Téli szünet
Kezdődik az óra, földrajz, számonkérés a tájegységekből, sorra járulunk a falitérkép elé, Magyarország vízrajza és domborzata,
zöld és barna színek: a hazánk,
előző este a Nagy világatlaszt tanulmányozom, mindig ezt nézegetjük otthon, album méretű szürke test, színes oldalak színes állatok rajzaival, krokodil: Nílus; tigris (plusz Sandokan): Malajzia; kacsacsőrű emlős: Ausztrália, a könyv legvégén hangyabetűk sorakoznak, millió városnév és a koordináták, huszonnegyedik oldal F2, hol található Ufa, micsoda név, felröhögünk tesómmal, folyamatos lapozás, keresés, surrognak a lapok, sistereg az olaj a serpenyőben, anya paradicsomot szeletel, rövidesen asztalhoz ül a család.
A falitérkép beborítja a táblát, a tanár úr a tájegységeket sorolja, csapkodjuk a vadonatúj vásznat, mert stopperral méri az időt,
a legjobbakra ráparancsol, fordítsanak hátat a térképnek, zurück, zurück, így folytatódik a felelés,
ez már nem játék, hanem háború, nem a táblánál állok, nem háttal a térképnek, pálcával a kezemben, hanem a lövészárokban tapossuk a sarat, kúszunk, mászunk, vetődünk, és amikor tisztán látni a célpontot, elhajítjuk a kézigránátot, futás, futás, futás.
***
Páramentes időben kivehetők a hegyek a harmadik emeleti konyhaablakból: az ott már Románia. Halványkék, hósipkás gúlák, alacsony gerincek és éles sziklák láncolata, mintha őskori nagyállatok vonulnának néhány kilométerre tőlünk.
Míg lent szalad a laszti, ott medvék, farkasok járják a szurdokot, míg idefent csöndesen duruzsol a konvektor, odaát reszket a vándor a dermesztően hideg szélben.
***
Minden történelem, magyarázza a tanár úr, és rettegünk, hogy felszólít, mert hiába készültünk, ha nem értjük a leckét, nincs ötös, és nincs ötös akkor sem, ha értjük, de nem tanultunk. Jó jegy annak jár, aki felkészült, és tudja, miről beszél.
A minden józan mérlegelés szerint is erős közepes Fecó felel, és mint akinek száznyolcvan fokos fordulat állt be az életében, sziporkázik, összeszedett, okos, hiba nélkül, lendületesen mondja a világháborút,
hitetlenkedve összenézünk Andrissal,
Fecó már-már szaval, előbb megnyitja a második frontot, utána partra dobja Normandiában az amcsikat, végül átcsúszunk negyvenötbe, és máris felszabadul az ország.
Andris alig hallhatóan hümmög, én lesütöm a szemem, a tanár úr hosszan csócsálja a szemüveg szárát, bólogat, a megrágott szemüveg visszakerül az orrára, tollért nyúl, kattint, a toll hegyét a napló megfelelő rubrikájára helyezi, és megnyomja, legyen neked is karácsonyod: négyes.
Fecó kimelegedve, arcán piros rózsákkal halad a padok között, összenézünk Andrissal, ez nem ötös volt, hanem hetes, de minimum csillagos ötös, hátrafordulok, Fecó a helyén, előhalássza az ellenőrzőt a lila táskából, maga elé teríti, fölébe görnyed, és komótosan írni kezdi az érdemjegyét.
Napok óta az jár a fejemben, vajon hogyan karácsonyoznak majd Fecóék, most, hogy eltemettük az anyukáját,
előre nézel, mondja a tanár úr, a felelet utáni felszabadult sóhaj elül, gubbasztunk a padban, ünnep előtti csönd.
***
A nagyszünetben balhé, Andris verekszik az aulában, csattognak a szandálok a csempézett padlón, iga bá választja szét a feleket, egy koki ide, egy tockos oda, meccs lefújva, mindenki mehet a dolgára.
Andrist én kísérem fel a termünkhöz, a büfénél még fújtat, de az első emeleten már lenyugszik,
politikai természetű vita fajult ütésváltásig, tízóraira sorakozott az évfolyam, amikor Andris azt magyarázta a körülötte állóknak, hogy épelméjű ember nincsen, mindenkiben van valami gikszer, még az öreg Kádár, és mutatóujjával a halántékát böködve mutatta, még az öreg Kádár is gyagya volt valamennyire, amire egy srác a béből nekirontott, mert az apja a pártbizottságon dolgozott, és pontosan tudta tőle, hogy Andris hülyeséget beszél, ebből lett a harapás, a hajtépés és a fogorvosi rendelő előtti boksz, amit végül iga bá oldott meg igazságosan.
Andrisék a szomszédos tömbben laktak, sokszor átugrottam hozzájuk, de nem tudtam tiszta szívből támogatni a közéleti nézeteit, nemcsak mert volt egy rokonuk Németben, akiről mindig elmondták, hogy tőkés országban él, és akit egyszer én is megpillanthattam, iskolába indulás előtt, a fogát mosó Andrisra várva,
nyílt a vendégszobaajtó, és egy hajsütött néni alakja jelent meg az előszobai homályban a Biscaya zenéjére, elegáns pizsamát viselt, és arra gondoltam, ebben a menő köntösben kortyolgatja a kávéját az NSZK-ban, ha fölkel, és utána minden jól megy egész nap, meg bekapcsolja a színes tévét, ahol betelefonálós műsort adnak, golyókról kell megmondani a versenyzőknek, hogy jobbra vagy balra irányítsa-e őket a letakart szemű játékvezető.
