódnak
feltartóztathatatlanul a fontos dokumentumok.
CSAKA
Csak a lényeg kési le a csatlakozást.
Csak a lényeg könnyezik hagymapucoláskor.
Csak a lényeg érzi, hogy örömtől vagy felháborodástól arcába tódul a vér.
Csak a lényeg várja mindig az aktuális folytatást, mi lesz Ceciliával a baleset után, és fog-e José Miguel meztelen felsőtesttel táncolni az esküvőn.
Csak a lényeg fáj, mint a búcsúzás.
Csak a lényegnek kell egy pohár bor meg egy könnyes tekintet, hogy jobban aludjon.
Csak a lényeg feledkezik meg nevetés közben arról, hogy hány éves.
Csak a lényeg kerül elő a szupermarket-emblémás szatyorból.
Csak a lényeg nem rántja ki zsebéből a kezét, ne lássák, kést szorongat-e vagy villanyszámlát.
Csak a lényeg nem kel át a sötét parkon alkonyat után, ha fütyörészést hall a háta mögött.
Csak a lényeg tapogatja meg az alsógatyákat, szárazak-e már.
Csak a lényeg fontosabb, mint a részvétel vagy a győzelem.
Csak a lényeg nem tudja, önmagát látja-e ott vonulni a ballagási csokorral, vagy esetleg a saját anyukáját, a lányát, az unokáját.
Csak a lényeg veszít a súlyából annyit, amennyi az általa kiszorított víz súlya.
Csak a lényegre nehezedik rá mostanában úgy a fáradtság, mint egy kilapult ejtőernyő.
Csak a lényeg érzi magát a hetedik mennyországban.
Csak a lényeg nem tudja eldönteni, ő most egy teli pohár, amit félig kiittak, vagy egy üres, amit félig megtöltöttek.
Csak a lényeg nem elemezhető a gazdasági folyamatok tükrében.
Csak a lényeg vágja ki gondosan a paradicsom csutkáját, mert az mérgező, miközben elképzeli, ahogy vérében rákkeltő mikroműanyag darabkák ezrei keringenek.
Csak a lényeg oltja le zárás után a villanyt.
Csak a lényegnek van türelme kivárni a hajnalt, pedig ezek a nyavalyás halak nem harapnak.
Csak a lényeg érzi, ahogy lejtőn lefelé tíz ujjal hajába túr a szél.
Csak a lényeg szédül meg, míg felfújja a gumimatracot.
Csak a lényeg nyúl fel az égre, és eszik vattacukor felhőt.
Csak a lényeg érzi az esővíz tocsogását büdösödő cipőjében.
Csak a lényeg vakarássza filmnézés közben a fejbőrét.
Csak a lényeg vesz észre egy nyárfapihét egy idegen nő pólóján, valamivel a melle felett.
Csak a lényeg próbálja visszaerőltetni olajos kézzel a bicikliláncot, miközben elegánsan öltözve egy koncertre tartana.
Csak a lényeg rendezi el harmonikusan a krizantémokat a más sírján.
Csak a lényeg élvezi a legjobban az első kanál somlói galuskát.
Csak a lényeg nem hagyja el a süllyedő hajót.*
* A záró és egyben ihlető sor Kemény Istvántól való.
Vissza a tetejére