Arany tömény mirha
Ráfogta a fegyvert az apjára
ráfogta a pincében ahová leterelte őket
az apját és az anyját és beállította
a sarokba az apát beállította feltartott
kezekkel kellett ott állnia miközben
az anyját nyomorgatta a társa a
pityókás zsákokon nem mukkansz meg
ezt értette az apa nem mozdulsz ezt is
mert ha igen ebben a pillanatban
halál fia vagy lelőlek mint egy
kutyát látta az elszántságot a pálinkától
eltorzult arcon mint a másikén is aki az
asszonnyal bajmolódott a zsákokon
letépte róla a ruhát hanyatt dobta
maga elé miközben társa kezében
ott volt a fegyver és hogy szórakozzon
játszott vele nagyokat kattintott
mintha lőne mialatt a másik ütemesen
mozgott annak a ritmusára feltartott
kezekkel állt ott az apa folytak a
könnyei sírt nyüszített vonaglott
az asszony a hites társa is és ő állt ott
könnyezve sírva húgyos nadrágjában
bűzben és mocsokban mert a félelemtől
összecsinálta magát mialatt a másik
egy állati ordítással végzett az
asszonyon majd odébb hengerítette
ahogy az előbb a fegyveres is tette
vele majd kapkodva kiszaladtak
mindketten a pincéből és otthagyták
őket húgyosan és mocskosan és
megbecstelenítve meg voltak őszülve
mind a ketten amikor a fényre
feltámolyogtak zúgtak a harangok
zúgtak a karácsonyi éjszakában
recsegett-ropogott a hó az udvaron
ahogy szédelegtek mint a csordapásztorok
a havas sötétségben meg voltak őszülve
azt mondták a faluban másnap már
teljesen meg voltak mind a ketten…
Vissza a tetejére