Engem valahogy nem kapott el - szól Monomán.

Micsoda? - néznek rá: Dezső és Andor.

Hát a dzse-dzse-dzse-dzsenerésön. A Who. Nekem inkább az öt évvel korábbi Yardbirds jött be, az ajszó éé-éé-éé!

Hülye! Hol voltál te akkor, ecshém!

Ahol te: tervben.

Műanyagpoharaikban narancssárga sör, frisslevelű nyárfák alatt tántorognak, érverés szaporító agydöngölő kocsonyásítja a levegőt, rúzsos fehér csikket pöcköl valaki Monomán elé - a szembejövők első hulláma a tavalyi gazba sodorja őket. Százötven ásványvizes flakon lóbálódik. Rendesek ezek a fiatalok, mutatja Dezső. Rrendessek! Tessék! Csak az ásványvíz! Azt isszák!

Igazából semmi május. Mínusz húsz fok, január. Kávéházban ülnek kávéházi asztaloknál, újságok is vannak, gyufatartó, el lehet üldögélni kávé vagy fröccs mellett. A pincér nincsen benne a marketingkoncepcióban, nem hitelez. És persze papírt meg tintát sem tartanak. (A ‘mél megoldható.)

Az ásványvizes flakonok ellenben ott billegnek a bronzszínű alkonyatban. Valamilyen rendezvény egy másik kaféban, feltűnően nem sietnek.

Dezső és Andor szerint Monománnak könnyű: fiatal maradt. Valaha együtt kezdték: háztömbfutás közben legurított táncos sörökkel. A farmerdzsekik a templomkert falára gyűrvén püfölték ki a szigorúan hétdecis borosüveg dugóját. Kétdekások, eleinte kevert, aztán már vodka. A borsószín Hajnóczy-kötet megjelenése után áttértek a kólásfröccsre és rumra. Sztárnarancs és rum. Rum kólával. Kétszer egy deci, kólával. Tizenkilenchúszba került egy deci rum kólával.

Dezső teljesen ősz, micsurinszakálla sárga a dohányfüsttől.

Andor maradék haja szinte ősz - és még pocakos is.

Nekik már nem okoz gondot a megjelenésük: az ötvenesek minden gyanú nélkül dőlnek melléjük a kocsmapultra egy apjafaszátaataknyoknakkal.

Andor ugyanabban az iskolában tanít tizenöt éve. Osztályt rég nem kap, napközis. Dezsőnek huszonkét munkahelye volt.

Mostanában nincsen baj - húz egyet Andor Memphiséből. Rágyújt. Régebben! Régebben rögtön kiszúrtak. Ma már könnyedén eljutok az adatok fölvételéig. Oahárom - így szoktam mondani. Ha ötvenháromnak értik, átcsúszok. Ha hatvanháromnak, mert nem skáláztam be magam, akkor rám néznek: Értesítjük. Van olyan főnök, aki egyenesen megmondja, fiatalabbra gondolt.

Monomán ennarcába tapint: túlságosan is fiatal még. Közelebbről pedig már nem látszik annak a karimás szemei miatt - a kölykei Győrősnek nevezték. Mégis, fiatal. A cipőüzletben kapásból letegezik a húszéves lányok.

Tyihomnak húszéves a lánya. Fiatal maradt - és ez már mindig így lesz, továbbra is.

Talán ’78-ban már, Monomán viccet mesélt, senki sem nevetett a poénon. Az egyik szereplőt Tyihomnak nevezte. Átmentek a zebrán, Gyepes Gergő rákiáltott: Tyihom! Attól kezdve Kis Tibort Tyihomnak nevezték.

Tyihomot a hasnyálmirigye vitte el - a túl jó máj átka.

Ha az ember mája jó, magyarázta, még csak őszbe vegyülő hajjal Dezső, akkor vége. Nem tudja, mennyi az elég, és a hasnyálmirigy lehetőségei végesek.

Én megmondtam neki! - fogadja Dezső a lángot Andortól. - Én megmondtam.

Andor viszont rácirkalmazta fejlécét A hányás művészete című könyvének egy spirálfüzetre. Az utolsó lapra beírta: TARTALOM 1-ső fejezet: Hányni jó. Eddig jutott.

Tyihom megesküdött, látta az eleven Hajnóczy Pétert. A Deák téren látta, a metró mozgólépcsőjén, a hosszabbikon. Két csirke fogta, egy elöl, egy hátul. Hajnóczy egészen hátradőlt. Milyen színű haja volt Hajnóczynak? Mézszinű, Tyihom állítása szerint. Milyen méz? Barna méz!

