Karácsony 2000-ben

Épp hogy vége a nyárnak, s már újból a karácsony!
Feldíszítve a fácskám, égnek rajta a gyertyák.
Ablakomon túloldali fények s a benti tükörkép
kettős gyöngysora villog. Hó nem esett az idén, de
holdas, tiszta az este. Betölti Vivaldi zenéje.
Gyermeki képzeletünket idézik vissza a hangok:
angyalok úsznak a légben ezüstös hangszereikkel;
mint Chagall hegedűsét, látom, ahogy muzsikálnak.
Megszervezve az ünnep; bájgli, meleg szoba, jó könyv;
kedves szellemeimmel boldogan elvagyok én itt!
Betlehem égboltján ezelőtt épp kétezer évvel
gyúlt ki a csillag: tán jobban szívünkbe világít
ily rendkívüli esten. Béke velünk Uram, áldd meg
mindnyájunk örömét, s szárítsd fel a könnyeket, ámen!

Visszafelé

Egy hajlott lábú varróasztalka, két bronz-
szobrocska, néhány ezüst és porcelán tárgy,
s az empire-óra (mását egy berni múzeumban láttam):
elillant idők üzenetével ők
a könyveim testvérei. Hogy mit susognak
estefelé, ha elnémult a ház,
s befelé hallgatózik a csend, jó volna tudni.
Jó volna egyszerűen fellapozni
a régi, jól megőrzött titkokat.
Benyitni elfelejtett otthonokba,
megismerni a nagyanyám nagyanyját.
A könyvek, ha felütjük, mindannyiunkhoz szólnak;
e tárgyak közölnivalója egyedül engem illet -
s csupa találgatás.
Tulajdonosaik tán egymást sem ismerték.
Kapcsolatuk, hogy hozzám mindegyiküknek köze van.
Szeretek néhanapján eljátszani a gondolattal,
hogy itt és most, nálam: barátságok születnek,
talán regények is, míg visszafelé szövődik a múlt.
Egy ükapám virágcsokorral kedveskedik egy szépanyámnak,
s a porosz freiherr jó egyetértésben
kvaterkázik a csongrádi szűcsmesterrel.
Megfordul az idő, visszafelé suhannak az évek,
s én, az ősanya, csupa szeretetre-
méltó halottat hozok a világra.

Sajátkezűleg

Ahogy alább ereszkedik
a nap az égen
a vérszívók szomjas hada
is készenlétben
úgy tűnik engem marva mind
csak jót tapasztal
hát ablakrést ragasztgatok
leukoplaszttal
hiányzik itt a férfikéz
s a leleményes
férfiúi elgondolás
méltó a kézhez
randevútól önerejű
bütykölgetésig
kalandokat „egy szeg miatt”
átéltem én is
de hol maradt a diadal
(ha nem találka)
eltört kilazult leszakadt
minden hiába
halmoztalak becsültelek
sok drága kincset
ó kalapács csavarhúzó
fogó segíts meg!

Fiúsítva

Háztartásvezetésből vizsgát, hála az Úrnak,
nem kellett tennem, kikerültem a csúnya szekundát.
Két deci forró víz, majd zutty bele gombalevespor,
fél pár virsli utána kenyérrel, s kész az ebédem.
Főzni, bekapni meg elmosogatni: ez összesen öt perc,
vagy mondjuk tizenöt? Kár ráfordítani többet!
Jól van ez így, legföljebb annyi miatta a gondom,
hogy mind főzni tanítgat, nő, sőt férfi, ki ismer.
Kedvük rontani mégse szeretném, hallgatom inkább,
jószerivel noha fel se fogom, mint készül a mártás
extrafinom pecsenyéhez, vagy mi a titka a pörcnek,
s gurmanok ínyét csiklandó süteménynek, amíg nem
jelzi a gyomrom: meg tudná épp szokni a jót is.
Drága barátnők, bátran hívjatok el vacsorára!
Csokrot, márkás bort viszek, s nem hervad le a számról
majd a dicséret, mintha csak elmés férfigavallér
ülne az asztalnál. S én kérdek rá a receptre!

Faképnél hagyni

Belakni néhány hétig
egy idegen szobát,
kicsit, de barátságosat,
kevés holmidnak
helyet keresni,
az olvasólámpánál
másképpen elhelyezkedni,
első nap elalvás előtt
megszámolni a sarkokat,
aztán hadd jöjjön a sötét;
ha reggel széthúzod a függönyt,
mögötte vadonatúj utcakép.

Nem tervezni előre
kipipálni való
látnivalókat, se mást,
sodródni ismeretlenekkel,
könnyű szívvel lerakni egyszer
a nyűgös poggyászt,
a megszokást,
ellazulni, megszabadulni
mindentől és mihamarabb;
egy alkalmas saroknál
hirtelen befordulni,
s faképnél hagyni magadat.