Az ég egész nap nedvezett,
fekszem az ágyon s kedvemen
osztozik szegénység s tanult erények.
Nem oldom ki fantáziám...
Semmit nem remélek.

A beborult ég, mint szürke hályog
szememre ereszkedik és
ez a lapos város
pisis mint hathetes pólyás...
Nem vagyok türelmes, úgy fáj.

Jóebédem epés, hagyma megpárolva,
lassan bevillázom, tízig elszámolva.
Vacsorára thea, a’la Kosztolányi,
éhen halok csendben, nincs mit kiokádni.