A testes nő fölsóhajt

Fölsóhajt a testes nő, rutinszerűen, ha hozzáérek.
A testes nő rutinszerűen fölsóhajtással díjazza az érintésem,
sóhajtó mondatokban beszél hozzám,
azt kívánja, soha jobb,
ha megállítom, mert olyankor hozzáérek,
sóhajtozhat, föl,
rutinszerűen, kedve szerint.

Pedig ha én megáhítom a testes nőt,
van, hogy nem a testét áhítom.
A fölsóhajtását áhítom meg én a testes nőnek inkább,
mint a testét, azt áhítom, sóhajtson föl,
rutinszerűen, amikor hozzáérek.

Van, hogy nem a magam
kedvéért érek én hozzá a testes nőhöz.
Olyankor kizárólag a rutinszerű fölsóhajtásai
után áhítozom, tetszik nekem,
hogy rutinszerű fölsóhajtásokkal díjazza az érintésem,
kedvező a kölcsönhatás,
egyre mélyebbről jön a rutinszerű sóhaj,
mondhatni néhányukról, hogy fölszakad,
tesz közben egy-két érintőleges megjegyzést,
a simogatásom intenzitását méltatja.
Ó igen, azt suttogja, ó, ezt a legtöbbször,
aztán meg hümmög is, mormog,
az „m” betűt dudorássza felváltva az „ó”-val.
Szeret a testes nő fölsóhajtozni,
mondhatni néhányszor, fölszakadni, és dudorászni,
ha hozzáérek.

Ha érzésem szerint a testes nő már nem a megfelelő
intenzitással díjazza az én simogatásom,
akkor egyszer csak abbahagyom a rutinszerű simogatást,
félretolom a testes nő hájait,
van, hogy két kézzel kell tartanom egyes részeket,
hogy befurakodhassak a hájai közé lökni rajta néhányat,

néhányat lökök a testes nőn, meg sem mozdul a teste,
nem tudok akkorát lökni,
hogy a testes nő megmozdulni óhajtana,
nagyon nagy teste van ennek a nőnek,
sóhajtozik lökéseim közben hatalmasakat,
olyan hangokat ad, amelyeket a rutinszerű
simogatások közben nem,
míg végre fölsóhajtja a szokásos legnagyobbakat,
talán csak úgy tesz, mintha csúcsformában lenne,
talán valóban csúcsformában van,
jelet ad, hogy én is lehetek abban,

lökök még néhányat,
aztán néhányszor intenzíven megrángok,
talán csak úgy teszek, mintha csúcsformában lennék,
jelet adok, hogy vége,
elterülök a testes nőn,
csöcsformáján meg sem látszom én.

Van, hogy a testes nőnek
fel kell olvasnom ezt a verset, felizgul közben,
simogatja magát és kacag,
ilyen-olyan sóhaj fölszakad, széthúzza a hájait,
s mire az olvasásában ideérek,
csak löknöm kell néhányat rutinszerűen.

Néha minden hájjal megkent vagyok,
nincs kedvem simogatni,
ha csak lökni akarok, elkezdem fölolvasni ezt,
rendszerint ő dudorászni kezd, elhelyezkedik,
s mire ezeket a sorokat olvasom,
csöcsformáján meg sem látszom én.

A testes nő meg a Bermudám

A testes nő szeret az én gatyáimról beszélni,
azokat a gatyáimat értékeli,
amelyet némelyek bermudának hívnak,

a némelyek által bermudáknak nevezett
gatyákban szabadon leng a lengeni való,
nem tartja szorosan a szövet,

a bermudák a testes nő szerint
elősegítik az élvezetet,

tűrhetetlen, azt mondja,
hogy csak férfiaknak adatott meg ez az élvezet,

ő úgy gondolja,
hogy ha egy némelyek által bermudának
nevezett gatyában megyek bárhová,
az nem olyan, mint ha a lengeni valót
szorosan tartó szövetben megyek én.

A némelyek által bermudának nevezett
gatyában a szabadon lengés
a testes nő elképzelése szerint élvezetes,
hozzáér a bárhová menés közben
a szabadon lengő
az ember combjához, ez élvezetes lehet.

Mondom neki gyakran én,
főleg olyankor, mikor a gatyáimról beszél,
hogy van ebben igazság,
sokáig azért nem hordtam én
némelyek által bermudának nevezett gatyát,

mert a szabadon lengőm folyton
szabadon álló volt
a combhoz való szabad érés következtében,
állandóan állt az én szabadon lengőm,
a menés izgató volt,
volt, hogy nem csak nekem,
nem tudtam másra gondolni menés közben én,
mint a szabadon lengőmre.

Tán eljárt fölöttem az idő, mondom neki,
mert már tudok hordani én
némelyek által bermudának nevezett gatyát,
de azt nem mondom neki,
hogy miért tudok hordani,
még megsértődne, ha megtudná,
a sértődés pedig azzal jár,
hogy ideig-óráig nincs sóhajtás, dúdolás, hájelhúzás,

nem mondom neki én,
hogy nem azért tudom hordani, mert nem áll föl,
hanem mert már nem zavar,
hogy napjában százszor föláll
áll a szabadon lengőm,

hisz elég a testes nőre gondolnom olyankor,
csúcs- és csöcsformákra,
napjában százszor minimum,
a testes nőre való gondolás után
napjában százszor
visszaáll
minden a normális kerékvágásba.

Beszél az én gatyáimról,
mert szeret róluk beszélni,
irigyli a szabadon lengőmet,
az orvosa szerint péniszirigységben
szenved a testes nő,

elképzelésem szerint pedig
a némelyek áltat bermudának
nevezett gatyáimat irigyli csak,
vagy a róluk való beszéd hiányozna neki
tűrhetetlenül.

(Mostanában úgy hír-
lik, a némelyek áltat bermudának nevezett gatyáim
valójában boxer alsók,
hiába ugattam eddig a bermudáról én,
át kéne írni ezt az egészet.
De most nem vagyok formában.)