Tyihom a véksőkig nem hányt. Két cent unikum, két cent hubertus, pezsgő vagy sör és némi vermut. Ebből a katyvaszból két decit egyhuzamra ivott meg, nem hányt.

Monomán hányt. Andor is. Az alkoholista irodalomban a valós jelentőségénél kisebb szerepet kap a hányás. A hősök sohasem vagy alig hánynak, esetleg némi könnyed eleganciával. Részegen az emberek mindenféle ökörséget, galádságot, rémséget követnek el - az alkoholista irodalomban legföljebb is olyasmi fordulhat elő, ami akár a társadalom elleni fennkölten művészi lázadásként is ünnepelhető. Dojótittunk!

Nem látogatták meg Tyihomot. Természetesen mindent tudtak róla. A lányai már kiskanállal etették. Féldecinként itta a bort. Edzette magát egy szisztéma szerint. Utolsó csúcsa hét deci bor volt tizenhat részletben két óra alatt.

Feje fölött csegevára. Vagy dzsimiendriksz. Kopírozott tuskép. A B-100-as leglassúbb sebességi fokozatán a legnagyobb tekercs. Syd Barett, Jimi Hendrix, Frank Zappa, Neil Young, Led Zeppelin.

A toddományos ivászat névtelen apostolainak bölcsességeit dr. Bólya és Hajnóczy Péterek jegyezték le, és még egy Péter, a Temesi Ferenc, de én - kortyol pálinkájába Andor -, de én tettem föl rá a koronát. Míg az atyák a rövid és a tömény keverésének sarkalatát vetették meg, én a valóban szisztémátikus ivás módszertanának alapoztam oda. Először is induljunk ki abból, hogy valami mindig fáj. Legyen ez a gyomor. A gyomor fájdalmait igazán a pálinka gyógyíthatja. Csakis a tiszta, színtelen pálinka, lehetőleg egyféle gyümölcsből. A gyomor fájdalmainak múltával a máj kezdi, erre a sör kell. A gyomor és máj együttes fájdalmát végül a bor gyűri le.

Ffantássztikkus! - hatódnak meg Andor toddományosságán. Olvasták már ezt valahol, Hajnóczynál, Bólyánál vagy Temesinél.

Száztizenkettő.

Mi - száztizenkettő?

Száztizenkét liter ásványvíz az üvegen túl.

Emlékeztek a srácra?

Dühödten nézik Monománt. Nem arról van szó, hogy ne emlékeznének a kis zöld furgon kölyöktarélyos sofőrjére, aki ingerültségében, mert háromegész-öttized másodpercet kellett várnia Monomán miatt, aki srévizavi tolatott be két autó közé, idegességében kiugrott és tenyerével verte a kocsi tetejét, nem.

Ez megvolt a múltkori osztálytalálkozó után. A képzelet és az eksztazi. Hogy az eksztazi menekülés a képzelet elől. Nem csiholni akarják az agyukat és nem zsibbasztani, hanem megszüntetni egyfajta gyorsélvezetű gondolattalan vegetációig. A fantazi sem képzelet, éppenhogy menekülés a képzelet és fantázia elől egy szigorú, mindenki számára egyenegyforma nemvalóságba. Ez a létszervező elmenekülés közösséget formál. Vannak, akik sztórvórzosok, mások sztórtcsekesek. A sztórvórzosok és a sztórtcsekesek között örökháború dúl, ellentéteik miatt összebékíthetetlenek, de egyébként ugyanúgy élnek, gondolkodnak, semmiben nemkülönbek egymástól, senki nem érti a gyűlölködés okát, persze mindig a másikfél a gyűlölködő, ezt nem kell mondani, ugye.

Találkoztam Tyihom lányával - Monomán hiába szívná vissza, a fiúk megállnak.

Igen?

Semmi.

Na, mondd csak, ha belekezdtél.

Megdöbbentek a babakocsit toló Tyihom láttán: Aki hetedikben nyolcadikot hagyott lányokat kefélgetett? És Postinort tartott magánál egy kis szelencében? A tizennyolc éves apa visszagyermekesedett! Nézték Tyihom kényszeredett vigyorát, a tizenhat éves felesége bokán rúgta, mi lesz! Intettek Tyihomnak, menjenek csak, integettünk a két pici ökölnek.