Családi vonatkozások is gátolták a véleményközösség kialakulását Kádárról, mert nagytata időnként kiugrott Leningrádba, ahonnan termelőszövetkezetes társasjátékkal és tankkal érkezett haza,
ezeket tologattuk a szőnyegen tesómmal, a tank tornyában sisakos katona őrködött, és amikor jelzett, a tankban ülők megindították a lövegeket a vár felé, amiben állig felfegyverzett lovagok éltek, és a kastély előtti mezőn is fölsorakozott már a tolldíszes indiánokkal megerősített hadsereg, páncélosok, íjászok, kivont karddal védekező gyalogság, amiket egytől egyig szanaszét lőtt a tankos.
A társasjátékot az iskolába is bevittem, a folyosón büszkélkedtem vele, hogy nagytata hozta a kiküldetésből, amikor egy szőke lány odalépett hozzám a céből, és előhúzott a táskájából egy hatalmas díszdobozt, tele pompás édességgel, csillogó sztaniolba csomagolt csokoládékkal, desszertekkel, minden csomagolás azt a káprázatos világot ábrázolta, amiről nagytata is mesélt, masiniszták, izmos kohászok, aratók vidáman dolgoznak a miniatűr életképeken,
és miután a szőke lány megkínált, rázendített a szovjet himnuszra, teli torokból zengte a dalt, mert föllelkesült, hogy valakinek ugyanolyan örömet okoz a Szovjetunió, mint neki, össze is dugtuk a fejünket, és egy csapatban indultunk a Ki tud többet a Szovjetunióról? helyi fordulóján, ahol sajnos mások tudtak többet róla.
***
A törikönyvben mindenki benne van, Caesar, Mátyás király, Hitler, de hiányzik belőle Batman.
Nem baj, megnézzük a moziban.
A játszótéren, az űrhajós mászóka alatt találkozunk Andrissal,
elindulunk a lakótelepi domb irányába, azon túl van a suli, sötét ablakok, az iskolánk is alszik, onnan már csak két utca, fogynak a méterek, lassan vége az évnek, csillagos, hideg este van,
a főtitkár a téma, akit a napokban végzett ki feleségestül a népe.
Megérdemelte,
jó, de akkor is,
mit akkor is,
néztük a tárgyalást a tévében,
mi is néztük,
öregek voltak,
fiatalokat is öltek,
olyanok voltak, mint két nagyszülő,
hány nagyszülőt végeztethettek ki,
láttam az ürességet a szemükben utána,
azt ne mondd, hogy féltél,
de, féltem, és sajnáltam,
mit sajnáltál rajta,
nem tudom,
aki gonosz, így jár,
jó, de akkor is.
Gyér autóforgalom a Béke sugárúton, a nehéz bársonyfüggönyök mögött a Petőfi mozi ünnepi fényei, szünet nélkül nyikorognak az ajtók, zsong az előtér, kukorica pattog a büfében.
Batman fantasztikus.
Végre mozi, egy egész falat beborító vászon, és nem mindig csak a tévé.
A románon a napokban a Tom és Jerry ment, tesómmal néztük, amikor zavar támadt az adásban, csíkok szaladtak át a képen, miközben román alámondással veszekedett a macska és az egér.
Elalvás előtt arcomhoz szorítottam a párnát, sajgott a szívem, annyira sajnáltam a romániai gyerekeket,
ezekben a napokban lőnek náluk, és külföldi rajzfilmet ad a tévé,
milyen szomorúan nézhetik most a mesét, milyen boldogok lehetnek, hogy ilyet látnak, talán nem is gondolták, hogy amerikai rajzfilm létezik egyáltalán.
Amikor átkapcsoltunk a városi tévére, a bemondónő rimánkodott a lakosoknak, hogy aki tud, menjen adományt rakodni a vasútállomásra.
A dombnál kezet rázunk Andrissal,
odaát, a hegyekben jeges vihar tombol, nálunk, fönt meleg lámpafény,
anya a szentestéről megmaradt töltött káposztát melegíti, vagy apa ül a konyhaasztalnál, dolgozik, beadványok, űrlapok a téesznek, vagy tesóm gyakorlatoztatja a karácsonyra kapott legókatonákat.
***
Megyek haza.
Ötvenhatos ház, harmadik emelet kilenc, háromszor három az kilenc, öt meg hat az tizenegy, ami épp egy focicsapat létszáma,
minden a legnagyobb rendben.
A ház aljában, a konyhaablak alatti szögletsaroknál, ahonnan jobbnál jobb beadásokat küldünk a kapu elé a srácokkal, sötét alak ácsorog, ahogy közelebb érek, a kabátja alá nyúl,
végigszalad rajtam a hideg, rettenetes megérteni, hogy irányíthatatlan, ami történik, mert nem én döntöm el, hogy gyáva vagyok, hanem nem tehetek róla, hogy gyáva vagyok,
gyorsítok a lépteimen,
hidegen szúr a szívem,
a fickó, innen már kivehető, hogy férfi, egybefüggő sörte borítja az arcát, előhúz egy kenyeret, papírba csomagolt egész kilós kenyér, és habzsolva rárabol, szinte feltépi a fogával,
ekkor ismerem fel: Feca apukája,
ügyet sem vet rám, hátraveti a fejét, koppan a házfalon, szuszog és rág és őröl,
a következő harapásnál már az erkélyeknél szaporázom,
egy pillanat, és a lépcsőházban vagyok.
Jó lenne már a szünet,
az igazi, a nyári vakáció.
***
Jön is nemsoká.
Évzáró, lobognak a zászlók a szélben.
Vissza a tetejére