Az ujgurok zöme, mintegy hatmillió lélek, Kína Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományában él; kisebb részük - két-háromszázezer - pedig Kazaksztánban, valamint Közép-Ázsia szomszédos köztársaságaiban.

Nyelvileg a törökség turki - más besorolás szerint: karluk-ujgur-csoportjához tartoznak. Etnogenezisükben fontos szerepe volt különböző iráni népeknek. Nyelvükön ez kitörölhetetlen nyomot hagyott: a mai ujgur szókincsének jelentős része iráni eredetű. Hasonlóképp nagy számban találunk náluk az iszlám révén befogadott arab szavakra, de a szoros szomszédság folytán használatba vett kínai szavak is előfordulnak.

Kultúrájuk egymást követő szellemi áramlatok hatására alakult s nyerte el jelenlegi arculatát. A hajdani, eredeti sámánhitet egy időre a manicheizmus, majd a buddhizmus váltotta föl náluk, hogy aztán a középkor derekára végképp megtérjenek az iszlám kebelébe.

Az ujgurok sok-sok évszázad óta letelepült földművesek és állattartók, fejlett kézműiparral. Városépítő tevékenységüket olyan maradandó földrajzi nevek hirdetik Belső-Ázsia térképén, mint Urumcsi, Kasgár, Turfán.

Rendkívül gazdag folklórkincsük minden műfaj és műnem tekintetében máig kimeríthetetlen forrás. Igen fejlett hangszeres zenéjük a különböző fesztiválok jóvoltából ma már világszerte ismeretes.

A mai ujgurok nem tekinthetők azonosnak a 7-8. század ujgurjaival. (Mutatis mutandis: amiképp a mai macedónok sem azonosak világbíró Nagy Sándor népével.)

S még valami: kétellyel fogadjuk bizonyos „tudósok” elhamarkodott megnyilvánulásait, amelyekkel az ujgurok s magyarok közeli rokonságát próbálják bizonygatni. Természetesen vannak rokonságra - elsősorban kulturális rokonságra - utaló megegyezések a törökség s a magyarság között. E rokonságot azonban nem ingatag feltételezésekbe kapaszkodva kijelenteni, hanem bizonyítható tények, adatok szorgos – és főleg: türelmes - vizsgálata, a szálak kibogozása révén keresni kell. (Az is lehetséges, hogy a kínai határvidéknél valamelyest közelebb: a déli Ural tájékán, Baskortosztánban.)