A kolléganőm minden kétséget kizáróan ajánlkozott föl - kezdi Monomán az utolsó találkozás történetét. El kellett kísérnem az áruházba, hogy segítsek a férjének ajándékot keresni. Az elméleti házasságtörő nők szokásos öngerjesztő dumájával gyötört, a férje milyen jó pasi, és művelt is, és nem néz televíziót. Közben végig a nadrágomat nézegette, a bal zsebemben azt a bizonyos kulcscsomót, mekkora lehet nekem és mit érezne ő attól a behatoláskor, latolgatta. A kolléganőm nem szép, magasabb is, mint én, sovány, nincsenek mellei, nyakán a bőr hármas redőt vet, haját megette a festék. Látom, hogy tetszem neki, úgy dönt, megszerez, kelleti magát, és türelmetlenül várja, mikor startolok má’ végre rá. Sálat mutat föl, szerintem tetszene-e a férjének. Ccsodddálatosss appa, kapásból megnyerne akármilyen tévés vetélkedőt, de hát nem néz tévét és félreizél a beíróval, aki egy kétgyerekes elvált nő - tudnom kéne milyenek az ilyenek. Mármint az elvált, kétgyerekes nők.

Csókolom! - Tyihom lánya köszön rám. Nem ismerem föl elsőre - ezek a meggyszín műkörmökkel való krémette kezek lettek volna azok a pici öklöcskék a babakocsiból? Az arcát nézem, annyi az üdeség benne, mint a bedöglött hűtővitrinben szikkadó dohányfüstös Rákóczi-túrósban.

A húga annak a csecsemőnek, akit a babakocsiban láthattunk, még tervben sem volt akkor. Döglöttvarjú-szín haj mahagóni tincsekkel. Lóarcú, mint az anyja, szép férfiálla az apjától. A kolléganőmnél is magasabb.

Valahol már láttam ezt az arcot: bámult a digitális fényképezőgép lencséjébe: Nyaljátok ki! Közben nagyajkait húzta szét, hogy a kisajkai és a csiklója láthatóvá váljanak, a pasija borotvájával borotválta le szőrzetét: begyulladtak a szőrtüszői. Harmincezerért csinálta mindezt. A fenekén lilás pörsenések és a pikkelyesedő tenyérnyi foltok mutatták, ülőmunkát végez: pénztáros.

Narkománok - gondolja láttunkra. Szemét alkoholisták.

Mit mondani erre. Patacipőjén, a napok óta tartó kemény fagyban - sárkarimák. Ásványvizes műanyag palack fityeg fekete műperzsája zsebéből.

Sajtbúra alól az egér: figyelem a jelenetet, a kolléganőm vállára bök ujjaival. Kolléganőm a biztonsági őrre néz. A biztonsági őr cicáz a pénztáros lánnyal.

Mégiscsak május lenne, az átlátható fal nem üveg - majális? A műsör mosószerhabot vet. Hír: Iski a kórházban a májával. Dezső a máját tapogatja, mondja, semmi ez, csak a bolha-effektus, amikor más a bolhájáról beszél s hirtelen izegni kezd a gatyánk korca. Illegnek a pillepalackok, valaki egyenesen egy hasas periével villog.

Dezső nagyokat nyel, sápad, int, sétáljunk föl a büféhez unikumért. Rendben. Nyálzene permetez. Andor egy nyárfaderék mögé lép, felöltőjét összefogja, és mint valami novellahős, rövid, tömör, élegant sugárban hány. Előbb homlokáról a jeges verejtéket, majd száját törli el. Vászon zsebkendőt használ.

Ha Iskinek annyi pénze lenne, mint Larry Hagman-nek, vehetne magának másik májat.

Mi lett a vége? - Nem érdekli őket Monomán története, azért mégis kérdezik.

Semmi. A kolléganőm a legegyszerűbbnek látszó kockás gyapjúsálat választotta, tizenháromezer, kártyát rántott, amit rendszeresen a férje tölt fel, fizetett. Tyihom lánya óvatosan a bütykére vett egy könnycseppet: mióta nem él, halál’ szereti az apját.

A férje bankjának portálja előtt álltam, gyönyörködtem magamban, mi szép és fiatal vagyok, az árnyékomon átpillantva láttam, kihívja férjét, hogy megmutassa, milyen jó pasi vagyok. Kövérkés, vörhenyeges férfi piros keretes szemüvegben. A nők a pult mögött fölnéztek a főnökre.

