Kindertojás
Na még egyet, gondolja, és levesz a polcról egy kék, milkás mikulást. Jó ronda, de drága, és legyen drága, a kurva anyádat, azt neked. Ezt is gondolja hozzá, és elszégyelli magát. Szokott káromkodni, de más kurva anyját még soha nem emlegette. Nagy levegőt vesz, nyugodjak már meg, biztatja magát, annak a szerencsétlennek nyilván el kell számolnia a mikuláscsomagokkal. Hosszú percek óta kering a boltban, a kosara teli naranccsal, mogyoróval, százféle cukorkával, minden szarral, ahogyan magában sistergi, de kindertojás sehol. Megáll, gondolkodik. Elnézést, hallja, ahogy valaki odébb sodorja egy gurulós kocsival. Elnézést, motyogja ő is, azt érzi, mindenki őt bámulja. Körülnéz, az iménti bácsin kívül senki nincs az üzletben.
Adjon még egyet, mondja majd a pénztárnál, amikor látja, hogy a piros mikulászacskóba nem fog beleférni a fele sem annak, amit a pénztárszalagra pakolt. Majd kettőt adok neki, hadd örüljön, csikorog benne a düh, miközben tudja, hogy azt nem lehet, neki pont azt a csomagot kell visszaadnia, amit kapott. Ami tegnap este persze szétszakadt, amikor kibontották a gyerekkel. Jó este volt, örültek egymásnak. Milyen rendes a Mikulás bácsi, hogy reggel telitömte a csizmámat, és estére megint küld egy csomó csokit. Nem kell mindent egyszerre felfalni, kisfiam, mondta, játszom itt az apát, gondolta hozzá, de maga is mohón evett, egész jó ez a zselés szaloncukor, sose kóstoltam. Csodálkozott is, mit keres egy szaloncukor a mikuláscsomagban. Kibonthatom, apa, kérdezte a gyerek, ahogy izgatottan szorongatta a kindertojást. Naná, de hagyd a végére, az lesz a legizgalmasabb. Igen, a papa mondta mindig, hogy a legjobbat a végére kell hagyni, mert az lesz a szájam íze, nevetett a gyerek, és óvatosan lerakta a csokitojást a szőnyegre. A földön ültek, a szoba közepén. Mosolygott, jólesett neki, hogy a gyerek emlékszik a papára. Miért nem lehet rendesen az asztalnál enni, szólt be az imént a gyerek anyja a konyhából, aztán majd minden csupa ragacs lesz, és persze ki takarítja majd fel, nyilván én, tette még hozzá, de ők nem figyeltek rá, csak faltak kacagva. Amikor a kindertojásra került a sor, már nem kívánták a csokit, csak a meglepetés érdekelte őket. Traktor, súgta boldogan a gyerek, ilyenem még nincs, látod, apa, jó lesz most a szájam íze.
A papa nem erre mondta ezt, hanem a dinnyére, jutott eszébe, de nem javította ki a gyereket. A papa tanította neki, ő meg a gyereknek, hogy a görögdinnye közepét, a legjobb falatot előre ki kell vágni és félretenni, hogy az legyen az utolsó falat, a szájam íze. Tavaly halt meg az apja, a gyereket nem vitte a temetésre, az anyja azt mondta, hogy nem tenne jót. Értem, mondta, és becsukta az ajtót, akkoriban váltak.
A csomagot tegnap reggel találta az asztalán, a munkahelyén. A szakszervezetis hozta, szólalt meg kérdő tekintetére a kollégája, minden gyerekes kap. Tedd csak el, én is kaptam, pedig a fiam idén érettségizik, őt már a cigi érdekli, meg a csajok, nem a csoki. De ingyen van, hazaviszem, nehogy már itt hagyjam ezeknek, majd megesszük a feleségemmel. Azért rendes dolog, suttogta önkéntelen mosollyal a szája szélén. Nemrég vették fel a céghez. A csomag egész nap az asztalon díszelgett, ő rá-ránézett, a fiára gondolt.
Örülni fog a gyerek, szólal meg a pénztáros, amikor fizet. Felnéz, miközben a kártyát keresi, ja igen, ez az a kedves néni, aki mindig mond valamit. Igyekeztem, dünnyögi, az a kár, hogy kindertojást nem találtam. Hát, későn ébredt az apuka, mosolyog a pénztáros néni, tudja, folytatja, az fogy el leghamarabb, pedig alig van rajta csoki. De hát a meglepetés, az izgatja a gyerekeket, tetszik kérni a blokkot, de ő már kívül az ajtón. Siet vissza az irodába, csak az ebédidőben szökött ki a boltba. Előbb még bezárkózik a vécébe, kapkodva bedobálja a cuccot a csomagba, csörög rettenetesen a celofán, háromszor is lehúzza a vécét, hogy ne hallják a csörgést. Vajon észreveszik-e, hogy hiányzik a kindertojás?
Reggel egy cetlit talált az asztalán. „Kedves Tibor, hozd vissza a tegnapi csomagot, nem mondtad, hogy elvagy válva és a gyerek nem veled van. Azoknak nem jár, bocsi.” Elvagy, egybeírva. A kurva anyádat, azt neked, ezt már akkor is gondolta, nemcsak a boltban, és zsebre rakta a papirost. Ne törődj vele, ez egy marha, szólt oda a kolléga a papírjai mögül, mondd meg neki, hogy már késő.
Kilép a vécéből, belép a szobába, a csomagot az asztalra rakja. Te hülye vagy, jegyzi meg a kolléga, visszahoztad ezt a szart, te tiszta hülye vagy. Vissza nem viszem, jöjjön érte a szakszervezetis, és vigye a picsába, böki oda a kollégának, de az már nem figyel. Leül, dolgozni próbál. Nézi a csomagot, az apját látja. Alacsony, vékonyka ember, ül a nyári konyhában, előtte egy jó nagy szelet dinnye, görög. A közepét késsel gondosan kimetszi, a tányér sarkára illeszti, enni kezd. Csorog a dinnyelé a szája szélén. Jóízűen zabál, és a szeme sarkából a levágott cikkelyt lesi. Már előre érezni azt az ízt, amit a kés hegyére tűzött utolsó falat ad majd. Nézi a csomagot, a gyerekre gondol, hogy ma nem találkoznak, meg a traktorra gondol, meg hogy meló után mit is csináljon. Meg hogy vajon észreveszik-e, hogy hiányzik a csomagból valami. A szájam íze.
Vissza a tetejére