Jónás elnyeli a várost

Miért nem adtál erősebb szívet az emberednek?

Mert sokan jönnek. Feldühödött szurkolók, vereség után,

vashordóban hevített ösztönök. Még akár szép is.

Fekete fortyanások,

izzó, buggyanó tükrök.

Nem könyörgök

emberi szívért, már nem szívért könyörgök:

még akár szép is, Uram, ez a tehetetlen vonulás

az utakon,

amikor mindenki elégedetlen

eredménnyel, eredménytelenséggel: hőfok, sűrűség -

kivetni való, akad bár, de minden kevés.

Csak a lassú

hömpölygés szép,

a kozmás vélemény, a fekete hevülés szép, a kifordult gyomor,

a szűköcske hely

emberi és embertelen közt, a megsüllyedés szép. Jaj,

a megsüllyedés a legszebb.

Mért gyomrot adtál az emberednek Uram,

telhetetlen gömböc-gyomrot,

fekete kifordult gömböc-gyomrot?

Süllyed kéménytüskés ház, hrákoló kapualj,

feledésbe merül

a padlások cetbordázata. Indulnak és szűkölnek a bibliai szörnyek,

mikor városaid fölé magaslom,

mikor az ember által teremtett dolgokon rágódom, Uram –

Mert jaj, én vagyok a fekete fortyogás, az izzó gyűlölet, én, én –

Jaj, nincs nálam idegenebb az emberek közt.

Korai alakok

Mielőtt ébredne ez a minden,
úgy, csupaszon, a hideg utcára kinéz:
újságárus kataton mozdulatokkal
rendezget reggeli sajtót,
lomhán hergeli a nyugalomba
fagyott járművet a buszvezető, de
kicsiny kitintubusban
a talaj szintje alatt lapít, még

mereven az egész reggeli
nyüzsgés. Csetten az újságkéz-
besítő után a levélbedobó, s a
szomszéd a szellőző vaslemezét
kizuhintja.
Valami történt
valahol, sötétben - ezt hiszi mindig,
s most megkönnyebbül. Sóhajt, de
levegőt, ha szed is, szaporábban,

mint normális, fölemel
egy könyvet, csak úgy, a címlapon
görög betűk és dárdavető
alakok, de az arca üres
marad, és néz sokáig.... Kikelnek a járó-
kelők ezalatt, mert ezeké már
a megkésett idő, a csoszogás,
a kapkodás, és az a sors, hogy

mint egy vállfát, a sínen
görgő közlekedés szek-
rényébe egyenként mind beakasszák,
saját nyakukba zuhant kabátok
buknak előre, leomlik a gallér,
de bent, a zseb alatt már
pörög a lendület kicsi motorja,
halkan, valahol a szív s a torok között.

Elhagyja magát

Mint amikor a Sneaky Dee’s-ben
alig tudta hogy mit csináljon
a kezével hova tegye
a söröspoharat mellé vagy bele
vagy micsodát? nem érti a dolgot

keresi vagy istent magát
hagyta el vagy maga magát
a dologban - félre amíg nézett
valamit vagy éppen felé - őfelé –
jött az mint egy pásztor-

órakor virslihez esti mustár
(még visszakérdez! - egek! - must I...?!)
előtte már habozva mint ha színes
szeszekkel töltünk fel egy űrös
üveget s megtelik isten

szaggal a legszentebb hodály
- és most már inni sem lehet
se ide- vagy oda tenni (de
azért rakosgatja ide meg oda)
és közben retteg merre nézzen...

és a kezével... s most akkor
féljen vagy ne férjen?