Dezső a Béke és Barátság Park évszakvirágóráján is átvág.

Rövidítsünk. Magyarul: Nem kúrtad meg a nőt.

Megpályáztam egy állást annál a banknál.

Tessék?

Nem csodálkozom, mondta a férj, maguk, taknyok, piszkosul tudnak nyomulni, mindenütt ott vannak.

Fölálltam, mondom, vége riportnak, de most én szeretnék kérdezni. Tessék. Milyen zenét szeret? Néz rám, kihívóan, szemében egy takony vagyok. Yardbirds, mondja. De a Jimmy Page előtti Yardbirds? Igen, igen, bólogat. Intek, ajszó-éé-éé-éé. Néz rám: bolond ez? Nincsen nekem időm, kérem, zenét hallgatni! Aj-szó éé-éé-éé!

Andor kézfejével leseper valami láthatatlan hányásfoltot a felöltőjéről, és a Hajnalka presszó felé mutat: Arra! És semmi félreduma, a nőt meséld!

Azt mesélem! Ott tartottunk, hogy megpályáztam egy állást annál a banknál. A második riportig eljutottam, és tessék! Meg kell buknom egy nő miatt.

Dezső átbeszél Monomán fölött Andorhoz: Hülye, nem kúrta meg a nőt, hát nem érted?

Andor jégermeisztert rendel. A presszóslány nézi, mint hülyét, mivel sose hallott jégermeiszterről.

Bocs: Három unikumot! - Reklám klipben érezték magukat, felröhögtek. Persze nem eredetit kaptak, hanem olyat: hasonlót.

A ‘szom a zilyenekbe! - fakad a presszóslány, egyáltalán nem zavartatva magát.

A poharak színültig töltve ragyognak a pulton. A lány fölpillant a füstette posztdekó álmennyezetre. A bonyolult gondolkodási művelet - háromjegyű szorzása egyjegyűvel - után kiköp egy eléggé szemérmetlen, hárommal egészekre nem osztható számot.

Andor bedobja az unikumot, Dezső öblögeti a szájában. Látják a lány arcán, nem tudja elképzelni ezt a borzalmat.

A kocsiban csináltuk! - Monomán megint belefog, mint nem csinált semmit a kolléganőjével.

Andor ellegyinti, Dezső szája sarkában azonban megjelenik egy nyálcsepp.

Kinek a kocsijában?

A bankigazgató kocsijában: a kolléganőm a teljesebb bosszúért aznap elcserélte a kocsikat valami ürüggyel.

Andor figyelmetlenséget mímelve arcára bámulja a presszósíány farát, amely piros nadrágban feszül. Háttal áll nekik, és riszálja magát: Nyaljátok ki!

Hülye, biztosan harisnyanadrágban volt!

El is mondtam neki, nyugodt lehet abban, hogy a bankban dolgozó nők rámenősebbje harisnyában jár, de combfixben.

A presszóslány kap egy esemest, azt olvasgatja, reszketnek vállai, egy vidám üzenet lehet vagy logo.

A térdéig és a vádlijáig jutottam el, combjait szorosan zárta. Megkérdeztem tőle, érdekes-e neki egy pasival a kocsiban, ami a férje parfümjével van tele. Zokogva bukott az utasoldali légzsák borítására: A férje a pasikat szereti, és most hogyan álljon bosszút, amikor nőhöz nincsen gusztusa, a két gyerekes igaz, nem hazudott, de férfi. Egy kliflicsárd - és képzeljem, a férje pasija!

Dezső bosszúsan hűtögeti izzadt tenyerét a pulton. - Tényleg, Cliff Richard, tudja valaki, hová tűnt?

Andort alsóbb szintű, ágyéktáji gondolkodásra vált, köszörüli a torkát: Legalább... milyen melle volt?

Dezső szomorú.

Kiugrottam az autóból, s kezdtem magamhoz fenni a tenyeremről a volánról rátapadt képzelt zsírt, egy olyan férfi keze nyomát, aki férfiakat tapogat.

Andor imponálni akar, bedobja magát, igazítja a sérót - egy mozdulat a feje körül haja emlékére.

Khrm, khrm! - Tessék valami rendeset inni adni.

A lány végigméri egy mija-mémmindig itteszi afffene?-pillantással: Mi van?

