(bambara népmese)

Hát jó. Egy lányról fogok mesélni. A király lánya volt, és csodálatosan szép. Amikor a lánynak kitelt a melle, a király bezárta őt a saját udvarán egy házba, és az egészet fallal vétette körül. Teremtett lélek be nem léphetett oda. Nem is volt más ott, csak egy öregasszony, ő élt a lány mellett. Senki férfi az országban meg nem kaphatta azt a lányt.

Volt egy férfi, a hálókunyhójába zárkózott, és gödröt vájt a földbe, ásott, ásott, amíg a lány háza alá nem ért. Alagutat ásott a földben, ásta, ásta, azon át jutott a lányhoz. Amikor leszállt az éjszaka, lemászott az alagútba, ment, ment és ment, és elért a lányhoz. Így történt. És teherbe ejtette a lányt.

Amint a lány teherbe esett, az anyja a királyhoz ment, és így szólt:

- Király atyám, király anyám, lányodat fal keríti, a falat másik fal keríti, a lányod mégis teherbe esett.

A király így szólt:

- Hozzátok elém az öregasszonyt. Le kell vágni a fejét, és az unokája fejét is.

Az unoka pedig így beszélt:

- Király atyám, király anyám, nem én voltam! Vágasd le nagyanyám fejét, de ne vágasd le az enyémet. Mondja el a lányod, ki ejtette teherbe őt!

A király kifaggatta a lányát, de az azt mondta, nem ismeri a férfit.

És ez így ment, és már készültek megölni az öregasszonyt. Volt ott egy griot, azt mondta:

- Király atyám, király anyám, ne ölesd meg őt. Akárhogy is, egy nap megismered a tettest.

A lány pedig megszült, és a gyereke nőtt, nőtt, hamarosan járni kezdett. Amint már járt a gyerek, a király összehívta az ország népét, és így szólt:

- Az a férfi, aki lányomat teherbe ejtette, most megkaphatja a gyerekét.

Mindenki odagyűlt és megállt. A lányához pedig így szólt a király:

- Megismered a férfit, aki teherbe ejtett?

Akkor a férfiak sokasága mind leült, a lány pedig így énekelt a fiának:

Menj, keresd és hívd apádat,

hívd, apád sörényes hangyász,

hangyász, és a földet ássa!

Menj, keresd és hívd apádat!

Hívd, apád sörényes hangyász,

hangyász, és a földet ássa!

A gyerek futott, futott, futott. Egyenként megnézte minden férfi arcát, és futott tovább. Anyja pedig énekelt neki:

Menj, keresd és hívd apádat,

hívd, apád sörényes hangyász,

Menj, keresd és hívd apádat!

Hívd, apád sörényes hangyász,

hangyász, és a földet ássa!

A gyerek futott, futott, át a férfiak sokaságán. Az apja a leghátulsó sorban ült, a gyerek hozzászaladt, és a karjaiba vetette magát. A férfi felállt, csípőjére ültette a kicsit, és a királyhoz ment.

- Hogyan jutottál a lányomhoz? - kérdezte tőle a király.

- Nem hallottad, lányod mit énekelt? - felelte a férfi.

A király akkor hívta lányát, hogy énekét ismételje el.

A lány énekelt:

Menj, keresd és hívd apádat,

hívd, apád sörényes hangyász,

hangyász, és a földet ássa!

Menj, keresd és hívd apádat!

Hívd, apád sörényes hangyász,

hangyász, és a földet ássa!

- Te ástál hát alagutat a földben? - kérdezte a király.

- Úgy bizony - felelte a férfi -, gödröt ástam kunyhómban, és onnan alagutat, hogy lányodhoz jussak. Király atyám, király anyám, ha mégoly szép is a te lányod, soha nem lehet ő melletted a te ágyadban, valaki más fiához kell adnod őt.

És az időtől fogva senki sem tartja magának a lányát.

Ott hagyom a mesét, ahol rátaláltam.