Valami rendeset szeretnénk inni, ásványvizet málnával, vodkával.

Mi va-an?

Jól értette.

Olyat nem tudok. Málnásásványvízvodka van, üveges.

Kiderül: a lány unottan löki a pultra: az üdítőcég marketingesei nagyot dobtak: komplet szállítják a lolíták kedvelt italát kilencféle gyümölcs jellegű ízesítéssel. A lány tölt, nagyokat fújtat, arcát pukkasztja. Gyanakodni kezd, hogy a tulaj küldött rá bennünket, de kapja be neki a tulaj, olvassuk az arcáról. Mond egy számot, ami véletlenül ugyan osztható hárommal, de még egy belbudai presszóban is megszegne tőle a zsongás.

Andor gallér mögé küldi a fertelmet, Dezső unott pofával öblögeti szájában, majd a metlachira köpi.

Monomán, mint minden jó paraszt, nem pocsékol, üresen teszi le a poharat - az ital borzalmas, főleg unikum után.

Andor a kövezeten fekszik.

A lány átszól a válla fölött: Jobban tennék, ha kihúznák a friss levegőre. Andorból kibuggyan valami, bőven több, mint a két kupica.

A lány hívja az orvosügyeletet. Száz méterre a rendelő, két pillanat és az orosz terepjáró bevág a presszó elé. A levegőben dízsé gyogyó. A csaknem merev részeg orvost a sofőr tartja. Az orvos szaglász, orrcimpái reszketnek az ital illatától - eddig nyilván desztillált vízzel hígított tisztaszeszt iszogatott.

A sofőr inti a lányt: Ne, ne merészelje kiszolgálni a doktort! Az orvos rendel:

Ehh ssöhht lesz szieah.

A sofőr mutatja, mekkora diókat üt a lány pofikájára, ha értetlen. A lány előkap egy muzeális értékű Märzen-t, 640 Ft. Rohadjon csak meg az alkoholista narkomán szemét!

Ehsső a bbetteg. - A sofőr zuhantában elkapja az orvost, és térdre segíti.

Az orvos Dezsőre néz, hogy látását élesítse, nagyokat pislog a ködben.

Nem tudjuk, mennyit ivott, egy negyedórája mind kihányta, most egy unikumot és egy... Dezső megpróbál emlékezni.

A lány megint esemest kapott, magához nyúl, olyan jót.

Egy ilyen málnásizét! - diadalmaskodik Dezső.

Az orvos színjózan hidegen néz ki részeg fejéből. Ajkait tornáztatja, ügye! az artikulációra:

Szhed a shác vlmi gyógyszert, alvadásgátlót, nyugtatót? Ihesmiheh? - Ujjaival néhány kaszáló mozdulatot tesz. A sofőr elsősegélyhelyzetbe fekteti Andort, előkapja a táskát, fölszív egy injekciót, amit az orvos a maga lelki nyugalmára bead Andornak, majd a mentőket hívja. Dezső segít, a lány töke tele van velük, a pp’ccsája is kilenne, ha az egész bugyiberendezést a szűk nadrág nem gyűrné bele.

Az orvos törökülésben, fölnyúl a pultra a sörért, kortyolgatja. ‘Sszátokmeg! - köszönti rájuk a sört. Balja Andor nyaki verőerén.

Ha több haja lenne, ha nem lenne puffadt, ha szemei nem úsznának vérben és nem viselne, nem véletlenül, gríndoktorszemüveget, akkor ezerkilencszázhetvenhét lenne, ezüstgombos léviszdzsekije, az gombócban a templomkert falán, azon püfölnék a borosüveget, amíg ki nem lökődik a dugó.

Monomán kinéz az üvegfalon, hátha az orvos nem ismeri föl. Három kölyöktarélyos és két lány vágódik az árnyékba a fényből, zselésisakok, festékkel leöntött kenderhajak lengenek döglöttmadárszárnyként, be a presszóba, a lány mély hangon turbékolni kezd, a pult végére húzódik, barátnői csicseregnek, az orvos most egy huzamra iszik fél üveg sört: amikor még Gergőnek hívták, Monomán barátja volt.

Máj? Dezső leguggol, de kezelni nem tudnak, az orvos ujjai Andor verőerén, kezéből a sört le nem teszi.

Család, gyerekek? - Az orvos vigyorog, mint régen. Monománt nézi: írogatsz még?

Már nem - hazudja Monomán, hagy legyen boldog az orvos is.